A szentlélek eljövetelét ünneplik Pünkösdkor a keresztények

A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd  – a húsvét és a karácsony mellett  – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep.

2024. május 18., 10:35

Szerző:

A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd – a húsvét és a karácsony mellett – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott, pénteki közleménye szerint pünkösdkor három fontos eseményt ünnepelnek a keresztények: a Szentlélek eljövetelét, „mint Krisztus megváltó tettének gyümölcsét és beteljesítőjét", az egyház alapítását és az „egész világra kiterjedő missziós munka" kezdetét.


A Szentlélek kiáradásának bibliai leírása szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával összekapcsolja a különböző nyelven beszélő embereket. Így született meg az első pünkösdkor az egyház.


A pünkösd előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik. Az idei évben az ünnepi szentmise szónoka Felföldi László pécsi megyés püspök lesz.


Pünkösdhétfőn az egyház a Boldogságos Szűz Mária, az egyház anyja liturgikus emléknapját ünnepli Ferenc pápa 2018-ban hozott döntésének megfelelően. Az emléknap célja, hogy „elősegítse az egyház anyai érzésének növekedését a lelkipásztorokban, a szerzetesekben és a hívekben, ezzel egyidejűleg növelje a hiteles Mária-ájtatosságot" – olvasható az MKPK közleményében.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó:  geralt via Pixabay)

A hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Az említett időszakban számos program lesz a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt.

A nyolcnapos hanuka vagy hanukka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Következő cikkünkben az ünnep lényegéről és az ilyenkor szokásos teendőkről olvashat.