E könyv hőse egy lengyel állampolgárságú német zsidó lány, akinek a legfontosabb hozzátartozója egy menekült magyar fotós. A nő szeretője, keresztanyja, tanítványa egyidejűleg Friedmann Endrének, aki maga is lehetőségeit kereső emigráns a fortyogó harmincas években. Nehezítette némiképp a dolgát, hogy nem tudott idegen nyelveket. Véletlenek irányítják a fotózáshoz, de ebből megélni Berlinben sem könnyű, Párizsban sem.

Nagy híve vagyok Zsótér Sándor munkásságának, nemzedéke kiemelkedő tehetségű színházi alkotójának tartom, se szeri, se száma az általa rendezett emlékezetes daraboknak, s már operaszínpadon is bizonyított (tessék ezt a dicséretáriát tetszés szerint bővíteni, az sincs ellenemre), de ezúttal, úgy látom, falsot fogott.

A Pannon Filharmonikusok szerencsés zenekar, hiszen abban a kivételezett helyzetben van, hogy két világszínvonalú koncerttermet is otthonának tudhat. Az együttes amellett, hogy a pécsi Kodály Központ rezidens zenekara, a Művészetek Palotájába is „hazajár”, és minden évben visz magával némi kivételes újdonságot.

Aki arra számít, hogy az „év legfergetegesebbnek nevezett vígjátékán” hahotázva vörösre fogja csapkodni a térdét, azt le kell hűtenem. Mert a film ugyan valóban kitűnő, csak nem vicces. Ennél jóval bonyolultabb képletű. (Nézzék meg!) Szórakoztatásunk kétségtelen sikerét nem magyarázhatja csupán közmondásos emberi gyengeségünk: a káröröm és a bosszú édességének morbid élvezete.

A fideszes állam korrupcióellenes harcáról az a vicc jut eszembe, amikor a székely góbé felkéredzkedik egy kocsira...

Önbizalomhiányos nemzeteknek jót tesz, ha vannak hőseik. Ha van kikre felnézni. Mi hol így vagyunk, hol amúgy. Egyszer puffadó öntudattal Amerikának üzenünk hadat, máskor – lelappadva – úgy véljük, az egész világ összeesküdött ellenünk, minket ostoroz.

Hajléktalanokról és az ő műveik felhasználásával írt operát egy magyar zeneszerző, Col Legno. Az ötletgazda-zeneszerző meggyőződése, hogy ez az opera elősegíti a hajléktalanság helyes társadalmi megítélését és érzékenyebbé teszi az embereket a témában. Az opera bemutatását jelentős mérföldkőnek tartja az otthontalan emberek sorsának jobbításáért folytatott emberfeletti küzdelemben.

– Hogy túl zsidós?
– Igen, ezt mondták. És hogy ne ezzel kezdjük az évet...
– És maga mit mondott?
– Mit mondhattam volna? – tártam szét a kezem. Reb Slojme hallasztalánál gubbasztottam, kezemben szorongattam a sűrűn teleírt két lapot, visszadobott tárcanovellámat. Úgy vittem át hozzá, mintha fronton kapott sebesülésemet akarnám a szanitécnek megmutatni.

Csodálatos kiállítással búcsúzik a Szépművészeti Múzeum a látogatóitól, méltóval az intézményhez.

Világszerte főszerepet játszik a kínai zene népszerűsítésében a Shanghaji Kínai Zenekar, amely az igazi klasszikus zenei celebritásnak számító karmester, Vang Fu-csien vezényletével kihagyhatatlan újévi koncerttel érkezik a Müpába január 26-án.

Civilben ritkán látja a közönség Anna Netrebkót. Most különleges esemény adott erre lehetőséget: a Kismartonban nyáron a neves szoprán védnökségével színre kerülő gyermekopera, a Hókirálynő szerepválogatásánál Netrebko maga is jelen volt, Christiane Lutz rendezővel és Karsten Januschke rendezővel együtt.

Ideje leszámolnunk bizonyos hülyeségekkel, amelyekkel annak idején szülők, nagyszülők, pedagógusok, hittanoktatók és idős szomszéd nénik tömték a fejünket.

„Meghatározó jelentőségű felfedezés történt: nem vagyunk egyedül a világűrben. Cáfolhatatlan bizonyítékok érkeztek; magyar rádióamatőrök nemrégiben nagy erősségű rádiójeleket észleltek a Messier 31 galaxis (közismert nevén: Androméda-köd) irányából.” Százados Miklós kultúrscifi filmjének története fiktív, a szereplők véleménye és a film üzenete valós.

Csoportterápia: ezt a hívogatónak korántsem nevezhető címet viseli el az a nagyon mai és nagyon magyar musical (sőt, sőt, mjuzikelkámedi, hogy a színlapról pontosan idézzünk), melyet negyedik éve játszanak sikerrel a Madách Színház színészei, mostanában a RAM-ba kihelyezett tagozatként.

Életének 87. életévében elhunyt Réti Ervin újságíró.