Liza
Még hogy nincs közös magyar–japán határ? Hát akkor hol játszódik az alakváltó rókatündér története, ha nem itt, ahol romantika és abszurd összeér? Azon a gránicon, amelyet oly bájosan, dalolva ugrálunk át innen oda, onnan ide?
Ahol szellem és szerelem összeragadva mozgatja hősnőnket, aki egy rongyosra olvasott japán ponyvából szedett(-vedett) recepttel keresi a boldogságot, és akit egy ferde szemű popénekes szellemkísértete molesztál élénk zajjal.
Hősnőnk, ez a bizonyos Liza már harmincadik születésnapját ünnepli – és még mindig magányosan, férfi nélkül, rókatündérként. (Ha van oroszlánfóka, miért csodálkoznánk a rókatündéren?) Liza otthonos a felkelő nap országában, jól tudja, hogy a borzas farkú kicunék esténként szép és fiatal nők bőrében csábítják el a málészájú földi halandókat. A „Fox-woman” lehet jószándékú vagy rosszindulatú, általában azonban imádja a csintalan vicceket, szereti megbolondítani az embereket. És itt van még rajta, szegény Lizán, a közismert átok is: aki férfi megkívánja, hullazsákba kerül csakhamar. Nehéz is szerelmet találni Csudapesten. (No! Már ennél vékonyabb sztoriból is készült film nálunk és más nemzeteknél...)
Tetszetős, ha egy film bátran együtt mutatja a való világot és annak égi mását: a rögök mellett az ideákat, fantáziafelhőket. Ha az utódok boldogult Lumière urak mellett monsieur Méliès trükkjeit is használják (Ember a Holdon). E komplexitásban helye van az iróniának, amely vödörnyi könnyet, tengernyi nyálat tud kiegyensúlyozni. Ezért kedveltem mindig a reflexív kommentárral dolgozó filmeket, amikor a külső észrevételek széljegyzetei újabb értelmezési tartományokat nyitottak meg, vagy legalább néhány poént robbantottak.
Kellemesen szórakoztató, néhol azonban egyenetlen hatású Liza története, ám soha rosszabbat!
(Rendezte Ujj Mészáros Károly, címszerepben Balsai Mónika.)
Bölcs István
