Időjárás: még ne pakolja el a kardigánt, de a naptejre is szükség lesz

Úgy fest, a következő héten sem kell locsolni, marad a csapadékos időjárás.

2025. július 12., 14:32

Szerző:

A HungaroMet előrejelzése szerint szombati és vasárnapi időjárás során is sok napsütésre számíthatunk, bár időnként gomoly- és fátyolfelhők is megjelennek az égen. Elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, leginkább az északi országrészben, de kisebb eséllyel délen is lehet csapadék. A déli, délnyugati szél szombaton még csak helyenként élénkül meg, vasárnap viszont már többfelé lehetnek erősebb széllökések, zivatarok környezetében pedig akár viharos szél is előfordulhat. Éjszaka 10 és 17 fok közé hűl a levegő, napközben pedig 26 és 33 fok közötti csúcsértékek várhatók.

Ebéd után mindent érdemes összeszedni a teraszon

Szombatra a zivatarok, erős szél és jégeső miatt citromsárga riasztást adtak ki Baranya, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyén kívül az összes vármegyére! 

 A délutáni óráktól késő estig ismét elszórtan számíthatunk záporokra és zivatarokra – ezúttal elsősorban az ország északi, északkeleti részén, de helyenként a déli területeken is előfordulhat csapadék.

11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.

A jövő héten is marad az esős időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint hétfőn a napsütést gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják meg. Záporok, zivatarok helyenként főként északnyugaton és északkeleten fordulhatnak elő. A nyugatias szél mérsékelt lesz, de időnként élénk lökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet napközben 27–33 fok között valószínű.

Kedden jellemzően napos időjárásra számíthatunk, de helyenként zápor, zivatar továbbra sem kizárt. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet. Délutánra 26 és 32 fok közötti maximumokat mérhetünk.

Szerdán keleten és északkeleten lehet több a gomolyfelhő, ezekből helyenként záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Az északnyugati szél élénk, többfelé erős marad. A csúcshőmérséklet 25 és 32 fok között alakul.

Az erősödő nappali felmelegedés a melegfrontra fokozottan érzékenyeknél már migrént, vérnyomás-ingadozást, keringési panaszokat, fáradtságot idézhet elő.

(Fotó: Freepik)

 

09:00

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.