Nagyon furcsa dolog történt a Balatonnal

Meglehetősen furcsán "viselkedik" a Balaton. Bár nem hullott számottevő csapadék az utóbbi napokban, a Balaton vízszintje mégis növekedett. Most kiderül, hogy miért.

2024. október 25., 09:39

Szerző:

92 centis a Balaton vízszintje, négy nappal ezelőtt még csak 90 centi s volt a tó. Mindez azért érdekes, mert az elmúlt hetekben kevés eső esett – írja az Infostart.

Hozzátették: tavaly ilyenkor 96 centi a tó vízállása. Akkor is pár nap alatt jelentősen hízott a tó. Akkor egy balatoni Facebook-csoportban egy szakértői poszt leírta a különös jelenség okát: a víz fölött egy olyan páraréteg alakult ki, amelyet a többnyire csekély légmozgás nem tudott kimozdítani, így minimálisra csökkent a párolgási veszteség.

2022 őszén 69 centi volt a legalacsonyabb vízállás, ami bár nem sok, de nem mondható vészesnek sem. Szeptember végére érte el ezt a tó, ehhez képest most majd 23 centivel több van a Balatonban.

Letaglózó eredmény: így válik sóssá a Balaton

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság közös, a Hidrológiai Közlönyben megjelent tanulmánya szerinte egyértelműen látszik a Balaton sótartalmának növekedése.

Mint írják: az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a Balaton vizének sótartalma a tizenkilencedik század végétől a huszadik század közepéig nem változott, ezt követően azonban az utóbbi ötven évben tartós és napjainkig tartó növekedése indult meg. Az összes ion koncentráció a tó egész területén a történeti háttérnek tekinthető 450 mg/l értékről napjainkra 620-690 mg/l körülire nőtt. Eszerint a Balaton egészen az 1980-as évek elejéig édesvizű tó volt, de ma már édes-sós átmeneti vizű (1. ábra). Az élővizek sótartalma széles tartományban helyezkedik el, a Szent Anna-tóban, Erdélyben az összes ion koncentráció mindössze 10 mg/l, a Fertőben 1500-2000 mg/l, a Velencei-tóban 3000 mg/l a tengerekben pedig 35000 mg/l körüli – olvasható a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet jelentésében.

Hozzátették: az Északi-féltekén megfigyelt általános trenddel ellentétben a Balatonban nem a klorid-ion növekedés volt a szalinizáció fő oka. Az anionok közül a hidrogénkarbonát és a szulfát-ion növekedés is meghaladta a klorid-ionét, a kationok közül pedig a magnézium-ion koncentráció növekedés meghaladta a nátrium-ionét (2. ábra). A tó vizének összetételét alapvetően meghatározó nyolc fő ion közül egyedül a kalcium-ion koncentráció nem nőtt, mert a Balatonban jelentős mértékű mészkőkiválás következik be. Az eltérő vízjárású évek között a mészkőkiválás mértékében nagy különbségek voltak, a legkisebb érték 25 ezer tonna/év, a maximum pedig 125 ezer tonna/év volt, átlagosan pedig 75 ezer tonna/évnek adódott. Az algák és a vízinövények fotoszintézise nyaranta jelentős ún. biogén mészkőkiválást okoz, azonban az így kivált kalcium-karbonát ősszel visszaoldódik.

További részletek itt.

A Balaton új állatfajnak ad otthont

Új halfaj telepítésére került sort a napokban, a Balaton ismét gazdagabb lett egy különleges élőlénnyel – számolt be róla a 24.hu.

Tihany környékén 10 000 menyhalat engedtek szabadon, amelyeket a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet telepített a tóba, és közleményben is beszámoltak az eseményről. Az egynyaras halakat a beszámolók szerint leszákolva, halas kosarakkal engedték szabadon, és a helyi horgászok is részt vettek az eseményen.

Nem mindenki ismeri a menyhalat, de fontos tudni, hogy egy őshonos halfajról van szó, amely a múlt században eltűnt a Balatonból, ám a szakemberek szeretnék, ha ismét sikeresen elszaporodna. Ennek érdekében mindent meg is tesznek, hiszen 2015 óta célzottan dolgoznak a visszatelepítésén.

Ez az édesvízi tőkehalféle számos néven ismert, többek között a kutyahal, a nagyagyú hal és a törzsökhal is ugyanezt a halfajt takarja, amely szinte minden hazai folyóban jelen van. Egyes északi tavakban akár 20 kilogrammosra is megnőhet, de Magyarországon jellemzően 4 kilogrammnál nem nőnek nagyobbra. Hosszú életűnek tekinthetőek, hiszen ideális körülmények között a 20 éves kort is elérhetik.

Mielőtt azonban a horgászok kedvet kapnának, fontos tisztázni, hogy a szakemberek is felhívták a figyelmet arra, hogy a horgászatuk tilos. Akinél mégis horogra akad egy ilyen példány, köteles visszaengedni a vízbe. 

Nem ez az egyetlen halfaj egyébként, amelyre nagy figyelmet fordítanak most a halgazdálkodással foglakozó szakemberek. Mint közleményükben írják, szeptember 30-án megkezdték a lehalászatot az Irmapusztai tógazdaságban, ezzel pedig el is indul az őszi haltelepítési szezon. Elsőként a fogott háromnyaras pontyok telepítését valósítják meg két helyszínen: a balatonlellei kikötőmólón és Siófokon, az Arany-parton kerül sor a halak szabadon engedésére.

(Fotó: Michal Fludra / NurPhoto / NurPhoto via AFP)