2015. február 15., 23:49

Máté Gábor legendás osztályában végzett 2003-ban. A pályát az Örkény Színházban kezdte, majd a Csizmadia Tibor vezetésével meghatározó színi műhellyé lett egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt. A direktor leköszönése után a Vígszínházhoz szerződött, ahol – egyebek mellett – ő Margarita a Mester és Margaritában, a polgármesterné A revizorban, amelyet Bodó Viktor rendezett. És Portia, Brutus kedvese a Julius Caesarban, s az ugyancsak Alföldi Róbert jegyezte Danton halálában Júliát alakította, Danton asszonyát. Most Kocsma Jenny szerepét próbálja a Koldusoperában, amelyet szintén Bodó Viktor visz színre a Vígben. Arról is beszél a 168 Órának: átpolitizált közegben is mesék után sóvárog.

2015. február 14., 10:18

Tele van vele a város: villamosmegállókban, metróban, s ki tudja, merre még, ember nagyságú poszterek hirdetik D. Tóth Kriszta újabb regényét. Merthogy volt előzmény. A képernyőről jól ismert tévés személyiségnek nem ez az első könyve, mégis olyan lefegyverző lendülettel és – nem félek a szótól – bájjal mesél, ahogy csak a bemutatkozó első könyvesek szoktak.

2015. február 14., 10:17

Déri Miklós portréiból a Deák Erika Galériában nyílt kiállítás: az 1990 előtti magyar underground ikonalakjai mai kondíciójukban. Többségük a rendszerváltás után sem került a kultúra főáramába. A verniszázson mégis több száz ember kígyózott a galéria előtt, hogy belepillanthassanak a képeken rögzített szempárokba, elidőzzenek a fekete-fehérben is sokárnyalatú képmások között.

2015. február 14., 10:17

Érik néha az embert meglepetések. Én például nem hittem volna, hogy ennyi újdonságot megtudhatok a fociról. Abban a hitben éltem ugyanis, hogy elmúlt években erre fordított idő és energia nem veszett kárba, mára van bizonyos fogalmam a labdarúgás nevű játék történetéről, ismerem a taktikai formációk fejlődését, tudom, miben különbözik a WM-rendszer a catenacciótól, hogy mi a totális futball, és persze ismerem a legnagyobb játékosok, edzők, csapatok életrajzát is.

2015. február 13., 15:10

Az orosz elnök látogatása alkalmából „putyinos” South Park és Family Guy epizódokkal jelentkezik jövő hét kedden 22:00 órától a Comedy Central. A csatorna nemrég tett közzé egy rövid részletet a South Parkból, amelyben feltűnik Áder János is.

2015. február 12., 11:33

„Olyan gyerekek vagyunk.” Amikor éppen nyolcvan évvel ezelőtt, 1935. február 10-én Gyarmati Fanni leírta ezt az első mondatot az ajándékba kapott keménytáblás határidőnaplóba, nem lehetett fogalma sem, hogy mibe kezd bele. Végigsízték ezt a vasárnapot vőlegényével, Radnóti Miklós költővel, akit már kilenc esztendeje ismert, de a szigorú Gyarmati szülők (tán kissé vaskalaposan) diplomához kötötték a házasságot, s ebből nem engedtek, noha a fiatalok között már régóta sistergően szenvedélyes volt a viszony.

2015. február 11., 18:31

A Magyar Színház két hétre leállt egy baleset és az igazgatócserével járó átadás-átvétele miatt: Őze Áront Zalán János váltja a teátrum élén. A Frankenstein bemutatóját azonban február 13-án megtartják. Rendezője, Koltai M. Gábor szerint a szünet még segíti is munkájukat: a kieső előadások helyett is próbálhatnak.

2015. február 11., 12:57

„Tizenkét perc, amelyben benne van az egész élet.” „Megríkattál, ahogy sokunkat szerintem. Nagyon eltaláltál valamit.” Ilyen gratuláló kommentek ezreit kapta Tóth Barnabás filmrendező, miután Újratervezés című kisfilmjét föltette a világhálóra. Egymillió-kétszázezren nézték meg eddig az interneten.

2015. február 11., 09:38

Jaume Cabré, a legismertebb kortárs katalán regényíró csaknem egy évtizeden át dolgozott legújabb regényén. (Sőt, alcíme szerint: a regények regényén.) Az Én vétkem című monstruózus mű vállaltan befejezetlen (úgy ér véget, hogy a szerző csaknem hétszáz oldal után végleg befejezetlennek nyilvánítja), látszólag kusza, szinte követhetetlen cselekményszövésű, időben és térben évszázadokat és kontinenseket ível át, ráadásul bőven merít a posztmodern regényírás eszköztárából.

2015. február 10., 13:56

Hédi néni otthoni köntösében is elegáns, mosolyogva tessékel be a nappaliba. A kabátját mindenki a fogason hagyja, vagy negyvenen üljük körbe az alkalmi vacsoraasztalt. A kistányéron aprósütemény.

2015. február 9., 10:05

Minden hadititok filmre kerül egyszer, csak ki kell várni. Most például azt nézhetjük, hogy lengyelek és franciák kísérletei után hogyan törte fel néhány brit matematikus, nyelvész, keresztrejtvényfan, sakknagymester a Blatchley Parkban a náci hadigépezet megfejthetetlennek tartott titkait.

2015. február 5., 13:59

Ha emlékezetes marad valami az Örkény Színház új Tartuffe-előadásából, Pogány Judit belépője biztosan az lesz. Épp csak felmegy a függöny, s ő – Orgon anyja szerepében – a színpadra robban vasárnapi ünneplőbe öltözött falusi asszonyságként.

2015. február 4., 15:36

Tíz év után játssza újra Martin Sherman Rose című monodrámáját az Orlai Produkcióban. A darab egyetlen szituációra épít: Rose élete alkonyán „süvét ül”, a zsidó gyászrítus szerint hosszan időzik egy padon egy megölt arab gyerek tiszteletére, aki úgy halt meg, miként Rose saját kislánya évtizedekkel korábban. Közben szóval tartja a többi „emlékezőt”, az előadás nézőit. Felidézi múltját, a Varsóban túlélt vészkorszakot, az exodushajó kálváriáját, a békésebb időknek a privát világba belehasító politikai tébolyait, a kacskaringós utat, míg Izraelben új hazára lelt. Az előadás gyakran vált ki személyes reflexiókat nézőiből. A Kossuth-díjas színésznővel arra keresünk választ: miként formálódott szinte hús-vér figura a fiktív karakterből?

2015. február 3., 19:28

„Olyan természetességgel létezett a színpadon, ahogyan az életben” – írtuk róla a szeptemberi nekrológban, amelyben elbúcsúztunk tőle. És valóban: Avar István civil beszélgetőpartnerként is imponálóan természetes volt, nem „játszott”, holott a rádióinterjú színpadon készült, közönség előtt – huszonnyolc évvel ezelőtt.