2014. november 26., 16:11

Joyce Maynard író-újságíró, a The New York Times bestsellerszerzője tizennyolc évesen lett J. D. Salinger, a Zabhegyező és más kultregények írójának kedvese. Az írónő később memoárban tárta föl közös történetüket: könyve annyira felháborította az amerikai irodalmárokat, hogy Maynardot margóra tették évekre. Mára megbocsátottak neki. Sikerfilm készült Nyárutó című regényéből, itthon pedig hamarosan kapható lélektani krimije, a Lány a hegyen. Joyce Maynard a 168 Órának arról is beszél: voltaképpen az európai kiadók fedezték föl újra.

2014. november 25., 12:23

Színész, rendező, fordító, tolmács, társulatalapító, tanár, dramaturg és még sorolhatnám... Céltudatos, fegyelmezett, dacos, precíz. Örökös újrakezdő és folytonos harcos. Mindennap tapasztalja, hogy a mai világban a tegnap sikere nem nyitja meg az ajtókat. Még ha az nemcsak itthon, hanem a párizsi Molière Színházban vagy épp az Avignoni Fesztiválon esett is meg... Ma az sem számít, ha valaki négy nyelven játszik filmen, színpadon, előadóesteken.

2014. november 25., 11:03

Ennek a különös könyvnek már a műfaját sem egyszerű meghatározni. Persze nem véletlenül: a bizonytalanság, az elbizonytalanítás lényeges elem itt. Az elbeszélő, szigorúan véve, egy halott, akinek végigkövethetjük egész, kalandokban igazán nem szűkölködő életét, sőt halálát is.

2014. november 22., 19:15

A Vendéglátó-ipari és Kereskedelmi Múzeumban tényleg mindig történik valami. A hétvégén például a Zeke úr legújabb könyvét mutatták be széles érdeklődés mellett (Volt egy feketém, ez a könyv címe, és a budapesti eszpresszókról szóló eposzfolyam újabb, összefoglaló kötetének látszik), két kiváló kávéspecialista, Németh Gábor és Wilhelm Droste celebrálásával. És aztán ott volt még a (viszonylag) új időszaki kiállítás, a plázákról szóló.

2014. november 22., 19:13

A Pentaton Koncert- és Művészügynökség 25 éves. Magyarország első magán-menedzserirodáját négy operaénekes – Kincses Veronika, Gulyás Dénes, Kováts Kolos, Polgár László – és Zimányi Zsófia alapította.

2014. november 20., 18:27

Tóth Angelikának megvan az a képessége (számos más képessége mellett), hogy időről időre meglepje rajongóit. (Akik immár szintén számosan vannak: a művésznő tíz éve van jelen a hazai – és nemzetközi – festészetben, s ez az idő bőségesen elegendő volt, hogy kialakuljon körötte egy gyűjtőkből, képbarátokból álló rajongói kör, melynek tagjai el nem mulasztanának egyetlen kiállítást sem.)

2014. november 20., 09:46

A Terápia első szériáját két évvel ezelőtt mutatta be az HBO Magyarország. Az izraeli licence-ből adaptált hazai tévésorozat hatalmas közönség- és szakmai sikert aratott. Folytatását néhány napja kezdték vetíteni az HBO-n. A főszereplő terapeutát most is Mácsai Pál alakítja rendkívül hitelesen. A színész, rendező több mint tíz éve vezeti az Örkény Színházat. A 168 Órának arról is beszél, a film és a színház hogyan gyógyíthatja társadalmi bajainkat.

2014. november 18., 19:21

Hogy ez volt-e a világtörténelem legnagyobb ütközete, amint a szerző állítja? „Versenyképes” lehet-e ez a tankcsata a mohácsi vésszel, Waterlooval, a Somme-menti állóháborúval, a sztálingrádi ütközettel, a partraszállással? Az biztos, hogy 1943 nyarán a kurszki kiszögellés megtámadására nyolcszázezer német katona készülődött.

2014. november 18., 12:04

Valóban nem ért véget? – teheti fel az olvasó a kérdést, amikor kézbe veszi Lévai Katalin új könyvét, az Anna Karenina lányát. Ugyan mit lehet még erről a történetről elmondani? Főleg Tolsztoj után, aki nemcsak a női lélek, de a 19. századi orosz valóság nagy ismerője is, s nagyszerű, pontos és hiteles író.

2014. november 18., 11:49

Különös történet. A kezdete olyan szokatlan, hogy ma már legfeljebb a mesékben hallani ilyet... Egyszer volt, hol nem volt egy fiatalember. Végzettsége szerint gazdasági mérnök, aki sokáig bankban dolgozott. Szép karriert futott be, amelyet egy felsővezetői állás koronázott volna meg. Ám ekkor furcsa dolog történt.

2014. november 17., 15:58

Négy kezelőágy, négy infúziós állvány, négy rákbeteg nő. Kemoterápiás kezelésre jönnek össze időről időre, már jól ismerik egymást, el is fogadják, hogy ki-ki a maga módján harcol a betegségével. Négyféle személyiség, négyféle temperamentum, négyféle sors. És négyféle módszer a túlélésre.

2014. november 16., 16:15

Megéri önnek mondjuk tíz kiló krumpli vagy három konzerv áráért néhány jó szót venni legnagyobb íróinktól, és ezzel Iványi Gáborék egyik iskoláját támogatni?