A „diplomata” színésznő: Varga Kata-Lina

A címben az idézőjel tulajdonképp elhagyható lenne. Kata első diplomáját ugyanis a Közgazdasági Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szerezte, felsőfokú francia és orosz nyelvvizsgával kiegészítve. Édesapja óhajának tett ezzel eleget, ám sokkal jobban vonzotta Thália varázsa. Egy amatőr csoportban már közgázosként görög drámákban játszott. Aztán elvégezte a Színművészeti Főiskolát is. Sokszínű, izgalmas pályája itthon és Franciaországban igazi kultúrdiplomatává tette.

– Nagyon ígéretesen indult a pályád. A főiskola után tíz évig itthon főszerepek sorát játszottad, filmeztél, szinkronizált. Már akkor önálló előadásokat hoztál létre, melyekből rádiófelvételek, tévéfilmek készültek. A Rádióban volt olyan év, amikor te voltál a legfoglalkoztatottabb színésznő.

– Kecskeméten kezdtem, számos főszerepet, illetve epizódszerepet játszottam magyar és külföldi klasszikusok, modern írók darabjaiban. Ott tanultam mély vízben a szakmát és az életet egyaránt. Életem egyik legfontosabb szakasza volt. Mark Twain Koldus és királyfi című művében a koldusfiút alakítottam. Ez fontos darab volt az életemben.

– Már csak azért is, mert ebben a szerepben az egész ország megismert a televízió jóvoltából, amely sugározta az előadást. 1982-ben pedig Różewicz Fehér házasságának Paulinájaként elnyerted a legjobb női alakítás díját.

– Három kecskeméti évadom színészi pályám három boldog éve volt. Ezalatt szinte le se jöttem a színpadról. Voltak vasárnapok, hogy háromszor is színpadra léphettem. Szebbnél szebb, jobbnál jobb előadásokban csodálatos szerepeket kaptam. A rendezők bizalmát, a közönség szeretetét élvezhettem. Rendkívüli szerencsés volt ez az indulás számomra. Kecskemét után előbb Budapesten, majd Debrecenben és Békéscsabán játszottam. Ezekben az években külföldön is dolgoztam. Vendégszerepeltem a Szovjetunióban, Szonját játszottam orosz nyelven Csehov Ványa bácsijában a szimferopoli Nemzeti Színházban, illetve Németországban, a ZDF Televízió egy sorozatában németül a női főszerepet.

– Ezek után igencsak meglepő, hogy egy ígéretes pályával felhagyván elmentél Párizsba, mindent elölről kezdeni.

– Sokszor kértem ösztöndíjat Párizsba, amit 1991-ben végre meg is kaptam. Tavasszal, épp a születésnapomon utaztam el. Három hónapot tölthettem Jacques Lecoq nemzetközi színésziskolájában. Már az első hetekben megismerkedtem a későbbi férjemmel, egy német származású francia grafikusművésszel. Hazajövetelem után hosszú levelezés következett, megismertük egymás családját, végül úgy döntöttünk, közösen folytatjuk tovább.

– Kezdetben dolgoztatok is együtt...

– Már amikor megkaptam az ösztöndíjat, magammal vittem egy nagyon szép válogatást, XX. századi magyar költők franciára fordított verseit. A férjem ezekbe beleszeretett, mindegyik vers hangulatából egy-egy rajz született. Ebből készítettünk közösen egy videoszínházi előadást, amelyet a Centre Pompidouban, a Beaubourg-ban adtunk elő. Ezt később felvette a France Culture, a francia közszolgálati rádió, és az Avignoni Fesztiválon a programjába szerkesztette. Később közvetítették is.

– Jól beszélted a nyelvet, de ennek ellenére egy ismeretlen társadalmi, kulturális közegbe nem lehetett könnyű beilleszkedni.

– Ezért kezdtem el újra tanulni. Beiratkoztam az École Florent-ba, a nemzetközi hírű színiiskolába, ahol vizsgaelőadásra az itthon már játszott Szent Johanna egy rövidített, dramatizált változatát vittem. Két francia hallgatóval sikerült előadnunk, miközben egymástól tanultunk. Szerencsére ezt az előadást többen is látták, és nemsokára egy soknemzetiségű csapathoz egyéves műhelymunkára hívtak. A Szent Johanna kapcsán többször hívtak a France Culture-ba különböző rádiójátékokba, néhány rendezővel rendszeresen dolgozhattam. Az egyikük – mondván, hogy lát bennem rendezői képességeket – felvetette, hogy a saját országom kultúráját mutassam meg, biztos érdekli a francia közönséget. Ajánlotta azt is, hogy próbáljam ezt az ott bevett egyesületi formában megteremteni. Ekkor alapítottam a Compagnie Double Miroir-t, azaz a Kettős Tükör Színházi Társulatot, amelynek vezetője, dramaturgja, rendezője voltam és vagyok ma is egy személyben.

– A társulat első darabja a Déryné naplójából összeállított monodráma volt, 42 színpadi jelenetben. Erről az előadásról nemcsak szép kritikákat kaptál, hanem újabb és újabb lehetőségekhez nyitott kaput.

„Ami Varga Katát illeti, olyan szenvedéllyel és erővel kelti életre a figurát, hogy ez a két élet lebilincseli, rabul ejti a nézőt.” (La Gazette Provencale)

„Varga Kata az Életjelenetekben egy XIX. századi színésznőt idéz egykori naplója, emlékiratai alapján. Elutasítva a patetizmust, minimális díszletben, nem keres mást, mint hogy felidézze a gyorsan elmúló, változó érzelmeket.” (Journal du Jura)

– A Dérynét sikerült bemutatni az Avignoni Fesztiválon is, amely mára a világ megkerülhetetlen színházi találkozójává vált, mégpedig nem is akármilyen sikerrel.

– Egy hónapon keresztül minden nap volt előadásom. Ez egy off fesztivál, ahová kb. négyszáz előadást hoztak a világ minden részéből. Ezeknek a fele már a fesztivál félidején – közönség híján – hazautazott, én szerencsére maradhattam. A végén, a közönségsiker láttán megvették az előadást egy svájci turnéra. Több városban eljátszhattam, még nagyszínházban is, ami elég nagy dolog egy one woman show esetében.

– Molnár Gál Péter így írt anno az avignoni előadásodról: „Varga Kata merészen nekivágott. Idegen nyelven, idegen közegben misszionáriusnői eltökéltséggel játszik az ellenpápák városában franciául egy hajdanvolt magyar színésznőről.” Az eltökéltség, hogy megismertesd a magyar kultúrát Franciaországban, később sem csökkent.

– A József Attila-esteken kívül fontos előadásunk volt a Hová jut a nő? című előadásunk. Egy svájci rendező kollégám segített az összeállításban, amely magyar népdalokból, népballadákból, népmesékből állt. A benne szereplő művek az ember teremtésétől napjainkig a nő és a férfi viszonyáról szólnak a különböző korokban a dráma, a líra és a humor nyelvén. A franciák roppant élvezték az összeállítást, nagy nevetésekkel kísérték a jeleneteket.

Amikor már második „hazájában” is megteremtette színészi, előadói jogosultságát, Varga Kata-Lina tizenöt év után 2005-ben hazajött Magyarországra. Hogy jó döntés volt ez vagy sem? Talán kiderül az egyórás, sok-sok jelenettel tarkított beszélgetésből, 2014. november 27-én 18 órakor a KULTÚRMORZSÁK-ban, a Hatoscsatornán.

Bayer Ilona