Hosszú interjút adott Magyar Péter, amiből kiderül, mit csinál június 9-e után, mi lesz a TISZA-val, és persze beszélt arról, mi lesz a Fidesszel.
Gázrobbanás történt szerda délelőtt egy tapolcai lakásban. Egy embert kórházba vittek, az épületet, az úgynevezett Y-házak egyikét, kiürítették - tájékoztatta a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-t.
Egy vasúti szervezet szerint szeptember 1-től emelik több mint 14 százalékkal emelik a magyar vasúti pálya használatáért fizetendő díjat. Szerintük ezzel tovább romlik az ágazat versenyképessége, és még a költségvetésnek is kárt okoz.
Május 22-e minden évben a Nemzetközi Biodiverzitás Napja, amely az élővilág sokféleségére, vagyis a biodiverzitásra és az azt fenyegető veszélyekre irányítja a figyelmet. 1992-ben ezen a napon fogadták el a Biológiai Sokféleség Egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának Nairobiban tartott konferenciáján.
Az elektromos autózás jelenti Európa jövőjét – fogalmazott korábban a nemzetgazdasági miniszter. Úgy tűnik, hogy az EU nem így gondolja.
Fontos változás történt a Honvédségben: egy dandártábornok hivatásos szolgálati viszonya május 7-i hatállyal, a szolgálat felső korhatárának elérésére tekintettel megszűnt. Így összesen három szervezeti változás mellett döntött a köztársasági elnök a honvédelmi miniszter előterjesztése nyomán.
„Az őszinte gondolatok mindig hallgató fülekre találnak, trendek ide vagy oda” – fejtette ki Schoblocher Barbara énekesnő azzal kapcsolatban, hogy mennyire tapasztal rivalizálást a hazai zeneiparon belül.
Rúzsa Magdi hozzátette, hogy nem a magyarkodás a célja ezzel.
A kétkötetes kiadvány bemutatóján Orbán Viktor miniszterelnök dedikált, és volt pörkölt is.
A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma május 17-én (pénteken) adta át a 2023. év legjobb hazai kortárs táncelőadásáért járó független szakmai díját.
Jön a Fort Boyard – Az erőd című vetélkedő második évada az RTL-en, miután az első évad a TV2-n volt évtizedekkel ezelőtt.
Mutatjuk mire figyeljen, hogy ne lophassák meg.
A mezei zsurló az a növény, ami egy komplett gyógyszertárat magában hordoz.
A békéscsabai kakast néhány hete megrugdosták.
Megállt a trend: a héten már drágul a dízel, a benzin ára viszont nem változik.
Hamarosan hatalmas szerencse éri a következő 3 csillagjegy szülötteit a horoszkóp ehétre aktuális előrejelzése szerint.
Kilenc évig bujkált külföldön a magyar hatóságok elől, most polgármester lenne Zamárdiban.
Az akciós újság hasznos újítása segíti ezután a vásárlókat.
Zalatnay Sarolta a válására emlékezik vissza egy friss interjúban, azt mondja, nagyon haragszik a volt férjére.
A vagyonzárral sújtott volt fideszes államtitkár nem gyalog ment lángosozni.
Pásztor Erzsi arról beszélt, hogy ha nem dolgozna 87 évesen, nem tudna megélni.
Magyar Péter pénteken ellátogat az oroszlán barlangjába: Felcsútra megy, sőt, az ikonikus kisvasutat is kibérli.
Az állam ingyen adta át Lázár János miniszterhez köthető Alapítványnak az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. részvényeinek többségét. A most megjelent határozat szerint a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány vagyona tovább gyarapodott.
Oroszország önhatalmúlag, a többi ország megkérdezése nélkül megváltoztatta a határt a Balti-tengeren.
Mutatjuk, melyek azok a tünetek, amikre oda kell figyelni.
Fejenként 8 percben mondhatja el mondandóját a 11 EP-listavezető a nézők nélkül megrendezésre kerülő vitán.
Egyre több olyan véleményt hallani, hogy semmi értelme a közvélemény-kutatásoknak. De valóban így van?
Az új eszközt már tesztelik, mutatjuk hogyan könnyíti meg a rákos betegek életét.
Alföldi Róbert újabb nagyinterjút adott, ebben tavaly elhunyt édesapja élete és halála is szóba kerül.
Kipihente magát a forint.
Így áll hozzá Sebestyén Balázs ahhoz, hogy Majka is átigazolt ahhoz a céghez, ahol ő évtizedek óta dolgozik.
Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a színésznő szerződését.
A magasvasút a MÁV-tól független luxusjárat lenne, saját tarifarendszerrel.
Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.
Minden eddiginél nagyobb katonai segélyt nyújt a brit kormány Ukrajnának.
Családonként átlagosan 1 millió forinttal nőtt a magyarországi háztartások vagyona.
Az elfogyasztott ételek sokkra többre lehetnek képesek, mint csupán az éhség csillapítása. Akadnak ugyanis falatok, amik a memóriának is jót tesznek.
Mutatjuk, mi vár a csillagjegyekre szerdán a napi horoszkóp szerint.
Záporok, zivatarok, de akár felhőszakadás, jégeső is lehet a jussunk a szerdai időjárásban.
Nehéz volt gyerekek sorsa, valamint a gyerekek nevelése Magyarországon. A nehéz körülmények okai között szerepelnek a korlátozott óvodai férőhelyek, az akadozó egészségügyi ellátás, továbbá az is, hogy megduplázódott a gyermekpornográfia áldozatainak száma.
Elektromos autóvásárlást ösztönző programot jelentett be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben csökkentette. A forint árfolyamra érdemben nem volt hatással a döntés.
Az adóhatóság emberei Trippon Norbert szerint a kampány miatt kutakodtak nála, de az alpolgármester úgy véli, tanúként és gyanúsítottként sem érintett az ügyben.
Feloszlatták a ChatGPT tulajdonosa, az OpenAI által tavaly bejelentett Superalignment csapatot, mely a nálunk sokkal okosabb AI-rendszerek irányítására és ellenőrzésére irányuló tudományos és technikai áttörésekre összpontosított.
Az apró, tűszúrásnyi piros pöttyök súlyos betegséget jelezhetnek.
Egy program segítségével pillanatok alatt kideríthető, cukorbetegségben szenved-e valaki.
A verőcei hajóbalesetet követően a motorcsónak típusából arra lehet következtetni, hogy az nagy sebességre volt képes, a roncsokból ítélve pedig gyaníthatóan nagy sebességgel is ütközött.
Lengyel Ferenc azt RTL több sikerműsorában is feltűnt, amióta eljött a Katona József Színházból, benne volt a Keresztanyuban és a Drága örökösökben, most viszont jó ideje nincs munkája.
Pataky Attila azt mondja, az ember elporladhat a sárkánylény tekintete előtt.
Ábrahám Edit, a Barátok közt Berényi Claudiája rengeteget tanult az utóbbi időben.
Horváth Charlie élete legrosszabb periódusaként beszél arról, amit a közelmúltban meg kellett élnie.
Ma kezdődött az Ikrek hava, és a következő 3 csillagjegy számára ez nagyon jót jelent a pénzhoroszkóp szerint.
Mutatjuk, mi vár a csillagjegyekre kedden a napi horoszkóp szerint.
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy mobiltelefon tolvaj ellen, aki egy gyermekkorú lány rosszullétét kihasználva döntött annak kifosztása mellett.
Folytatódik Rúzsa Magdi vallomássorozata a hármas ikrei nevelésével kapcsolatban.
Sőt, nemcsak Király Viktor, hanem a felesége, Virág Anita is posztolta a szóban forgó képet, ami igazi mérföldkő: nemcsak ők ketten vannak rajta ugyanis.
A fotó abból az alkalomból készült, hogy Pécsi Ildikó ma ünnepelné 84. születésnapját.