2015. március 12., 16:00

Negyvenkét ismert emberrel készítettek riportot. Előadó- és képzőművészek, sportolók, kutatók, üzletemberek, politikai elemző stb. nyilatkoznak különböző témakörökben. A beszélgetések keretét az a gondolat képezi, hogy mit üzennének rólunk az idegen civilizációknak. A Lámpagyújtogatók című film rendezőjével beszélget Boldogkői Zsolt, a film egyik szereplője.

2015. március 12., 13:21

Budapest XIII. kerületében, a Radnóti Miklós Művelődési Központban (RAM) a hét közepén nyílt meg a Radnóti-emlékszoba a költő feleségének, Gyarmati Fanninak az unokahúga és általános örököse, Vári Györgyné Milch Hermina kezdeményezésére.

2015. március 12., 06:18

Bayer Zsolt munkásságával általában pont annyit foglalkozunk, amennyit érdemel – semennyit –, de a Simicska-háború kapcsán született írásai olyan pontosan mutatják a Fidesz viszonyát saját történelméhez, hogy érdemesek egy kis figyelemre.

2015. március 10., 14:13

Sokszor eltöprengtem már azon, miért nem élnek az elégedetlenek a polgári engedetlenség lehetőségével.

2015. március 9., 22:30

59 éves korában hétfőn elhunyt Sam Simon, aki James L. Brooksszal és Matt Groeninggel együtt alkotta meg a Simpson-család című kultikus rajzfilm-sorozatot.

2015. március 9., 09:30

Még hogy nincs közös magyar–japán határ? Hát akkor hol játszódik az alakváltó rókatündér története, ha nem itt, ahol romantika és abszurd összeér? Azon a gránicon, amelyet oly bájosan, dalolva ugrálunk át innen oda, onnan ide?

2015. március 8., 19:56

A színművészeti főiskola után független truppoknál dolgozott, majd Csizmadia Tibor egri társulatának lett meghatározó színésze – a direktor leváltásáig. Öt éve a budapesti Katona József Színház tagja. Junior Prima-díjas. A Pécsi Országos Színházi Találkozón többször kitüntették, a Színikritikusok Díját is megkapta. Nemrég a Thália Humorfesztiválon a legjobb stúdióprodukció díját vehette át A csemegepultos naplója című darab egyszemélyes előadásáért – megosztva a rendezővel, Göttinger Pállal. A mű Gerlóczy Márton regényéből és az Orlai Produkció támogatásával készült. Ötvös András anyaszínházában, a Katonában jelenleg Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjának főszerepét próbálja Gothár Péter rendezésében.

2015. március 7., 20:29

„Soha ne kételkedj abban, hogy egy gondolatokkal teli, elkötelezett emberekből álló kis csapat megváltoztathatja a világot. Valójában ők tudják csak igazán.” Margaret Mead idézete olvasható az újpalotai Kortárs Magyar Közösségi Színház (KOMA) honlapján. Nem irodalmi műveket játszanak színészekkel. A kerületben lakó fiatalok álltak össze, hogy saját életükből adjanak elő történeteket. Blokkoló című előadásukat egy lakótelepi bérházban mutatták be. A civil csapatot profi művészek segítik. Úgy vélik, a közös alkotás a leghatékonyabb módszer a társadalmi problémák megoldására.

2015. március 7., 07:17

Soa fájdalma – ezt a címet viseli ez a képzőművészeti kamarakiállítás, mely az Artalakulás Galéria szervezésében előbb az Izraeli Kulturális Intézetben mutatkozott be, most pedig már a Budaörsi Városháza aulájában látogatható. (És ha jól értettem, lehetséges, hogy további helyeken is feltűnik majd még ebben az évben.)

2015. március 6., 18:26

A tízéves Művészetek Palotája innovatív újdonságokkal ünnepli jubileumát. Mostantól saját internetes rádiókat működtetnek honlapjukon, a Müpa.hu-n, napi 24 órás programmal. A Müpa Symphony komolyzenét sugároz, a Müpa Easy pedig dzsesszt, pop-rockot, világ- és népzenét.

2015. március 5., 11:50

E kötet szerzőjének apai nagyapja a kiegyezés táján még pálinkafőzéssel kereste a kenyerét Csehországban. Tehetséges fia a csőd után félbehagyta a gimnáziumot. Prágába, Párizsba, Bécsbe, majd Pestre került, számos gazdasági társaságot alapított, működtetett, végül Ferenc Józseftől báróságot kapott, és a Főrendiház tagja lett. Nagy ember.

2015. március 5., 11:14

E héten zajlik, március 8-ig tart a dunaPart3 – Kortárs Előadó-művészeti Platform, amelyet a dunaPart és a Hungarian Showcase egyesítésével a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Független Előadó-művészeti Szövetség és a Színházi Kritikusok Céhe közösen rendez meg.

2015. március 4., 13:53

Karl Amadeus Hartmann születésének 110. évfordulója előtt hajt fejet a Pannon Filharmonikusok március 12-én Pécsett, a Kodály Központban, valamint március 13-án a budapesti Művészetek Palotájában adott hangversenyén.