3 növény, amit soha nem szabad az azálea közelébe ültetni
Az azálea a kert egyik legmutatósabb növénye, ám nem minden növényt tűr meg maga mellett.
Kevés növény nyújthat szebb látványt, mint a virágba borult azálea bokra, amely minden évben, újra és újra képes elvarázsolni a növénykedvelőket. A virágzás azonban nem automatikus: az azáleák igényes vendégek a kertben, akik csak a megfelelő társaságban és körülmények között hajlandók megmutatni a legszebb arcukat. A tavaszi kert valódi pompájához nem csak az kell, hogy savas legyen a talaj, és napi legalább négy órát süsse őket a nap, hiszen az is fontos, hogy kikkel osztoznak az adott a földdarabon – mutatott rá a The Spruce.
Aki nem szeretné, hogy a virágzás akadályokba ütközzön, annak nem árt tisztában lennie azzal, hogy pontosan milyen növényeket szükséges mellőzni, ha azáleát ültet a kertjébe.
Az azálea nem képes fejlődni ilyen virágok mellett
A pünkösdi rózsa és az azálea első pillantásra tökéletes párnak tűnnek, hiszen a pünkösdi rózsa csak néhány héttel az azáleák után bont szirmot, így akár egész tavasszal és még nyár elején is hosszú virágzást remélhetnénk tőlük. Csakhogy a pünkösdi rózsa a semleges talajt és az egész napon át tartó napfényt preferálja, kiterjedt gyökérzete pedig könnyedén elszívja az erőforrásokat a jóval érzékenyebb azáleák elől. Éppen ezért egymástól távol elültetni ezt a két növényt.
A rózsa, bármilyen gyönyörű is, nem a kompromisszumok növénye. Nehezen tartható kontroll alatt, gyakran vonz kártevőket, és pH-igénye sem kompatibilis az azáleákéval. Ahol rózsa van, ott gyakran van levéltetű is – ez pedig az azáleákra is veszélyt jelenthet. A közös ültetés helyett inkább válasszuk szét a két virágot.
Az azálea a jellegzetes, lila levendula mellett sem érzi jól magát. Míg az azálea a savas, állandóan nedves talajt szereti, a levendula a lúgos és száraz körülményeket preferálja. Ebben a kertészeti konfliktusban az egyik biztosan rosszul fog járni, ha egy ágyásba kényszerítjük őket.
Ezek mellett érzi jól magát az azálea
Fontos tudni, hogy nem minden növényt szükséges száműzni az azáleák mellől – léteznek olyan fajták, amelyek jelenlétét nemcsak elviselik, hanem kifejezetten jól is érzik magukat mellettük.
A hortenzia például ugyanazt a savas közeget és részben napos, részben árnyékos környezetet kedveli, mint az azálea. Ráadásul időben is kiegészítik egymást: míg az azáleák tavasszal, a hortenziák nyáron borulnak virágba, így kertünk hosszabb ideig lehet színes és élettel teli.
Aki olyan növényt szeretne a kertbe, ami nemcsak szép, hanem hasznos is, annak az áfonyabokor tökéletes választás lehet. Az azáleákkal megegyező igényei miatt jó szomszéd, ráadásul termése ízletes jutalom a gondos kertésznek. Az azáleák meghálálják a figyelmet, így a kertészek is egyetértenek abban, hogy érdemes nagyobb figyelmet fordítani erre a gyönyörű virágra.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)