Borozni jó. Borozva koncerteket hallgatni még jobb! Borozás közben a Jazzy Rádió legjobb zenéire bulizni pedig egyenesen csodás! Május 17-20. között visszatér a Jazzy Fesztivál, a Jazzy Rádió többnapos zenei fesztiválja, ahol a minőségi zenék mellett 40 borászat kínálatába is belekóstolhat.
Eközben egy férfi odalépett hozzá, és üvöltözni kezdett. A védelmi miniszter igyekezett megnyugtatni a dühös férfit. Robert Fico szlovák kormányfő ellen szerdán követtek el merényletet. A védelmi miniszter közölte: Fico állapota stabil, de még nem szállítható.
Kéziszerszámokkal, valamint bozótvágó karddal esett egymásnak két társaság Pécs belvárosában. A vita odaáig fajult, hogy az egyik társasághoz tartozó kék személyautó a riválisok közé hajtott, és több embert elgázolt.
A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd – a húsvét és a karácsony mellett – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep.
Bár Medvegyev a szélsőséges kijelentéseiről ismert, közvetlenül NATO-tagországok területét fenyegető kijeletéseket ritkán tesz.
Az országos roma választáson induló öt szervezet közül három már a támogató aláírások leadásakor elvérzett.
Szombatra és vasárnapra az ország keleti felére, hétfőre az egész országra érvényes riasztást adtak ki zivatarok és jégeső veszélye miatt.
A hazai médiatörténelemben először fordul elő, hogy a két ismert műsorvezető ugyanabban a műsorban köszönti reggel – ezúttal – a hallgatókat. Pachmann Péter ugyanis hat év után visszatér a Jazzy-re és csatlakozik a Business Class műsorvezetői gárdájához: Gundel Takács Gáborhoz, Kamasz Melindához és László Csabához.
A horoszkóp elé ezúttal talán jól jön az emlékeztető, hogy a jövő hét most is hétfőn kezdődik, nem kedden!
Október 8. és 13. között Magyarország ad otthont a világ legnagyobb hagyományokkal büszkélkedő dartsversenyének, a WDF World Mastersnek, amelyre a szervezők ezer játékos érkezését várják.
A kókuszzsír segít a felesleges kilóktól megszabadulni, mivel segíti a ketózist, azaz azt a természetes anyagcsere-állapotot, amelyben a test a glükóz helyett zsírokat és ketonokat használ energiaforrásként.
Meglepő eredményt publikáltak egy közelmúltban megjelent tanulmányban: egy kutatás megállapította, hogy a fogyást követő 12 hónap jelentősen magasabb rákos megbetegedési aránnyal járt együtt, mint azoknál, akik nem fogytak.
A veserák rizikótényezői között számos olyan van, amely ellen tudunk tenni.
Ingyen rendelkezésünkre áll, mégsem élünk vele. Az erdei séta számos pszichikai és élettani pozitív hatással bír.
Amennyiben rendszeresen vérzik a fogínyünk, és a fogorvos nem talál semmilyen okot a háttérben, elképzelhető, hogy a máj betegsége váltja ki ezt a problémát.
Egy kontinenseken átívelő projekt során a kutatócsoport radarműhold-képeket, történelmi térképeket, geofizikai felméréseket és üledékvizsgálatokat használt a piramisok titkának megfejtésére.
Alföldi Róbert elárulta, szerinte mi hiányzik a mai magyar fiatalokból, ami benne még megvolt fiatalon. Hozzátette azonban, érti, hogy ebben a világban miért lettek ilyen a XXI. században nevelkedett generáció.
Szinetár Mikós megdöbbentő történetet árult el Ilosfalvy Róbert és Házy Erzsébet kapcsolatáról, illetve arról, hogy az operaénekes miért járta meg a börtönt.
A covid nem várt következménye lehet a betegség, ami akár halállal is végződhet.
Mutatjuk, mi vár a csillagjegyekre a pünkösdi hosszú hétvégén a hétvégi horoszkóp szerint.
Az ország több pontján alakuhat ki heves zápor, zivatar.
Szijjártó Péter lemondását és átvilágítását követelik ellenzéki szereplők az orosz hekkertámadások miatt.
Az androidos verzióba beépített funkció az esetleges csalások lefülelésében segíthet.
A szlovák kormányfő eszméleténél van, de továbbra is nagyon súlyos az állapota.
A legtöbben a balkon díszítésére használják a bakopát, pedig sokkal több van ebben a csodaszép növényben. Az indiai ájurvédikus gyógyászat kedveli a bakopát, számos gyógyhatása miatt.
Budapest népességváltozásának iránya negatív irányú, azaz a jelenlegi ütem mellett 2051-re kiegyenlítődik a budapesti és az agglomerációs lakosságszám.
A kalkulátor ellenőrzi a legfontosabb paramétereket mind az ingatlan, mind az igánylő tekintetében.
A balatoni kiemelt InterCitykre és expresszvonatokra az idei nyári szezonban sem utazhatunk helyjegy nélkül.
Továbbra is várat magára a béke Ukrajnában, miután Szijjártó Péter magyar külügyminiszter megvétózta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervét az Európa Tanács ülésén.
Az alkohol túlzott fogyasztása képes ugyan gondokat okozni másnap, ugyanakkor egy fantasztikus tudományos előrelépés segíthet megküzdeni ezzel a problémával. Kutatók ugyanis rájöttek, hogy egy tejfehérjékből és nanorészecskékből álló gél segíthet elkerülni a másnaposság kínzó tüneteit.
Pórul járnak azok a házaspárok, akiknek nem sikerült teljesíteniük a babaváró hitel feltételeit: nem csak a törlesztőrészletük emelkedik jelentősen, de bírságot is kell fizetniük, amely akár 2 millió forintra is rúghat.
Úgy tűnik, bot került a kormány propagandagépezetének küllői közé, miután kiderült, a többség hitelt ad a Magyar Péter által korábban nyilvánosságra hozott hangfelvételen elhangzottaknak. Legalábbis ez derül ki a Publicus Intézet Népszava számára készített felméréséből.
Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a színésznő szerződését.
A magasvasút a MÁV-tól független luxusjárat lenne, saját tarifarendszerrel.
Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.
Minden eddiginél nagyobb katonai segélyt nyújt a brit kormány Ukrajnának.
Nem kizárólag a genetikai örökség határozza meg, hogy a vastagbélrák kialakulása szempontjából beletartozunk-e a rizikócsoportba.
Robert Fico szlovák miniszterelnököt jelenleg a besztercebányai kórházban ápolják. Állapota továbbra is súlyos, de stabil, és képes egy kicsit beszélni.
Tudvalevő, hogy a pedagógusok munkája nagyban befolyásolja a gyerekek sport iránti elköteleződését, hiszen legtöbbször ők szerettetik meg a mozgást velük. A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére ezért kiválasztották azokat a testnevelő tanárokat, akik többek között ennek a kritériumnak is megfeleltek.
A szakértő szerint az eset után minden bizonnyal itthon is szigorítják majd a biztonsági intézkedéseket.
Évente egyszer kérelmet lehet benyújtani, amelyben kérhetjük, hogy kiszámolják, mely éveink tartoznak bele a nyugdíjba.
Bálint Antónia egy nagy dobásra készül, most indul a közös kaland!
A Robert Fico elleni merénylet egyik legnagyobb tanulsága, hogy át kell gondolni, jogilag hogyan lehetne jobban szankcionálni a gyűlöletkeltő kommentelést hazánkban. Főleg a gyűlöletkeltést, az indulatkeltést mesterfokon űző baloldali médiumok esetében.
A horoszkóp azt jelzi előre, hogy a következő 3 csillagjegy szülötteire egy igen fontos és emlékezetes találkozás vár a pünkösdi hétvégén.
A politikai nézeteltérések fegyverrel való rendezése inkább a Balkánra jellemző, mintsem az északi szláv országokra. A Robert Fico elleni támadás után ez azonban nehezen hihető.
Orbán Viktor szerint a Robert Fico szlovák kormányfő elleni támadást összefüggésbe kell hozni az orosz-ukrán háborúval, mert erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy az orosz-ukrán háború folytatódjon.
Hatalmas bejelentést tesz Kucsera Gábor és Tápai Szabina a Beköltözve Hajdú Péterhez ma esti részében.
A néma gyilkos a magyar lakosság 50-60 százalékát is megbetegíti.
Verebes István megdöbbentő őszinteséggel beszélt arról, mi ment félre az életében, és mi mentette meg őt végül.
Jordán Tamás jelenleg kórházban van, egy beavatkozás miatt került be.
Sebestyén Balázs azt mondja, egzisztenciálisan nem szorul már rá, hogy minden megbízást elvállaljon a tévében, így egyre több dologra mond nemet.
Mutatjuk, mi vár a csillagjegyekre pénteken a napi horoszkóp szerint.
A horoszkóp csupa jót dolgot ígér 3 csillagjegynek.
Mutatjuk, mi vár a csillagjegyekre csütörtökön a napi horoszkóp szerint.
Szándékosan savat itattak meg egy férfival még márciusban, mert sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, és el akarták hallgattatni. Az áldozathoz állítólag nem hívtak mentőt, csak kirakták a Péterfy utcai kórháznál. A rendőrség ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást - írja az rtl.hu.
Kulka János nagybácsi lesz.
Medveczky Ilona egyik ikonikus ruháját keresi.
Csikos Sándor a feleségét gyászolja.