A változatosság gyönyörködtet
Két nevet kell megjegyeznünk. (Valójában harmincat, ám az úgyis reménytelen; de ha már, akkor inkább hármat. Na, hogy így – már a bevezetőben – összekuszáltuk a szálakat, kezdhetjük elölről.)
Két nevet kell megjegyeznünk. Tenk Lászlóét és Németh Gézáét. Előbbi vezetéknevének kezdőbetűjét a T-Art Alapítvány rejti, utóbbi pedig az Artézi Galéria húzóembere. Kettejük együttműködésében jött létre ez a remek tárlat, egy pompás, bő válogatás az utóbbi helyszínen az előbbi alapítvány gyűjteményéből. (Akik a mai galériabőségben eddig elkerülték a másfél éve alakult Artézi Galériát, azok a Kunigunda utca 18.-ban találhatnak rá, egy modern irodaház kiállítótérré alakított alagsorában. Ha nem verniszázsra megyünk, nem egyszerű a bejutás, időpontot kell egyeztetni, de annyit mondok, érdemes.)
Manapság se szeri, se száma a lazább-szorosabb képzőművészeti csoportoknak, egyesüléseknek. Van, amelyet szellemi kapcsolat fűz egybe, van, amelyet megjelenési, üzleti szempontok. (És van, melyet e kettő keveréke.) Itt és most két ilyen (na jó, ilyenféle) intézmény izgalmas találkozásának lehettünk tanúi: az Artézi teret adott a Tenk-gyűjtemény bemutatásának, Tenk Lászlóék pedig Wehner Tibornak adtak szabad kezet, hogy a szabadon felhasználható falfelület erejéig bemutassa, reprezentálja a gyűjteményt. Wehner – ahogy persze Tenk is – szélesre tárta a kapukat, s minél változatosabb, színesebb, sokarcúbb tárlatra törekedett. Ez tökéletesen sikerült: Szkok Iván és Somogyi Győző, Sváby Lajos és Szabó Vladimir itt békésen megfér egymás mellett, hogy olyan klasszikusokról, mint Szalay Lajos vagy Kondor Béla, már ne is beszéljünk. (Így jön ki a harminc, ha mindent tudni akarnak.)
A látogató azzal a megnyugtató tudattal távozhat a kiállításról, hogy bizony gazdagabbak vagyunk, mint gondolnánk. Művekben, alkotókban, csoportokban, galériákban.
Balogh Károly
