Tárcákat találtunk

Hallgatózni, leskelődni, mások baromságait kiröhögni igenis kellemes dolog, nem pedig – mint tanították – illetlenség. Horváth Júlia Borbála nem tesz mást, mint figyel. Nem magántitkokat, hanem egyszerű hétköznapi eseteket, amelyek mellett mi rendszerint sietve elhaladunk. Mert míg más aggódva rohangál az információs pult és a csarnok táblája között a Keletiben a késésben lévő sülysápi vicinális sorsát firtatva, a szerző – novellista, tárcaíró, riporter, nevezzük őt bárhogyan is, hiszen ezek közül mindegyikre rászolgál – az ütközőbak betonpulpitusán könyöklő, áldozataikra leső megélhetési sakkozókat és kibiceiket, az érkező rokonokat szorongva lesőket, a szállást kínáló kullancsokat figyeli. S még csak illetlenséget sem követ el, hiszen a 6-os villamoson a zsebében megcsörrenő mobiljába üvöltő férfi magától pakolja ki hívójának az utazók füle hallatára mindazt, amiről rendes körülmények között – munkahelyen, családban, az orvosnál, az adóhatóság előtt vagy seftelés közben – mélyen hallgatna.

Horváth Júlia Borbála klasszikus modellt követ: járja a pesti utcákat, és figyel olyan apróságokra, amelyeket a flasztert gondjaikba merülten bámulók észre sem vesznek. Megtudjuk tőle, milyen egy zártkörű bál, ahol az esti tombola főnyereménye a Magyar Közlöny egyéves előfizetése, hogyan kovácsol közösséget halálával volt vevőiből a budai szotyolaárus, kik az árverések hiénái, hogyan kell méltósággal viselni a nyomort, mi mindent tudnak rólunk a kukások, és milyen kiadásokra számíthat az, akinek egy golf- vagy lovasklub kínál tagságot. A kötet riportok, novellák, tárcák, groteszk fővárosi életképek gyűjteménye. Meghökkentő esetek jól szerkesztett füzére, amelyeket hitelesít, hogy bármelyikünk lehetne bennük szereplő.

A kíméletlen hírverseny kiszorította a napilapok hasábjairól a tárca műfaját. Kár. Mi viszont ebben a kötetben most találtunk néhányat.

(Horváth Júlia Borbála: 33 áthalló. Ab Ovo Kiadó.)

Berkó Pál