Donald Trump bejelentette igényét a Gázai övezetre
Donald Trump újabb részletet árult el arra vonatkozóan, mit tervez a Gázai övezettel.
Amint arról korábban beszámoltunk, Donald Trump amerikai elnök meglepő javaslattal állt elő a Gázai övezetet illetően. A területen élő palesztinok kiköltöztetése és a terület újjáépítése is szerepel a terveiben. A kiköltöztetett palesztinokat Egyiptom és Jordánia fogadná be.
Donald Trump bejelentette: az Amerikai Egyesült Államok átvenné a Gázai övezetet
Bejamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök közösen tartott sajtótájékoztatót Washingtonban, ahol Trump kijelentette, hogy „az Egyesült Államok átvenné a Gázai övezetet”.
Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy „erős javaslatról” van szó, amelynek értelmében
az Egyesült Államok hosszú távon tulajdonosi helyzetben lenne a terület felett, és vállalná az újépítést, fejlesztést.
„Az Egyesült Államok képes stabilitást hozni” – támasztotta alá elképzelését az amerikai elnök, hozzátéve, hogy a Gázai övezet jelenleg egy „lerombolt terület” – mondta Trump.
Donald Trump úgy véli, a gázai övezetben élő 1,8 millió ember számára a térségben jó életkörülményeket ajánlanának fel, Jordánia, valamint Egyiptom bocsátana rendelkezésre területet a palesztin lakosság számára építendő települések számára.
Az amerikai elnök szavai szerint a mai Gázai övezetben munkahelyek ezrei létesülnének, és a „Közel-Kelet riviérájává” válna, ami egy „nemzetközi hely” lenne, ahol élnek palesztinok is.
A sajtótájékoztatón Donald Trump hozzátette, hogy hamarosan több országgal is bővülhet majd az izraeli–arab megbékélésről szóló békeegyezmények rendszere, az Ábrahám-egyezmények köre. „Szükségünk van a Közel-Kelet stabilitására” – jelentette ki az elnök.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy Izrael és Szaúd-Arábia között a közeljövőben létrejöhet a megbékélésről szóló egyezmény, amelyet az Egyesült Államok támogat, és amely iránt a szaúdi vezetés részéről érdeklődés mutatkozik. A Gázai övezet jövőjével kapcsolatban az izraeli kormányfő megismételte, hogy a terület a jövőben nem jelenthet fenyegetés Izrael számára. Az amerikai elnök tervét Netanjahu megfontolásra érdemesnek tartja.
Netanjahu az amerikai elnököt „Izrael történetének legnagyobb barátjaként” jellemezte, és kifejtette, hogy az Izraellel kapcsolatos elnöki lépéseit ott folytatta, ahol 4 évvel korábban abbahagyta.
Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából és az UNESCO-ból
Donald Trump elnök kedden aláírta azokat a rendeleteket, amelyek megszüntetik az Egyesült Államok részvételét az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, valamint tagságot az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetében (UNESCO).
A Fehér Házból közvetített eseményen az elnök aláírta az Egyesült Államok kilépéséről szóló rendeletet az ENSZ palesztin menekülteket segélyező és munkaközvetítő ügynökségéből (UNRWA) is. A szervezet az elmúlt évben a figyelem középpontjába került, miután kiderült, hogy egyes munkavállalói részt vettek a Hamász 2023. október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadásában.
Donald Trump első elnökségének idején a mostanihoz hasonlóan megszüntette az amerikai részvételt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsban és az UNESCO-ban. A kulturális szervezetben 2023-ban újította meg az Egyesült Államok tagságát Joe Biden akkor amerikai elnök kormánya.
Donald Trump a rendeletek aláírását újságírók előtt azzal kommentálta, hogy „az ENSZ-ben rengeteg lehetőség van, de nem él vele”, valamint hozzátette, hogy a világszervezetet „nem vezetik jól”.
Az amerikai elnök szerint az ENSZ működését jórészt az Egyesült Államok finanszírozza, így a kilépésről hozott döntés következményei nagyon gyorsan érzékelhetők lesznek.
Az elnök ugyancsak rendeletet írt alá az Iránra gyakorolt nyomás legmagasabb szintre emeléséről. Ebben utasítja az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy a legnagyobb gazdasági nyomást fejtse ki Iránra olyan szankciókon keresztül, amelyek az iráni olajexportot veszik célba. Donald Trump úgy véli, nem volt más választása.
„Erősnek és határozottnak kell lenni Iránnal szemben” – mondta, de nem zárt ki egy megállapodást, és úgy gondolja, az Egyesült Államok kialakíthat jó kapcsolatot is a teheráni vezetéssel, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Irán semmiképpen nem rendelkezhet nukleáris fegyverrel.
(Kiemelt képünk: Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu, Izrael állam miniszterelnöke sajtótájékoztatót tart a gázai övezeti válságról Washingtonban, az Egyesült Államokban, a Keleti Szobában/Fehér Házban 2025. január 4-én. Fotó: Lenin Nolly / NurPhoto / NurPhoto via AFP)