Jégesővel verheti el a pünkösdi hétvégét az időjárás – riasztás van érvényben

Szombatra és vasárnapra az ország keleti felére, hétfőre az egész országra érvényes riasztást adtak ki zivatarok és jégeső veszélye miatt.

2024. május 18., 11:03

Szerző:

Szombat estig elsősorban északkeleten, kiemelten az Északi-középhegységben, illetve Szabolcs térségében, illetve északnyugaton a határ közeli részeken van esély néhol zivatarra, amelyeket hegyvidéken illetve az északkeleti határ közelében intenzív csapadék is kísérhet – derül ki a Hungaromet előrejelzéséből. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Az éjszaka második felében nyugat felől egy záporos csapadéktömb kialakulása valószínű, amely reggelig, délelőttig fokozatosan keletre, északkeletre helyeződik. Az éjszaka második felében a Dunántúl középső részein, illetve reggel, délelőtt az ország középső, keleti területein helyenként zivatarok is kialakulhatnak.

Vasárnap napközben ismét fokozódik a zivatartevékenység és elsősorban a Dunától keletre elszórtan, a Dunántúl északkeleti részén helyenként valószínű előfordulásuk. Előbbi területen délután, kora este néhol intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket felhőszakadás (~25-30 mm), viharos szél (60-90 km/h), jégeső (2 cm körüli vagy alatti átmérővel) kísérhet. Kissé nagyobb valószínűséggel a Dél-Alföldön az említett időszakban egy-egy heves zivatarra is van esély (> 90 km/h széllökés, > 2 cm jégátmérő, > 30 mm lokális csapadék).

Estétől, késő estétől előbb a középső, északnyugati, illetve a délkeleti részeken fordulhatnak elő zivatarok lokálisan jelentősebb mennyiségű (20-30 mm) csapadék kíséretében, továbbá később már délnyugat felől is kialakulhatnak.

Pünkösd vasárnap elsőfokú riasztás lesz érvényben Pest vármegye, Baranya vármegye, Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye, Borsod-Abaúj Zemplén vármegye, Csongrád-Csanád vármegye, Győr-Moson-Sopron vármegye, Hajdú-Bihar vármegye, Heves vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Nógrád vármegye, Somogy vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területére zivatar, villámlás, szélerősödés, felhőszakadás,  jégeső és extrém mennyiségű csapadék miatt.

 

Pünkösd hétfőn az ország egész területén elsőfokú, citromsárga riasztás lesz érvényben, aznap szintén zivatarokra, villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok.

Pünkösd vasárnap  gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható, majd késő délutántól délnyugat felől határozottabban növekszik a fátyolfelhőzet. Szórványosan kialakulhat zápor, zivatar. A délies szél helyenként megélénkül, zivatar térségében meg is erősödik a légmozgás.

Hajnalban 8, 15, délután 21, 29 fokot mérhetnek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Szántai Edina/168.hu)