A valóság drámája

Az újpalotai lakótelep peremén tízemeletes paneltornyok magasodnak. Egyforma ablakok, egyforma kapualjak. Negyvenezren élnek itt a betonfalak mögött.

A Nyírpalota út egyik bérházában nemrég mutatták be a KOMA Blokkoló című előadását, amelyben helyi civil fiatalok játsszák el saját történeteiket. A második emeleti lakásban már többen várakoznak. Zavartan nézzük egymást. Ez itt nem festett szocreál díszlet. Ez a valóság.

Megjelenik egy magas fiatalember, Zrínyi Gál Vince, a KOMA vezetője, és magyaráz a nézőknek:
– Üljenek be a szobába, nézzék végig a jelenetet. Utána fölmegyünk a kilencedikre, másik lakásba. A liftbe négynél többen ne szálljanak be, mert elakad. Lefelé gyalog jöjjenek, halkan, hogy ne zavarjuk a lakókat.

Színházi expedíciónkat bevezetik a szomszéd helyiségbe. A pici zugban egy kamaszlány fekszik az ágyban, a paplant a fejére húzza. Ágya fölött filmsztárok fotói: DiCaprio mosolyog a kopott panelban. Hirtelen valaki feltépi az ajtót, a lány barátnője ront be: „Elveszítetted a telefonodat? Két hete hívlak, és nem veszed fel.” Aztán kiderül, az ágyban fekvő lány terhes, a kilencediken lakó fiúja még nem tud róla.

Aztán újra nyílik az ajtó, egy színházi stábtag továbbkalauzol minket más szobákba. Más fiatalok életébe. A történeteket bonyolult szerelmi szálak fűzik össze. Nincsenek nagy sztorik, földrengető tanulságok. Az egész attól hiteles, hogy hétköznapi.

Az előadás után a Blokkoló néhány szereplőjével és a rendezővel, Zrínyi Gál Vincével beszélgetünk. Vince szerint a közösségi színháznak külföldön már komoly hagyománya van. Skandináviában, Németországban helyi konfliktusok kezelésére is használnak dramatikus módszereket. Nálunk ez még ismeretlen műfaj.

– Pedig a színház az egyik leghatékonyabb eszköz a társadalmi problémák megoldására – mondja a KOMA vezetője.
A közösségek összetartó erejét ő már kiskorában megtapasztalta: nyolcgyerekes családban nőtt fel Budapesten. Katolikus gimnáziumba járt, színjátszókört alapított, és érettségi után, 2007-ben elsőre felvették a színművészetire Máté Gábor színészosztályába. Horvai István, Halász Péter, Schilling Árpád, Kovalik Balázs is tanította.

– Soha nem akartam kőszínházban dolgozni. Elképzelni sem tudtam, hogy színészbüfékben üldögéljek, és várjam, ki milyen szerepet oszt majd rám.

Vince saját független társulatra vágyott. Néhány színész barátjával bemutatták Garaczi László Plazmáját. Az abszurd drámát az ország százötven gimnáziumában is előadták. Diákokkal beszélgettek. Járták a vidéket, olyan kistelepülésekre mentek el, ahol a lakosság többsége mélyszegénységben élő cigány. Élelmiszert vittek nekik, és a romákat is bevonták a dramatikus játékokba. Majd a művészek leköltöztek egy hónapra Monostorapátiba, s az ottani falusiak történeteiből csináltak előadást, amelyet 2010-ben a Művészetek Völgyében bemutattak. Megnézte ezt a főváros XV. kerületi polgármestere is, s felajánlotta Vincének: „Gyertek hozzánk! Kaptok egy üres iskolaépület, átalakíthatjátok játszóhelynek.”

A belvárostól távoli lakónegyed izgalmas alkotói terepnek tűnt. Vincéék felkeresték a kerület iskoláit, demokráciafejlesztő tréningeket tartottak. A gyerekek játszva tanulták, miként lehet közös döntéseket hozni, egymás nézőpontjait figyelembe venni. Szociológiai felmérést végeztek a helyi iskolások körében. A kilátástalanság és a gyökértelenség drámainak tűnt. A diákok kétharmada válaszolta azt: külföldön akar majd élni. Nincs miért itt maradni.

Zrínyi Gál Vince úgy érezte, minden energiájukat a közösségek erősítésére kell fordítaniuk.

– A klasszikus színházban a művészek mutatják meg, mit gondolnak a társadalomról. A közösségi színházban az emberek fogalmazhatják meg saját problémáikat – profi alkotók segítségével.

Vince tavaly átalakította a csapatát. Fiatal videóművészeket hívott, és közösségi videóprojekteket hirdettek meg a kerületi fiataloknak, de hatvan fölöttieknek, valamint a gyerekeiket egyedül nevelő szülőknek is. A jelentkezőket ingyenes tanfolyamokon oktatták a kamera és a hangtechnika használatára. Szabadon választott témákról készíthettek dokumentumfilmet. A fiatalok közt akadt, aki a szórakozóhelyek hiányáról, más a munkanélküliekről forgatott. Az alkotásokat a helyi művházban is vetítették, fölkerültek az internetre.

Szeptemberben kilenc újpalotai fiatallal kezdték próbálni a Blokkolót. A cím a blokkházakra utal, meg arra is: a mai srácoknak mennyi akadállyal kell megküzdeniük. Vince azt kérte a szereplőktől, találjanak ki maguknak különféle karaktereket. Kreatív feladatokkal gyakorolták, hogyan tudnának egymásra jobban odafigyelni, koncentrálni. Beszédkészségüket fejlesztették. Próbák után a „titokszobában” kamera elé ültek a szereplők, és elmondhatták, hogyan érzik magukat, mi foglalkoztatja őket.

Húszórás videóanyag jött össze a vallomásaikból. Lényegében ezek alapján készült el a Blokkoló forgatókönyve. A stáb úgy gondolta, a jeleneteket nem színpadon adják elő, hanem lakótelepi lakásokban. Az önkormányzat segített nekik. A Nyírpalota úti bérházban megüresedett két szociális lakás, bennük próbálhattak tovább Vincéék. A Blokkoló szereplői rendezhették be színházi panelszobáikat – látványtervező segítségével.

– Én egy igazi lányos szobát képzeltem el lila falakkal – mondja Schmiedmeiszter Adrienn. Az ő jelenetével kezdődik a Blokkoló: a szobájába beviharzó lány a valóságban is a legjobb barátnője. Adrienn 17 éves, vidékről jár be az újpalotai gimibe.
A „paneljáték” kilencedik emeletén Tibi a „szobájában” haverjaival ül a számítógép előtt, lövöldözőssel játszanak. Hatalmas a kupleráj.

– Nálam otthon is ekkora a rendetlenség – jegyzi meg „Tibi” azaz, Papp Tibor. A szüleivel él a telepen a 21 éves középiskolás. Önkritikusan fogalmaz: „Nagyon lusta vagyok.” Évet is kellett ismételnie.

A KOMA-hoz videózni jelentkezett először: egy hajléktalanról készített portréfilmet. Közben megtanult kamerázni, vágni, s ha idén érettségizik, ilyen pályán szeretne továbbtanulni. Már önmagát is másként látja: ami szívügye, azért keményen tud dolgozni.

A stáb mindenese Nagy Attila is: a 26 éves fiú a nagymamájával lakik Újpalotán. Szőnyegszövést és könyvkötést tanult, de munkát nem talált. Évek óta szórólapozásból él. Ő is önmagát alakítja a Blokkolóban: a helyét kereső, vicces, jóindulatú srácot. Attila is forgatott videókat, lényegében megtanult egy új szakmát.

– Sokan kérdezik, miért járunk ide, hiszen a munkánkért nem kapunk pénzt. Itt baráti társaságra leltem, jól szórakozunk. Még fizessenek is érte? – nevet Attila.

Az egykori üres általános iskolában ma már a „KOMA-bázis” működik, amely afféle interaktív kultúrközpont: leginkább az idejárók szervezik saját programjaikat. Tanulószobát hoztak létre, a fiatalok egymást korrepetálják. Vince meséli, eleinte azért hívták a szülők őket, hogy hagyják békén a gyerekeiket. Most már azért telefonálnak, hogy megköszönjék a munkájukat. Volt, aki elmondta, jobban tanul a gyereke, s először látja rajta, hogy igazán érdekli valami. És ami a legfontosabb: megtalálta a helyét egy közösségben.