Gyónás
Jaume Cabré, a legismertebb kortárs katalán regényíró csaknem egy évtizeden át dolgozott legújabb regényén. (Sőt, alcíme szerint: a regények regényén.) Az Én vétkem című monstruózus mű vállaltan befejezetlen (úgy ér véget, hogy a szerző csaknem hétszáz oldal után végleg befejezetlennek nyilvánítja), látszólag kusza, szinte követhetetlen cselekményszövésű, időben és térben évszázadokat és kontinenseket ível át, ráadásul bőven merít a posztmodern regényírás eszköztárából.
A narráció hol egyes szám első személyű, hol harmadik, ám gyakran megesik, hogy az elbeszélő önmagáról ír harmadik személyben – gyakran egyetlen mondaton belül is változtatva az ábrázolás módját, ráadásul szívesen él azzal a módszerrel is, hogy egy történet hirtelen másik történetbe megy át, a szereplők is át- és visszaváltoznak közben. És ha ehhez még hozzávesszük, hogy különböző rétegnyelveket is képes felsorakoztatni egymás mellett – néha ellen –, akkor annyit mindenképpen leszögezhetünk, hogy Jaume Cabré műve korántsem könnyű olvasmány.
De rögtön mellészegezhetjük azt is, hogy bőven megéri a befektetett fáradságot.
A szerző, aki a magyar fordítás (fordította Tomcsányi Zsuzsanna, illesse őt dicséret ezért a hatalmas munkáért) megjelenése alkalmából hazánkban járván többek között a 168 Órának is adott interjút, a regényről szólván (merthogy a független Katalóniáról is szólt éppen eleget, minthogy ennek a törekvésnek régóta ő az egyik zászlóvivője) úgy tett, mintha valami örvénybe került volna, a regény magába szippantotta és legyűrte, nem is igen tehetett mást, minthogy egy évtizeden át követte a számára kijelölt utat. A főhős, mesélte Jaume Cabré, hosszú ideig nem is jelent meg gondolataiban, még csak nem is sejtette, mi sül ki majd ebből.
Hisszük is, nem is. Mindenesetre jól tesszük, ha nem keverjük össze az alkotáslélektant az alkotással. Cabré regénye nagyon pontosan felépített, minden részletében kidolgozott nagyregény, a szó hagyományos értelmében, mely leginkább egy spanyol (na jó, katalán) katedrálisra hasonlít. Három mű fonódik benne össze: Adrià Ardèvol gyónása, önéletrajza (melyet a barátja majd saját regényeként ad közre), a Gonoszról szóló történeti-filozófiai traktátus (melyben inkvizítorok változnak át auschwitzi parancsnokokká) és egy csodálatos hegedű, egy Storioni története. A három „regényből” születik meg a „regények regénye”, megrázó, kikerülhetetlen műként.
Nádas Sándor
