Időjárás: szombaton is zeng az ég

Az ország több pontján alakuhat ki heves zápor, zivatar.

2024. május 17., 16:45

Szerző:

A szombati időjárás során az összefüggő felhőzet északkeleten is szakadozik, és ott is erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Több helyen valószínű zápor, zivatar, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak intenzív csapadék kíséretében – írja a Hungaromet


Éjszaka a csapadékgócok számossága csökken, és egyre inkább az északkeleti tájakra korlátozódnak, közben egyre nagyobb területen kiderül az ég.
Hajnalra az északi tájakon párássá válhat a levegő, helyenként köd, valamint réteges felhőzet képződhet, ám ezek szombaton hamar feloszlanak, és általában sok napsütésre számíthatunk a képződő gomolyfelhők mellett.

Főként az északkeleti tájakon alakulhat ki kevés helyen zápor, zivatar.


A délkeleti szél délnyugatira fordul, olykor megélénkül. Zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között várható.


A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22 és 28 fok között változik.

Elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben szombaton

A déli, délutáni órákban az északi, északkeleti országrészben előfordulhat egy-egy zivatar, melyet lokálisan szélerősödés, illetve intenzív csapadék kísérhet.

Európa se ússza meg heves záporok, zivatarok nélkül

Többközéppontú ciklonális rendszer helyezkedik el Európa délnyugati része felett, amely igencsak mozgalmas időjárást eredményez: többfelé előfordul eső, zápor, zivatar, helyenként intenzív csapadék kíséretében.


Kontinensünk keleti, északkeleti részén magasnyomású zóna húzódik, így arrafelé nyugodtabb, szárazabb és naposabb az idő. A hőmérséklet szinte mindenütt 20 fok környékén alakul, de egyes részeken – többek között Skandinávia nagyobb részén is - 25 fok körüli maximumot mérhetünk.


A Kárpát-medence felett átvonuló hidegfront mentén pénteken még több helyen számíthatunk záporokra, zivatarokra, szombatra viszont már szárazabb levegő érkezik fölénk, csak helyenként alakulhat ki futó zápor.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Oimheidi via Pixabay)

09:33

Gyengült péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.