A labdarúgás históriája
Érik néha az embert meglepetések. Én például nem hittem volna, hogy ennyi újdonságot megtudhatok a fociról. Abban a hitben éltem ugyanis, hogy elmúlt években erre fordított idő és energia nem veszett kárba, mára van bizonyos fogalmam a labdarúgás nevű játék történetéről, ismerem a taktikai formációk fejlődését, tudom, miben különbözik a WM-rendszer a catenacciótól, hogy mi a totális futball, és persze ismerem a legnagyobb játékosok, edzők, csapatok életrajzát is.
Ehhez képest kiderült, hogy igazán van még mit tanulnom. Tényekben is, de főleg szemléletben. Jonathan Wilson könyvéből derült ez ki, a Futballforradalmak című kötetből, mely alcíme szerint A foci története és taktikai fejlődése az angliai kezdetektől a 2014-es brazíliai vb-ig, és tényleg megfelel az alcímének. (Mint kiderült, egy korábbi munka frissített, átdolgozott, aktualizált változatával állunk szemben.) Ami a tényeket illeti, nálam két fehér foltot tüntetett el a kötet: az egyik a dél-amerikai belfejlődés, különös tekintettel a meg-megújuló argentin diktatúrákra, a másik meg az, hogy nem Lobanovszkij, hanem Maszlov találta ki a Dinamo Kijev egészpályás stílusát, mely leginkább a hollandok totális futballjára emlékeztetett, bár (éppen az ismert geopolitikai okokból) attól függetlenül fejlődött. De persze minden fejezetben találtam eddig ismeretlen tényekre, összefüggésekre, még a magyarokról szólóban is (az ötvenes évek világverő csapata érdemel Wilsonnál külön fejezetet), pedig azt hittem, már mindent tudok a visszavont középcsatárról – végtére magától Hidegkutitól hallottam róla.
Wilson érdemei számosak – a legfontosabb az, hogy a futballt olyan bonyolult szellemi játéknak ábrázolja, mely mélyen beleágyazódik egy-egy korszak, egy-egy nemzet társadalmi közegébe, azzal együtt fejlődik vagy hanyatlik, de persze nem egyenesen arányos módon. Vagyis csak úgy lehet igazán megérteni, ha egyszerre veszünk figyelembe megannyi összefüggést.
Korszakos mű, megérdemelne egy jobb fordítást.
Jolsvai András
