Elképesztő, mennyit fizettek József Attila aláírásáért

József Attilának az egyik verseskötetét 1 millió forintért vásárolták meg, amiben megtalálható a költő aláírása is.

2024. október 24., 13:16

Szerző:

Különleges József Attila kötet jelent meg, amiben szerepel a költő aláírása is. Az Antikvárium.hu oldalon október 13-án különleges árverést tartottak, amelyen többek között híres írók és költők dedikált kötetei is árverés alá kerültek – írta meg a 24.hu.

1 millió forintért kelt el József Attila kötete

A lap közölte az Antikvárium.hu közleményét, amiből kiderült, hogy egy igazán különleges József Attila kötetre is licitálhattak a honlapon az érdeklődők. A költő második verseskötete, a Nem én kiáltok 1924 elején jelent meg, ennek egy dedikált példánya jelent meg most a honlapon. Az említett kötet magas áron kelt el, a 31. licitáló 1 millió 30 ezer forintot fizetett érte.

Az aukción nem csak József Attila különleges kötete bukkant fel, mivel az érdeklődők licitálhattak Gárdonyi Géza 1903-ban megjelent Az a hatalmas harmadik című regényére, ami 1 millió forintért kelt el. Radnóti Miklós kedvelői számára is tartogatott újdonságot az aukció, mivel felbukkant a költőnek egy igazán ritkaságnak számító verseskötet.

Az Újhold című, Buday György fametszeteivel illusztrált kötete 1935-ben jelent meg. A számozott kötetből, amelyet korábban az illusztrátor és a szerző is aláírt, a 23. számú kelt el. Ezért az új tulajdonosa 650 ezer forintot fizetett. Szerb Antal A Pendragon-legenda című 1934-es regényéért 556 ezer fizetett az egyik licitáló. Míg J. K. Rowling dedikálásával ellátott Harry Potter és a Titkok Kamrája pedig 550 ezer forintért kelt el.

Nem ez a legdrágább József Attila kötet, ami aukción elkelt

Az elmúlt években többször is felbukkantak az Antikvárium.hu oldalon József Attila dedikált kötetei. Tavaly például egy másik József Attila példányért 2 millió forintot fizetett az egyik licitáló. A dedikált Medvetánc című kötet 1934-ben jelent meg. Tavasszal is felbukkant egy József Attila verses kötet, akkor az 1 millió 830 ezer forintért kelt el.

A dedikált könyvek egyébként egyre népszerűbbek Magyarországon és külföldön egyaránt. Rendszeresen bukkannak fel példányok a különféle aukciókon, a művészet kedvelői pedig akár milliókat is képesek kifizetni egy-egy ritka kötetért. A dedikált könyvek mellett a kéziratok is kifejezetten népszerűnek számítanak, mivel ezek ritkábbak, ezért az áruk is magasabb, ám a gyűjtőket ez sem szokta eltántorítani.

 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock) 

2024. október 15., 16:58

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?