Bizánc és környéke

Ezt az utat járja újra William Dalrymple a 20. század végén, folyamatos kalauznak használva elődje Lelki rét című leírását. Antiochiában Aranyszájú Szent Jánost idézi, aki szerint a démonok úgy betöltik a levegőt, mint legyek a piacot. Vessünk keresztet a salátára – tanácsolta –, nehogy megegyük a dzsinnt, aki a levelek közt üldögél.

E felderítő úton az angol utazó eljut a kopt szerzetesek lakta, Szent Antal által a III. század végén alapított egyiptomi monostorba.

– Látja, ott fent jelent meg Szent Antal 1987-ben – mondja az egyik szerzetes.
– És maga látta? – kérdez vissza a gyanakvó újságíró.
– Nem, én rövidlátó vagyok – hangzott a sült realista válasz.
Az oszlopszentek őshazája viszont Szíria volt. A szerzetesi kultúra exportálható, ám az oszlopos Simeonok példája nem. A kontinentális télben odafagytak volna...

Az igen magas szintű görög filozófia, tudomány és medicina a középkori „sötétség” idején az arab világban élt tovább, ahova perzsa közvetítéssel került. A legintelligensebb városnak Alexandriát tartották, amelynek könyvtárában hétszázezer tekercs könyvet őriztek, amíg fanatikus kopt szerzetesek fel nem gyújtották.

„Ez a termékeny kapcsolat a kereszténység és az alexandriai görög filozófusok között ragadta ki a fejlődő keresztény doktrínát a szorosan vett zsidó hagyomány köréből... Ez emelte magas filozófiai síkra azt a vallást, amely kezdetben nem volt több a szegényekhez és írástudatlanokhoz címzett egyszerű előírások soránál” – írta a szerző.

Keleti keresztények és moszlimok ezerötszáz éve élnek együtt, gyakran háborúkban. Ezen a tájon sűrűn vált üldözötté a vallási kisebbség. Manapság a helyzet romlik: az Iszlám Állam hóhérai sokkolják a világot.

A viktoriánusok úgy gondolták: Isten angol. A kiváló kötetet végigolvasva nehéz lenne erről hiteles állítást tenni.

(William Dalrymple: A Szent Hegytől keletre. Bizánc örökségének nyomában. Fordította Bánki Vera. Holnap Kiadó.)

Erdélyi S. Gábor