Náci tiszt volt a magyar tévénézők kedvence, élete végéig titkolta

Náci tiszt volt, majd a tévénézők kedvence lett, de senki sem ismerte a sorozatsztár múltját, halála után derült ki a titok.

2025. július 11., 13:14

Szerző:

A múlt század második felében a náci korszak borzalmait igyekeztük elfelejteni, a kereskedelmi tévék megjelenése előtt, de már a Kádár rendszerben is a kikapcsolódás egyik legfontosabb eszköze a televízió volt. A hetvenes, nyolcvanas években a hazai alkotások mellett egyre több külföldi, nyugatról vásárolt filmet és sorozatot vetített a Magyar Televízió, melyekért szinte kivétel nélkül rajongtak a nézők.

Ezek közül az egyik a Derrick volt, a német ZDF 1974 és 1998 között összesen 281 részt készített a sorozatból, amely az akkor még egyetlen hazai csatornán is képernyőre került a 70-es, 80-as években. 

A tévék elé szegezte a nézőket Derrick története

Itthon hamar komoly rajongótábora lett a Derricknek. A péntek esti vagy hétvégi vetítéseket az egész család együtt nézte, akinek nem volt tévéje, átment a szomszédba vagy valamelyik rokonához.

Horst Tappert a tévénézők Derrick nyomozóként ismertek és szerettek meg, szinte senki sem tudta, hogy fiatal korában náci tisztként szolgált a második világháborúban. Az általa alakított Stephan Derrick oroszlánszívű, okos, de megfontolt nyomozó volt, aki az udvarlás terén nem volt túl sikeres, de a legrejtélyesebb ügyeket is képes volt felgöngyölíteni.

Titkolta náci múltját a színész

Tappert egész életében hallgatott SS-múltjáról. Egy 1998-ban adott interjúban is csak azt mondta a Wehrmachtban vállalt feladatait említetve, hogy munkaszolgálatot teljesített és a sebesülteket ápolta. A Waffen-SS-tagsága és náci szerepe csak halála után került nyilvánosságra.

Tappert 1943 márciusától szolgált a Waffen-SS-ben, pontosabban a hírhedt 3. SS-páncélgránátos divízió, Totenkopf egységben. Dokumentumok bizonyítják, hogy kezdetben tartalék légvédelmi feladatokat látott el Arolsen közelében, majd hadosztályi gránátos beosztásban állt az orosz fronton.

2013 áprilisában, öt évvel halála után, német történészek nyilvánosságra hozták Tappert SS-aktáit. Kiderült, hogy már 1943 márciusában SS-tag volt, és nem csupán a Wehrmacht része. A náci múltat SS-katonai jelvények, emléktárgyak támasztják alá, melyeket egy ládában tárolt, amit színészi karrierje kezdetén egy barátjára bízott.

Egy színházigazgató fedezte fel benne a színészt

A háború után könyvelőként dolgozott a Stendali színháznál. Itt fedezte fel tehetségét a színházigazgató, ezzel elindítotva színészi pályafutását. 1946-tól tanult, játszott kisebb színpadokon, majd 1956-ban a müncheni Kammerspiele tagja lett. Az 1960-as években jöttek a filmes- és tévés szerepek, 1974-től pedig ő lett Derrick .

Horst Tappert 2008. december 13-án halt meg Planeggben, München közelében, 85 éves korában. Hosszú ideje betegeskedett, halálát természetes okok okozták.

(Fotó: Pexels)