Színházi lovagrend

– Szakmájáról mondta: éppen olyan meló, mint a gyárban dolgozó édesapjáé. Ő mit csinál pontosan?

– Közép-Európa legnagyobb alumíniumüzemében kezeli a darut a melegállvány mellett. Akkora alumíniumtuskókat hengerelnek ott több száz fokon vékonyra, mint a Katona nézőtéri büféje. Nagyon rendben van, ahogy apám dolgozik. Ha találkozunk, mindig kérdem: mi van a gyárban? Aztán ő: milyen a meló a színházban? Nem misztifikáljuk túl. Édesanyám is a gyárnál volt, az irodában. Közben Lázár Ervin-i gyerekkort teremtettek nekem. Az én Masoko köztársaságom székesfehérvári lakótelepen volt a gyár mellett.

– Ha nem kerül be a színművészeti főiskolára, tűzoltónak áll. Pont négy éve, az egri igazgatóváltás idején is említette: ha nem lesz valami, megy tűzoltónak. Mióta a Katonában van, nem jutott eszébe a tűzoltás?

– Kicsúsztam a korból, meg aztán a szirénás dolgokat elvitte az öcsém. Büszke vagyok rá: harmadéves mentőtiszt az OMSZ egyetlen gyerekrohamkocsiján. De néha eszembe jut más lehetőség. A csemegepultos naplóját Balatonföldváron is próbáltuk, és az utazásokkor megismerkedtem egy mozdonyvezetővel. Hosszan beszélgettünk, lenyűgözött: elvinni ezertonnányi vasat, biztonságban megérkezni, letenni a műszakot.

– A színészet valami hasonló?

– Szerintem a színésznek az a dolga, hogy formát adjon az emberek félelmeinek, szorongásainak. Ha látják, más is bajban van, az csillapítja a pánikot. Máté Gábor rendezései ráadásul addig csavarják a helyzeteket, hogy már nevetni is lehet az élet tébolyain. Ha a színház nem csak lufi, akkor megmutatja: miként kapcsolódnak egymásba életünk pillanatai.

– Pályája kezdetén a kőszínházakkal kritikus Krétakörnek és a KOMA társulatnak volt tagja. Tíz éve kőszínházi színész. Változott a szakmai világlátása?

– Egerbe Máté Gábor hívott a Konyha című darab egyik szerepére. Tetszett, ahogy a társulatnál dolgoznak. Gondoltam, a sok lázadás után az lesz a legjobb, ha beállok közéjük. Azóta nem jutott eszembe, hogy alternatív színházhoz menjek. Kalandozásaim persze vannak: ilyen a Katona tantermekben játszott Üvegfal mögött című sorozata vagy a Csemegepultos – a Katonán kívül. Persze az is fontos, amit ott az idősebb kollégáktól eltanulhatok. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában például Szacsvay László telefonos emberként lép színre. A rendező Gothár Péter azt mondta: azért fontos, hogy ő legyen a telefonos ember, mert Szacsvayval egy egész hajdani korszaknak kell belépnie a színpadra. Ez persze addig csak duma, amíg Szacsvay valóban be nem lép a színpadra. Ahol azt mondja: „Bocsánat, a telefont kell elvinnem.” Majd körbenéz, megkérdezi: „Maga olyan művészemberféle?” És gesztusaiban, artikulációjában, egész lényében ott van a hatvanas évek hús-vér valósága, amelyet én különben csak fekete-fehér képekről ismerhetek.

– Komoly érték ma az így megszerzett színészi tudás?

– Egy dolog a színészi tudás, más a generációmat jellemző gyökértelenség. A Katona József Színházhoz társul valamiféle lovagrend képzete, amelynek szabályait már nem tudjuk betartani. Az általunk képviselt iskola már csak pár ezer embert érdekel, ami gazdaságilag sem életbiztosítás. A színész más okokból is veszített megbecsüléséből. Tévésorozatokban, populáris teátrumok évekig telt házzal futó produkcióiban is gyakran amatőrök kapnak lehetőséget. Ami lenyomja az igazi színész árát. Mindenki rohangál, próbál pluszkeresethez jutni. Az is, aki az ország egyik legjobb művészszínházának a tagja, mert másként nem él meg. Így van ez persze más melókkal is. Előbb-utóbb talán még operálni sem orvosok fognak. Az lesz igazán kemény.

– Az emberrel részben az történik, amit megenged. Beszélt már arról is: ami a színházak igazgatóváltása vagy a szakma megosztása kapcsán történik, az szellemi bűnözés. A színész ebben a vircsaftban csak áldozat lehet?

– Kiszolgáltatottabb, mint az, aki legalább részben döntési helyzetben van. Ráadásul ezt a szakmát is annyira kettészakították, hogy ha a másik irányba vállalnál munkát, akkor nincs visszaút. Többször elmondtam erről a véleményemet, de nem változik semmi. A középiskolákban tartott előadásaink után a diákoktól is szoktam kérdezni: belenyugosztok, hogy nálunk így mennek a dolgok? Kiderül: sokan külföldre készülnek, mások meg inkább valami biztosnak tűnő szakmát vesznek célba az egyetem helyett. Nem vonzó az értelmiségi lét. Nem hisznek a változtatás lehetőségében.

– Jó így színésznek lenni?

– És újságírónak?! Ehhez értünk. Feleségem van, a kislányunk másfél éves. Amúgy szeretem azt, ami az Oszlopos Simeon próbáin történik. Miközben azt is látom, mi folyik az országban. Nehéz ügy. Mészáros Máté kollégám mondta: olykor a színésznek is elzsibbad az idegrendszere, mint amikor a csajod ráalszik a karodra. Szereted, ám csak kihúznád kicsit a kezedet. De akkor megzavarod. Alighanem sok szorongás van az általános moccanatlanságban.

– Tudható: katolikus gimnáziumban érettségizett, és főként Böjte Csaba hatására a papi hivatáson is elgondolkodott. Tagja a ferencvárosi evangélikus közösségnek, de nem szeret mélyebben szólni minderről, mert a vallásosságot gyakran összemossák a magyarkodással. Mégis rákérdeznék: jelen viszonyaink között fogódzót ad a hit?

– Számomra a hit, akárcsak a kultúra: a társadalmi piramis alapját jelenti, nem a csúcsát. Utánuk jön minden egyéb: kaja, lakás, megélhetés, egyebek. Ám valójában nem tudom magam igazán egyházakhoz kötni, pedig az Isten-kérdés folyamatos az életemben. Tervezett projekt kapcsán jártam például a Bohóc Doktoroknál a gyerekonkológián. Szédelegve jöttem el onnan: miként hozható egyensúlyba Istennel az, amit ott láttam? A párizsi terrortámadások után bementem egy pesti mecsetbe. Megkínáltak teával, mézes süteménnyel, ami keresztény templomokban nem szokás. Majd teológiai könyveket ajánlottak, bár azt is mondták: Allah nagy és titokzatos. Aztán megismertem Máté Gábor volt középiskolai osztálytársát, Mihálffy Balázst, a Korán magyar fordítóját. A délszláv háborúkat is megjárta, tizenöt évig élt Afrikában, dolgozott gyémántbányában, árvaházban, közben fordított. A magyar iszlám közösség megalapítója, de nem egyházi mintára épített, mert attól forog a gyomra. Beszélt nekem a szenvedés formáiról, Afrikában eltemetett gyerekek százairól. Azt mondta, az élet fontos tanulsága: az élet ma van. A hit nézőpontjából is megerősített: színészként az a dolgom, hogy az ebből következő üzenetet elvigyem a színpadra. Akár a Csemegepultos szerepében. Aki odacsempész egy kis felvágottat a pénzéből kifutott nyugdíjasnak.