Tina és Emilio összesen 177 kilót fogyott, a diéta legdurvább pillanatáról meséltek: Sírtam 3 percig

Jellinek Tina és Emilio tavaly januárban esett át gyomorbypass-műtéten, így immár másfél éve tart a diéta, ami elképesztő eredményt hozott.

2025. július 4., 10:40

Szerző:

Tavaly januárban esett át gyomorszűkítő műtéten a mulatószene két sztárja, Emilio és Tina. Azóta tart a diéta, és az operációról, illetve az azt követő életmódváltásról most Palik Lászlóéknak meséltek a Palikék Világa by Manna című műsorban a YouTube-on.

Tina és Emilio életét teljesen átalakította a diéta

Emilio jelenleg 107 kilót fogyott, Tina pedig a legmagasabb súlyához képest olyan 70 kilóval nyom kevesebbet, úgyhogy összesen kb. 177 kilogrammot adtak le. A zenészházaspár újra részletesen beszámol Törökországban elvégzett bypass-műtétjeikről, amivel rákényszerítették saját magukat a diétára, de mesélnek arról is, hogy mi volt az korábbi életük során, ami ilyen mértékű túlsúlyhoz vezetett.

„Lehet, hogy hosszú évtizedeken keresztül becsaptam saját magam még gyerekként is, és azt mondtam, hogy én szerintem nem eszek sokat. De biztos, hogy sokat ettem. Olyan nincsen, hogy valaki felhizlalja magát 140, 150, 170, 180 kilóra, és azt mondja, hogy nem evett. Dehogynem. Azt hozzá kell tenni és ez való igaz: rendszertelenül éltünk, élünk a mai napig is. Nálunk nincs az, hogy reggeli-ebéd-vacsora, soha nem volt. Volt olyan, hogy egész nap nem ettünk, ő is koncertezik, egész nap nem eszik, majd hazaérünk hajnali 4-kor, kipakoljuk a hűtőt, akkor állunk neki főzni, akkor eszünk. Ez is közrejátszott ezekben a dolgokban. Gyerekkorban az volt, hogy ha megkívántuk, megettük. Ha éjjel akartunk enni, éjjel. Ha csokit ettünk, azt ettünk... Biztos, hogy van genetikai hajlam is benne. Én mindig azt mondtam, hogy nem eszek annyit, hogy ilyen kövérnek kéne legyek. Az utóbbi időben már aztán valóban azt gondoltam, hogy nem eszek annyit, de akkor meg már késő volt”

– mondja Jellinek Tina az alábbi videóban.

Emilio ekkor sírta el magát

Emiliónál elképesztő mértékű fogyást eredményezett a gyomorgyűrűt felváltó gyomorbypass utáni életmódváltás. A következő sztorit meséli el arról a pillanatról, amit talán a legnehezebb volt feldolgozni:

„Soha nem tudtam onnan öltözködni, soha, csak egy zoknit [vettem ott]. A belvárosban van egy nagy épületben. A férfiosztály fent a harmadikon. És befogytunk. És egyszer csak bementünk. Hozzányúltam az XXL-es dolgokhoz. Fölvettem, lötyög rajtam. Mondom, akkor XL-es... Képzeljétek el, S-es méret vagyok! Bementem az öltözőbe, a kabinba, és esküszöm nektek, elsírtam magam. Ott ültem és sírtam 3 percig, hogy ezt nem hiszem el! S-es dolog rámjön! Abban az épületben, ahol csak egy zoknit tudtál venni!”

Alább találja a teljes videót.

(Kiemelt kép: YouTube/Palikék Világa by Manna)