2014. december 22., 11:29

Az értem, hogy meg kéne köszönni minden rosszat, na de a jót? Miért kéne a jót megköszönni? Hát hiszen a jó nem is embertől való. (Jó, de, de, tőle is, tessék, tegyünk engedményeket.) Jó, legyen az is ember, de akkor legyen névtelen. És Isten állítólag a derűs adakozót szereti, nem a fogcsikorgatósat, nem azt, aki hálát vagy köszönetet vár. Akkor minek megköszönni? Még arca se legyen neki. A névtelent, csakis a névtelent szereti.

2014. december 21., 20:14

Karcsika hátra tett kézzel állt Anya és Apa előtt, nagy levegőt vett, és aztán mondani kezdte nekik a verset, de hibátlanul, olyan hibátlanul, mint a vízfolyás.

2014. december 21., 09:11

Otthoni inspirációk hatására mindig is színésznek készült. Vidékről került a főiskolára, kevés híja volt, hogy vidéken is kezdje a pályát. Ám a Vígszínház társulatánál indult a karrierje – lépésről lépésre. A Kossuth-díjas színésznő két évtizede rendez is. Hatodik esztendeje a Víg direktora. Év elején, mandátuma lejártakor, a fővárosi önkormányzat másfél évre meghosszabbította megbízatását. Azt szokta mondani: igazgatóként hű a Vígszínházi hagyományokhoz, a karakteréből adódó sajátosságokra pedig nem neki kell felhívnia a figyelmet. Annyi biztos: bátor húzása is akadt az elmúlt időszakban. Élete a színház, amelyben a karácsony is csak szusszanásnyi, de fontos pauza.

2014. december 21., 07:46

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Lantos Ferenc Kossuth-díjas festőművész, grafikus és művészetpedagógus, Pécs díszpolgára, akinek életművét állandó kiállítás mutatja be a pécsi Vasváry-házban – adta hírül a bama.hu hírportál.

2014. december 17., 18:30

Jóannész Moszkhosz görög klerikus 578 tavaszán elindult az ortodox Kelet felfedezésére. Levante volt a leggazdagabb, legnépesebb és legkulturáltabb régiója a bizánci szuperhatalomnak. (Ha Latin-Európa sajnálatosan keveset tud is a Keletrómai Császárság történeteiről.)

2014. december 17., 12:05

Holminak nevezték. Decemberben már befejezett a múlt idő. Kenedi János történészé meg Magyar Bálinté volt a lap alapításának ötlete. A szerkesztők huszonöt éve minden hétfő délután kettő és négy óra között összegyűltek Réz Pál alapító-főszerkesztő Dunára néző lakásán, kávét ittak, közben „Rézúr” anekdotázott Örkényről meg Déry Tiborról, akiket személyesen is ismert.

2014. december 16., 17:57

Minden idők legnagyobb, Elvis Presley életéről szóló tárlat nyílt meg Londonban az O2 Arénában. A jövő augusztusig nyitva tartó kiállításon mintegy 300 darab Elvishez fűződő személyes tárgyat, ékszereket, fellépőruhákat, hangszereket lehet megtekinteni, és sok-sok zenét hallgatni.

2014. december 16., 16:26

A lengyel Ida című film a legfontosabb kategóriákban megnyerte az Európai Film díját: a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb forgatókönyv és a legjobb operatőri munka szobra is ennek a műnek jutott. Emellett a közönség díja is a lengyeleknek járt, Rigában megkapta a People’s Choice Awardot.

2014. december 16., 16:24

Francia vígjáték egy lecsúszott, munka nélküli színészről, aki – jobb híján – rendőrségi helyszínelésen vállal néma szereplőként vendégszereplést. Ő a tetem, akit körberajzolnak.

2014. december 16., 13:23

Pasolini, a világhírű rendező, író, költő, nyelvész, teoretikus, magánéletével, művészeti tevékenységével is viták, támadások kereszttüzében állt. 54 éves volt, amikor 1975. november másodikán hajnalban meggyilkolták. Ez a „kifeszített pillanat” adja kiindulópontját a P. P. Pasolini-projekt címmel színre kerülő darabnak. A PR-Evolution Dance Company, a Pécsi Balett, a GG Tánc Eger, a Miskolci Balett és a Nemzeti Táncszínház együttműködésében létrejött „testjátékot” a Nemzeti Táncszínház alternatív játszóhelyén, a Marczi Közösségi Tér színpadán mutatják be december 17-én. A darab koreográfusa Nemes Zsófia. A felnőtt Pasolinit Szakály György Kossuth-, Liszt-díjas művész, a Táncművészeti Főiskola rektora alakítja, aki hét év után tér vissza a színpadra. Az esemény kapcsán szellemi atyját, egyben rendezőjét, Szemán Bélát kérdezte Sztankay Ádám.

2014. december 16., 13:23

Egy könyv, amely csaknem fél évszázadot várt a magyar kiadásra. 1967-ben jelent meg először Alexander és Margarete Mitscherlich című műve. A házaspár szociálpszichológiai elemzése akkor a náci múlttal való szembenézés első nagy hullámát vezette be Németországban. A kilencvenes évek elején nálunk is felmerült, hogy meg kellene jelentetni, de a honi könyvkiadás rejtélyes és kiismerhetetlen fordulatai miatt erre nem került sor. Most azonban, hogy a kollektív emlékezés problémája mindenütt sokat vizsgált kérdés, Magyarországon pedig a napi politikai események tükrében igencsak időszerű a téma, különösen tanulságos e kötet, amelyet a fordító, Huszár Ágnes javaslatára, Erős Ferenc előszavával jelentetett meg a Múlt és Jövő könyvkiadó. Erős Ferenc szociálpszichológussal, egyetemi tanárral beszélgettünk a Mitscherlich házaspár művéről és annak hazai aktualitásáról.

2014. december 15., 17:18

Szepes Mária -díjat adott idén először az írónőről elnevezett alapítvány : az elismerést a Vörös Oroszlán című regényből írt darab előadó, alkotói : Venczel Vera színésznő, Bodor Böbe rendező és Lőrinczi Attila dramaturg kapták.

2014. december 15., 16:46

A katalán sztárszerző ötödik regénye, az Én vétkem – amelyet számos irodalmi díjjal kitüntettek, húsz nyelvre lefordítottak – nemrég jelent meg magyarul. Figurái ide-oda cikáznak a történelemben, pokol és menny között. Barátság, szerelem, nagy mesék, szövevényes viszonyok – kész enciklopédia. Jaume Cabré a könyv magyarországi bemutatóján Varju Kata tolmács segítségével nyilatkozott a 168 Órának.

2014. december 13., 13:18

“Végül pedig szeretem ezt a drága magyar földet. Boldog vagyok, hogy itt születtem Magyarországon. Hogy láthattam a Dunát, fürödhettem a Balaton csodás kék vizében és hogy itt lakhatom a kedves szép Mecsekaljában.” -írta iskolai dolgozatában 1940-ben a pécsi zsidó elemi iskola egyik tízéves tanulója, aki nem érhette meg a felnőttkort szeretett hazájában. A pécsi zsidó gyerekek közül egyetlen ikerpár érte túl a Holokausztot.

2014. december 13., 12:32

Naplók, fényképek, levelek kerülnek elő a padlásokról, meglepően sok, ennyi év után.

2014. december 13., 09:02

A hatalom újabb arcátlan lépése volt az a nemcsak a sportolókat, hanem minden sportkedvelő embert szembeköpő húzás, hogy a nemzet sportolójának neveztették ki a csúfosan megbukott csaló államfőt.

2014. december 12., 18:23

Sorozatgyilkosság, korrupció, politika, pénz, hatalom, média – ezek a témái a világhírű svéd krimiíró legújabb, Magyarországon is kiadott két történetének. A Misteriosót és a Rossz vért eddig harminc nyelvre fordították le. Az író azt mondja: a demokrácia ideálja megfakult, mára csak a formája maradt meg, de a tartalma átalakult. És azt is mondja: aki hatalmat kap, megváltozik, és nem kerülheti el a korrupciót.