Savat itattak egy férfival - majd kidobták a kórház előtt

Szándékosan savat itattak meg egy férfival még márciusban, mert sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, és el akarták hallgattatni. Az áldozathoz állítólag nem hívtak mentőt, csak kirakták a Péterfy utcai kórháznál. A rendőrség ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást - írja az rtl.hu.

2024. május 16., 16:19

Szerző:

Márciusban került a Péterfy Sándor utcai kórházba az a férfi, akit sav okozta belső sérülésekkel kezeltek – értesült az rtl.hu. A portál szerint felmerült, hogy nem véletlenül ivott maró anyagot, vélhetően savat itattak vele.

A portál úgy tudja, hogy az áldozathoz nem is hívtak mentőt a feltehetően a XVIII. kerületben történt eset után, hanem elvitték a Péterfy Sándor utcai kórházba, és ott kitették őt.

Az Országos Mentőszolgálat érdeklődésükre azt közölte, aznap nem volt ehhez hasonló esetük, azaz ilyen sérülésekkel nem vittek senkit sem kórházba. „A megadott információk alapján mentőellátásról nincs tudomásunk, kérjük keresse az illetékes kórházat és hatósági szerveket” – írták.

A Péterfy Sándor utcai kórház ugyanakkor megerősítette, hogy aznap valóban volt ilyen betegük. „Tájékoztatjuk, hogy említett napon intézményünkbe szállítottak olyan beteget, aki az ön által leírtaknak megfelelhet, azonban állapotáról, illetve az eset körülményeiről a beteg- és személyiségi jogokra való tekintettel nem adhatunk bővebb felvilágosítást”. Ennek megfelelően azt sem árulták el, hogy a beteget pontosan hogyan „szállították” az intézménybe.

Az esetnek köze lehet egy igen kiterjedt csalási ügyhöz, amelyben pályázati pénzekkel kapcsolatban történhettek visszaélések – ezt állítja legalábbis egy férfi, aki vádalkut kötne a hatóságokkal.

El akarhatták hallgattatni

Őt egy teljesen másik ügyben elítélték már, de az információiért cserébe azt várja, hogy mérsékeljék a rá váró büntetést, vagy legalább enyhítsenek a börtönkörülményein. Szerinte a sav nem véletlenül került – a csalásokról szintén sokat tudó – kórházba szállított férfi testébe: így akarták az áldozatot megfélemlíteni vagy elhallgattatni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az esettel kapcsolatban a lappal azt közölte, hogy ismeretlen tettes ellen folytatnak büntetőeljárást. Az ügy részleteiről azonban az eljárás érdekeire való tekintettel nem adtak bővebb információt.

Egy újabb megkeresésben a lap felsorolta a gyanúsnak vélt pályázatokat is, amelyekkel kapcsolat a BRFK válasza szerint nem nyomoznak. A pályázati pénzekkel összefüggésben ugyanakkor elsősorban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytathat nyomozást, ezért az adóhatóságot is megkeresték, de onnan egyelőre nem érkezett válasz. 

(Fotó: Merész Márton)

 

 

A tanára vette attól  az általános iskolás gyerektől a kést, aki azt szerette volna, ha „sajókazaiak mind megfizetnének" – legalábbis erről írt a fiatalkorú a közösségi médiában közzétett bejegyzésében. A diák meg is üzente az osztályfőnökének: mindenkit meg akar ölni az osztályban.