Fehéren, feketén

Kamera által a pórusaikig feltárt portréi – mondta recenzens – az aradi vértanúkkal mutatnak rokonságot. Leginkább az látszik: fotósuknak öröme telt a munkában. Maga is elmondja, kedvvel dolgozott beállításokon, a fekete és fehér tónusainak árnyalásával. Cizellálta a valóságot. Sosem elfedett, kiemelte, ami fontos.

A portrékon az is ott van, ami a fotós sajátja. Az élete, például.

Déri Miklós Sárváron született 1964-ben. Édesapja ma nyugdíjas jogász. Édesanyja háztartásbeli volt, aki jogi pályát álmodott fiának. A renitens elemista inkább lett volna festő, zenész. A szülőjével kötött kompromisszumot követően került tizennégy évesen budapesti textilipari szakközépiskolába. Gondolták: az biztos kenyér.

Maturálva fővárosi szövetkezet jól kereső munkatársa lett. Munka ugyan nemigen akadt. Amikor főnöke pár hónap után hívatta, úgy hitte: kitör a balhé. Ám csak azt kérték számon: miért nincs ott a reggeli vodkázásokon?

Nem vonzották a Kádár-kori elbódulások. Kis fizetésért ment inkább dekoratőrnek Röltex Rózsihoz, majd beiratkozott a Kirakatrendező Iskolába. Utóbbi a korszak szabadgondolkodású fiataljainak volt margóra tett gyűjtőhelye – egyetemi színvonallal. Károlyi Zsigmond Munkácsy-díjas festőművész tanított művészettörténetet. Tolvaly Ernő festőművész esztétika-előadásain szó esett a nyugati pop-artról, Andy Warholról, David Bowie-ról. Máshol ez nem volt tantervi követelmény.

A Kirakatrendező Iskola KISZ-titkára intette egyszer: jól gondolja meg, kikkel barátkozik. Átpörgette magában baráttá vált kortársai névsorát. Évekkel később tudta meg: valójában mestereire gondolt az ifjúkommunista.

Barátságaira később az Iparművészeti Főiskola felvételijén is rákérdeztek. Akkor már az oda beadott képei alapján. Déri Miklós a festészettől hamar átpártolt az életet kapásból rögzítő fotográfiára. Képre kerültek barátai is: az akkori underground világ meghatározó arcai. Bárdos Deák Ági, Barcs Miklós, Grandpierre Attila, Gémes János „Dixi”, Király Tamás és mások. Világképének formálói. Margón túli alkotók, akik a Fiatal Művészek Klubjában cseréltek tiltott eszmét, viselték a rendőri vegzatúrát, a bornírt rendszer egyéb izmozásait. Őket fotózta, akik csökönyös szabadságvágyukkal lényegében a rendszer tartópilléreit repesztgették.

Kopek Gábor, az Iparművészeti Főiskola tanszékvezetője a hozzájuk fűződő kapcsolatáról kérdezte Déri Miklóst. Amely Kopek esetében plusz pontokat jelentett. Fura világ volt. A fotó és alkalmazott grafika szakon még a protekciósok között is akadt, aki úgy kompenzálta kínos hátszelét, hogy hajtott, mint a gép. Vitte is valamire.

Miklósnak nem volt mit kompenzálnia. Mesterektől, barátoktól átragadt hivatástudat hajtotta. Korlátos, mégis inspiratív világ volt. Az Iparművészeti avítt, szedett-vedett technikáját kiegészítette az oktatók européer szellemisége.

Végzősként járt művész tanárával, Zátonyi Tiborral Moszkvában, Leningrádban. Ott is tapasztalta: diktatúrában a kultúra a szabadság nyelve. Panellakó szovjet tábornokkal lapozgattak művészeti albumokat, majd keveredtek szofisztikált vitába, megérthető-e Puskin világa magyarul. Déri fotózta ott is, amit látott. Azt gondolta, riportképek az övéi. Nyugati fotóügynökségekhez is eljuttatta munkáit. Visszajelzéseikben azt írták: a valóságot sajátosan bemutató anyag közelebb van a művészethez, mint a riporthoz. Látásmódja nem múlt nélküli a műfajban, mégis egyediek a fotók.

A kilencvenes évek elején nyílt belőlük tárlat a Tölgyfa Galériában.

1992-ben Vágvölgyi B. András, a Magyar Narancs akkori új főszerkesztője arra kérte: legyen az átalakuló lap arculatot formáló fotósa, képszerkesztője. Déri meg azt kérte: a szerkesztést bízzák barátjára, Pohárnok Gergelyre. Szabad kezet kaptak. Nevükhöz fűződik a Narancs máig domináns, egyedi képvilága.

Tizenhárom évig dolgozott a lapnál – voltak közben mellékmunkák, kiállítások is –, kiszolgált tíz főszerkesztőt. Ám kameráját, objektívét nem tudta lecserélni. Vidéki riportokon mindig kérdés volt, lerobban-e a szolgálati verda. Hajtott lelkesen a lepukkantságban is. Nem ágált a körülmények ellen. Látta a volt rendszert tetteikkel bontogató, direkt politikába nem keveredő barátai hasonló szakadtságát. Akadt persze kivétel, aki magasra jutott. Ám jellemzőbb: aki rég katedrát érdemelt volna, azt underground habitusa okán éppoly kényelmetlen alaknak könyvelték az új világ pártirodáiban, mint anno. Ma különben – egyre inkább.

2002-ben régi egyeteméről hívták Déri Miklóst: a Medgyessy-kabinet fotóst keres, érdekelné-e. Egyszer volt hasonló melója: az Ezüsthajó Kft.-hez ajánlotta be egykori gyakornoka „beugrónak”. Orbán Viktor első kormányzása idején a miniszterelnököt fotózta háromnapos brüsszeli úton. Rögtönzött a szükséges stílusban, miközben három nap alatt megkereste havi bérét. Igaz, csodálkozott a miniszterelnök, amikor rájött, ki kattintgat körülötte. Emlékezett Dérire – nem épp jó szívvel – egy Narancsos címlap kapcsán.

Miklós mindenesetre azt mondja: ilyen lehetőségekre szakmai alapon sem lehet nemet mondani. Medgyessyék hívására is igent mondott. Persze hosszabb távon nem lehetett rögtönözni. Gyorstalpalón tanulta ki a műfajt, a digitális technikát. Új géppel, objektívvel.

Testközelből látott két pápát, meg Putyint, Berlusconit, másokat.

Gyurcsány Ferencnek is fotósa lett. Nem csodálkozott a fanyalgásokon: eladta magát. Morális kérdés: roppantja-e szakmai feladat az ember gerincét. Déri Miklós egyben van.

A 2010-es választások után sitty-sutty tiltották le parlamenti belépőjét. Aztán jobbos médiumok ekézték, próbálták hírbe hozni: eltüntette az elmúlt nyolc év összes fotóját. Annyi történt, hogy a gyors menesztése miatt nem tudta abszolválni az átadás-átvételt. Utóbb arra is sor került.

Azóta kicsit kevesebb a munka. De nincs panasz. Vannak lehetőségei: reklámok, rendezvények, esküvők. És ha már több lett az ideje, kezdte újra megportrézni az egykori barátokat. Előbb ő hívta őket, aztán kezdték megkeresni. Déri Miklósnak az is öröm, hogy csak odakerültek, ahol érdemelt helyük van. Piedesztálra. Ki milyen kondícióban – mutatják a képek a Deák Erika Galériában.

Amúgy számára a privát világ sem mellékrégió. Tizenhét éve neveli egyedül tizennyolc esztendős lányát. Édesanyját korán elvitte egy betegség. Déri Miklós könyvekből, barátok tanácsaiból tanulta, amit apaként kellett. Gyermeke jókedvű, vagány, eszes csaj. Orvosnak készült, de apja kikalkulálta: azt nem tudná finanszírozni. Ám találtak kedvére való másik hivatást, ami biztos kenyér is. Lelkek fürkészője, pszichológus lesz a lány.