Világok vándora

Hirtelen otthagyott csapot-papot. Pont akkor, amikor már-már elérte, amire addig vágyott, és merészen változtatott az életén. Világvándor lett. Bakancsban, hátizsákkal vágott neki távoli, egzotikus országoknak. Műtermében a festőállványon pedig egyre szaporodtak belső utazásának szépséges látomásai. Ez a fiatalember Balogh Ádám, ma már sokfelé ismert és elismert fotó- és festőművész.

– Mi késztetett erre a sorsdöntő, sokak számára váratlan és megdöbbentő elhatározásra?

– Azt hiszem, nincsenek véletlenek. Az életben minden akkor következik be, amikor itt van az ideje. A világegyetemnek van egy ritmusa. Az ember próbál ráhangolódni, ami néha egyszerű, néha nem. Egész életemben mindenhol jeleket, csodákat kerestem, igyekeztem ezek alapján továbblépni. S bár furcsának tűnhet, a szépen ívelő karrierem ellenére már a banki életem elején kerestem a kiutat. Mígnem aztán egyszer történt egy baleset. Focizás közben volt egy keresztszalag-szakadásom. Az operációt két hónap kényszerszabadság követte. Előtte napi 10-14 órákat dolgoztam, és tudtam, hogy valószínűleg sose lesz többet ennyi szabadidőm. Akkor kezdtem el festeni... Amikor visszatértem dolgozni, egyszer csak megfogalmazódott bennem a váltás kényszere. Nyilvánvaló, ha egy képzett szakember kilép a pénzügyi világból, jobbnál jobb ajánlatokkal halmozzák el. Úgy értem, anyagilag kecsegtető lehetőségekkel. De 12 év után – az életem B oldalához érkezve – eljutottam oda, hogy én nem ezt akarom csinálni. Édesapám sokszor mondogatta, az élet rövid, próbálja meg mindenki nem túl nagy kompromisszumokkal végigvinni. Nagyon igaza volt. Pontosan éreztem, eljött az a pillanat, amikor nem akarok több megalkuvással élni. Én más akarok ezentúl.

– Az a „más” azonban egy nagyon bizonytalan világot rejtett, különösen egzisztenciálisan. Különösen családdal a hátad mögött, akikért felelősséggel tartozol.

– Bevállaltam ennek a döntésnek minden göröngyét, amit mind a mai napig érzékelek... Hazudnék, ha azt mondanám, minden tökéletesebb lett, mint azelőtt. De olyan ajtók nyíltak meg előttem, olyan lehetőségek, amelyekre nem is gondoltam. Nem anyagi értelemben, de olyan gazdaggá vált az életem, amelyet nem tudok összehasonlítani a múlttal. Több mint 300 festmény született, amelyek a világ minden részén megtalálhatók. Utazásaim csodáit fotókon örökítettem meg, fantasztikus találkozásaimból egyszer talán könyv születik...

Amikor döntése véglegessé vált, Ádám leírta annak okait – egyszóval az egész életét egy levélnyi „dióhéjban” – kedvenc írójának, Paulo Coelhónak. A következő válasz érkezett: „Kedves Ádám! Azt kívánom, hogy folytassuk zarándoklatunkat álmaink felé, és hiszem, hogy az élet ad olyan varázsecsetet, amellyel befesthetjük a nekünk rendelt végtelen fehér falat! Szeretettel Paulo Coelho.” A varázsecset, amelyet napjaink egyik legnépszerűbb írója szimbolikusan értett, a valóságban vászonra viszi Balogh Ádám belső utazásait. Kiállításain a látogatókat mágikusan vonzzák festményei. Misztikusság sugárzik belőlük, éppúgy, mint a fotós-festő honlapján a Mahmúd as-Sabisztarit Titkos rózsakert című művéből vett idézet: „Tudd meg, hogy világ minden egyes eleme tükör: minden atom ezer ragyogó napot rejt. Ha kettéhasítod a vízcsepp szívét, ezer kristálytiszta tengert pillanthatsz meg benne. Ha közelebbről szemügyre veszed a porszemeket, mindegyikből ezer Ádám néz vissza reád.”

A belső utazásokat aztán követték a külső világot megismerők. Leginkább Közép- és Dél-Amerika, Közel- és Dél- Kelet, valamint Közép-Ázsia országaiba. Az élményeket fotómasinája segítségével hazahozta, s kiállításokon tárta a nagyközönség elé, nem csak itthon, számos helyen külföldön is, többek között Bécsben, Londonban, New Yorkban, Ferrarában.

Legutóbbi tárlatát, A Hold menyegzője címűt augusztusban, a MÚOSZ (Magyar Újságírók Szövetsége – a szerk.) székházában Keleti Éva Prima Primissima-díjas fotóművész nyitotta meg. Akkor még sem Balogh Ádámot, sem a munkásságát nem ismerte. Fotóival is akkor találkozott először, amikor Ádám elküldte neki. A vernisszázst viszont ezekkel a szavakkal fejezte be: „Isten hozta a fotóművészek táborában!”

– Éva, mi fogott meg ennyire Ádám képi világában? Egyáltalán: látod-e rajtuk, hogy Ádám ösztönös és nem tanult fotográfus?

– Nem, ezt nem lehet észrevenni. Ha elém tesznek valamit, amit meg lehet tanulni, az csak egy fénykép. A mesterség alapjai mindenki számára elsajátíthatók. De az a plusz, amitől egy alkotás alkotássá válik, vagy benne van az emberben, és egy katarzis kihozza belőle, vagy nincs. Az a valami, amit tehetségnek, képességnek nevezünk, nem tanulható a legnagyobb szorgalommal sem. Ezért aztán vannak a mesteremberek, akik kiválóak, akár kiállítást is csinálhatnak, amin csodálkozhatnak a nézők, hogy hűha, milyen jó képek... és vannak az alkotók. Ádám beérett, alkotóvá lett. Levetette a tojáshéjait, és jól látszik, hogy nem a digitális technika szörnyű „300 kép egy másodperc alatt” című úton jár. Gondolkozik, van mondanivalója, ezt a mondanivalót ki is tudja fejezni, át tudja adni nekem, a nézőnek, hogy én is azt gondoljam, amit ő. Ezért mondtam a megnyitó végén, amit idéztél, hogy „Isten hozta a fotóművészek táborában”.

Balogh Ádám különös hangulatú festményeit és fotóit külföldön legalább annyi tárlaton tárta a nagyközönség elé, mint itthon. Olaszországba többször is meghívást kapott Paola Trevisan nemzetközi művészeti kurátor jóvoltából, aki így vélekedik munkásságáról: „Mivel sokat utaztunk együtt a munkánkkal kapcsolatban, tanúja lehettem a fotóművészet iránti elkötelezettségének és megismerhettem egyedi munkamódszereit. Ádám mindig odafigyel a részletekre és felismeri a sokunk számára első látásra jelentéktelennek tűnő szimbólumokat; a múlt kitörölhetetlen jeleit és nyomait. A kortárs fotóművészek általában valami újat, fenségeset és különlegeset akarnak felfedezni. Balogh Ádám azonban a különlegest a közönségesben fedezi fel és mutatja be olyan dolgokon keresztül, amelyek vonzzák a tekintetét és az érzékenységét, nemcsak fotóművészként, hanem emberként is. Szerencsésnek tartom magam, amiért Ádám nemcsak a festői univerzumába engedett számomra bepillantást, hanem az ugyanannyira fontos és mélyen érzékeny, különleges fotóművészeti világába is.”

Balogh Ádám munkái számos hazai és külföldi útikönyvbe bekerültek. Nem véletlenül, hiszen fotói és képei útjelzők. Mélyükre nézve lehetőséget kapunk, hogy felfedezzük a pillanat szépségét, Földünk ezernyi arcát.

Aki szeretné megismerni Balogh Ádámot, személyesen is megteheti ott, ahol művei születnek, november 27–29. között a Nyitott Műteremben. Részletek a

Bayer Ilona