Rembrandt és a többiek
Csodálatos kiállítással búcsúzik a Szépművészeti Múzeum a látogatóitól, méltóval az intézményhez.
Bravó és vivát, ha tehetik, nézzék meg többször is.
Kezdjük a lényeggel: csodálatos kiállítással búcsúzik a Szépművészeti Múzeum a látogatóitól, méltóval az intézményhez. A holland arany évszázad művészetét mutatja be, páratlanul gazdag anyaggal, jól elkülönített tematikában (hét különböző kérdéskör feldolgozásával, melyek között olyan unikálisak is vannak, hogy miképpen boldogult a puritánnak mondott holland reformáció a gyarmatbirodalom okozta gazdagsággal, és hogyan illeszkedett mindehhez a festészet), ragyogó képek egész sorát vonultatva fel.
Ezúttal a „csalogató” címet sem kifogásolhatjuk, mint tettük korábban néhányszor, hiszen Rembrandttól tényleg vagy húsz kép látható, közöttük ritkán feltűnő zsengék (bizonyítva, hogy a mester bizony nem indult csodagyerekként), de a főművek közül is néhány. (A „vagy” pedig arra utal az előző mondatban, hogy Rembrandtnál, ugye, sosem lehetünk biztosak semmiben. Lehet, hogy mire bezár a tárlat, eggyel több – vagy kevesebb – művet tulajdonít neki a szakma: izgalmas társasjáték ez. Van egy képe például egy rejtélyes magángyűjteményből, melyet a gyűjtő még nem Rembrandt-ként vett, de mára azzá nemesült.) És itt van, gazdag anyaggal, a holland triumvirátus másik két tagja is (Vermeer és Frans Hals), és annyian a kor sok ezer festője közül, kiket kortársaik gyakran többre becsültek a ma nagynak vélteknél. Egyszóval bravó és vivát, ha tehetik, nézzék meg többször is, aztán még menjenek föl az emeleti állandó kiállítás vonatkozó szekciójába, megláthatják, milyen gazdag anyaga van a Szépművészetinek ebből a korból.
Ami engem illet, gondoltam, megadom a módját a búcsúnak, megkértem hát Németh Istvánt, a kiváló művészettörténészt, legyen ezúttal is Vergiliusom. Kár, hogy csak két óránk volt. Én mindenesetre indulásként kitátottam a szám, és aztán úgy is hagytam a végéig: hol a műveket csodáltam, hol a mindenre kiterjedő magyarázatokat. Jó dolog lehet ilyen tehetségesnek lenni, gondoltam a végén, legyen szó akár a festészetről, akár a művészettörténetről.
Jolsvai András
