A lazítás a forintot sújtja leginkább

Elemzők azt várják, hogy a várható pénzpolitikai lazítás visszafogja Közép- és Kelet-Európában a nemzeti valuták erősödését – írja a Reuters.

2015. március 5., 17:02

A lengyelek tegnap már 1,5 százalékra vitték le az alapkamatot, és szakértők a következő hónapokban mérséklésre számítanak a magyar és a román jegybank részéről is.

A lazítás előreláthatólag a forintot sújtja leginkább: az előrejelzések szerint a következő félévében 2,7 százalékot gyengülhet az euróval szemben, azaz az árfolyam elmegy 315-ig, majd onnan 2016 márciusára 310-ig pattan vissza.

Németh Dávid, a K&H szakértője úgy véli, hogy a Nemzeti Bank nem akar erős forintot, ezért ő maga áprilisra vagy májusra 0,4 százalékos kamatvágással kalkulál. Ha az amerikai FED kamatot emel, az tovább gyengítheti a magyar fizetőeszközt – teszi hozzá.

Ugyanakkor Magyarország felminősítése az év vége felé vagy a jövő év elején éppen ellentétes irányban hat. Az Európai Központi Bank tervezett kötvényvásárlása megint csak megdobhatja a keresletet a térség papírjai iránt.