Moldova György özvegye egyre rosszabbul van: Szenvedek, azt érzem, Gyuri már vár rám, mennék is

Moldova György özvegye, Palotás Katalin a kórházból nyilatkozva meséli, kétszer is összeesett az utóbbi időben.

2025. július 2., 08:42

Szerző:

Idén tavasszal jelent meg a Mindörökké Moldova – Ugye soha nem hagysz el? című könyv, azaz Palotás Katalin visszaemlékezése, amelyben leírja a kapcsolatát néhai férjével, Moldova György íróval. Az özvegy most a Blikk című lap számára nyilatkozva adott szomorú-megható helyzetjelentést az egészségi állapotáról.

Moldova György özvegye kétszer is összeesett

Palotás Katalin 3 éve, 2022-ben özvegyült meg. Moldova György halála után elhatározta, hogy megírja közös életük történetét – mint mondja, addig akart élni, amíg a férjéről szóló könyve meg nem jelenik. Most ez megtörtént, így Palotás Katalint egyre kevesebb dolog köti ehhez a világhoz.

„Beteg vagyok, folyamatosan szenvedek, s egyre inkább azt érzem, Gyuri már vár rám. S én mennék is, mert iszonyatosan hiányzik”

– mondja Palotás Katalin. Az özvegy az állapotával kapcsolatban többek között a következőket is említi az interjúban:

„Az utóbbi időben kétszer is összeestem, és a folyamatosan romló egészségi állapotom miatt sajnos nem tudtam elmenni az Ünnepi Könyvhéten rendezett dedikálásra, ahol sokan vártak rám.”

Így ismerkedett össze Moldova György és Palotás Katalin 1974-ben

Palotás Katalin a következőket írja összeismerkedéséről Moldova Györggyel az új könyvben, amelyből korábban a Blikk közölt részleteket:

„1974-ben ismertem meg Moldova Györgyöt. Akkor még nem sejtettem – kezdhetném «tanú»-vallomásomat –, hogy ha nem is megszakítás nélküli, de sírig tartó szerelem lesz a találkozásunkból. Amikor megismerkedtünk, én már túl voltam a harmincon, ő közeledett a negyvenhez. A megismerkedés meglehetősen konvencionálisán kezdődött: meghívott egy kávéra...”

Palotás Katalin bevallja, hogy imponált neki, hogy egy országosan ismert író érdeklődik utána, de amikor ezt az első kávét itták a Vörösmarty téren, azért persze megkérdezte:

„«Gyuri, te nős vagy?» Azt felelte: «Igen.» «Gyerek?» «Nincs.» «Akkor jó.» [...] Attól kezdve szinte naponta találkoztunk, eleinte a jó alibit nyújtó büfében, hiszen ott mindkettőnknek lehetett dolga.”

Moldova György azonban nem hagyta el a feleségét az új kapcsolat kedvéért, akivel annak haláláig együtt maradtak, két lányuk született. Moldova György és Palotás Katalin az utolsó közösen töltött karácsonyon, 2021 decemberében házasodtak össze, az író a következő nyáron, 88 évesen hunyt el.

 (Kiemelt kép: Fortepan/Szalay Zoltán)