4 tárgy, ami egyetlen konyhából sem hiányozhat

Ezekre és legalább akkora szükség van a konyhában, mint a fakanalakra.

2025. május 9., 13:58

Szerző:

A konyha berendezése bőven ad feladatot, hiszen ez az a helyiség, ahol talán a legtöbb tárgynak kell elférnie. Ám a használati cikkeken kívül helyet kell találni egyéb tárgyaknak is – hívta fel a figyelmet a Homes&Gardens.

Miután a burkolat és a bútorok bekerültek a helyiségbe, érdemes több figyelmet fordítani a finomhangolásra. Ám nemcsak egy felújításkor, hanem a mindennapok során is lényeges, hogy folyamatosan figyeljük és alakítsuk a teret. Kétségtelen, hogy a konyha elsősorban a betöltött szerepe miatt annyira lényeges helyiség a lakáson belül, ám ez nem azt jelenti, hogy a dekoráció vagy az általános megjelenés ne lenne fontos.

A szakértők elárulták, hogy melyek azok a tárgyak, amelyeknek mindenképpen helyet kell kapniuk ebben a helyiségben.

A konyha csak így lesz igazán barátságos és otthonos

Egyénileg eltérhet, ki mennyi időt tölt a konyhában, ám tény, hogy egy barátságosan berendezett helyiség mindig sokkal kellemesebb mindenki számára. Így aki esetleg úgy gondolja, hogy ez nem fontos, hiszen úgysem szokott főzni, annak érdemes elgondolkoznia azon, hogy nem állhat-e a háttérben az is, hogy nem érzi jól magát a konyhában, ezért inkább elkerüli azt?

Bár ahogyan arról a 168.hu is írt korábban, bizonyos tárgyak akár még veszélyesek is lehetnek, ha a konyhapulton maradnak, ám eközben más tárgyak nagyon is sokat segíthetnek. Ezek közé tartoznak például azok a konyhai kiegészítők és eszközök, amelyek a megszokott színűkben vagy formájukban eltérnek. Érdemes lehet feldobni a hangulatot néhány meghökkentő darabbal, amelyek most már könnyen beszerezhetőek.

Ugyanakkor az is lényeges, hogy a konyha ne váljon túlzsúfolttá. Ez nem csak a bútorokon múlik, hanem azon is, hogy mennyi tárgy kerül a helyiségbe. A dekorálást sem érdemes túlzásba vinni, különösen a konyhapult esetében, amelynek mindig rendezettnek és tisztának kell lennie, hiszen egy olyan felület, amelyre bármikor szükség lehet. Tehát a rendezettség által is kellemesebbé válhat a helyiség.

A növények és virágok a konyhából sem hiányozhatnak. A tűzveszélyre figyelni kell, főzőlapok közelében ezeket sosem szabad elhelyezni, de a konyhapultra kerülhetnek akár színes, akár zöld virágok, sőt fűszernövények beszerzését is érdemes megfontolni.  Ez utóbbiak ráadásul az illatukkal is otthon hangulatot teremtenek, és nem utolsó sorban van egy gyakorlati hasznuk is: bármikor használhatóak a főzéshez.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)