Körberajzolva
Francia vígjáték egy lecsúszott, munka nélküli színészről, aki – jobb híján – rendőrségi helyszínelésen vállal néma szereplőként vendégszereplést. Ő a tetem, akit körberajzolnak.
Bizarr ötlet. Az órabéres áldozat azonban makacsul és fantáziadúsan ágyazódik be a tetthelybe, bár körülötte rendőrök, nyomozók nyüzsögnek, valamint egy szexepiles, ám kezdő, kételkedő vizsgálóbírónő. A kissé nagyzoló, élénk fantáziájú „áldozat” és a szigorú, hivatalát méltósággal hordozó ítész (aki az ügy mielébbi, szabályos, papírforma szerinti lezárására törekszik) érdekellentéte és temperamentumbeli eltérése természetesen erős belső konfliktust szül. A hősök szembekerülése természetes, hiszen már megismerkedésük is egy félreértésből indult a Meg?ve felé tartó vonaton. És mert mindketten kezdők az efféle ügyekben, a bűntény rekonstrukciója során látványosan össze is különböznek. Ám a filmekben az efféle közbülső befeszülés szokásosan csak a boldog véget készíti elő.
Mindkét hősünk merev a maga szerepfelfogásában, épp azért, mert egyaránt bizonytalanok. Az csakhamar kiderül, hogy a vádlott aligha volt alkalmas a neki tulajdonított tett végrehajtására, máshol kell hát keresni a gyilkost és a megoldást. A krimik szabályai szerint új gyanúsítottak bukkannak fel: a szállodai szobákból furcsa zajok hallatszanak, a sífelvonó kabinját megállítják a föld és az ég között, a bírónőt megzsarolják, a színészt félre akarják tenni, bizonytalan árnyak és egzisztenciák tűnnek fel a fák közt és az éjszakában.
A tökéletességre törekvő, élénk fantáziájú színész szituatív ötletei, a kezdő vizsgálóbírónő hitetlensége jókora mellékfogásokat eredményez. Az alpesi síparadicsom ideális helyszínt kínál a bűnügyhöz, a szereplők mulatságosan egyénítettek, a mozi kellemes száz percet kínál. De nem többet. És mégis: soha rosszabbat!
(Írta és rendezte: Jean-Paul Salomé.)
Bölcs István
