Plázaláz
A Vendéglátó-ipari és Kereskedelmi Múzeumban tényleg mindig történik valami. A hétvégén például a Zeke úr legújabb könyvét mutatták be széles érdeklődés mellett (Volt egy feketém, ez a könyv címe, és a budapesti eszpresszókról szóló eposzfolyam újabb, összefoglaló kötetének látszik), két kiváló kávéspecialista, Németh Gábor és Wilhelm Droste celebrálásával. És aztán ott volt még a (viszonylag) új időszaki kiállítás, a plázákról szóló.
Ahogy szokott, ezúttal is az előtér és a baloldali kisterem adott otthont ennek a „balkézrőli” tárlatnak, melyről, bevallom, először nem tudtam eldönteni, hogy valóságosan vagy a fonákjáról kell-e elgondolnom, amit látok. (Később az előbbi mellett döntöttem.) Persze bennem van a hiba, hiszen – bársonyos finomsággal fogalmazva – némileg idegenkedem a plázák közvetítette életérzéstől, világlátástól, a fogyasztás mérhetetlen kultuszától, akár vasárnap történik, akár hétköznapon, és a műanyagok széleskörű fogyasztásától az e helyütt fellelhető gyorséttermekben. De bármit is gondolok én erről a világról – döbbentett rá ez a szellemes kamarakiállítás –, tény, hogy immár a többedik plázanemzedék nő föl ebben az országban, hogy tömegek töltik el szabadidejüket itt, sőt a hazai kereskedelmi forgalom nagy része is ezekhez a hatalmas áruházakhoz kapcsolódik, hogy tehát mi sem mehetünk el mellettük szó nélkül. A tárlat rendezői éppen erre hívják föl a figyelmet: sok érdekes összefüggés feltárásával és néhány különös installációval. Szép példájául annak, hogyan lehet kevés tárggyal sokat mondani egy kicsiny múzeumi térben.
Ám mindez – ahogy mondani szokás – csak a kezdet. Karácsony közeledtével a Krúdy-házban is felpezseg az élet, lesz igazi ünnepi vásár december második hétvégéjén, sok pompás programmal, színielőadással, kerekasztal-beszélgetéssel és író-olvasó találkozóval: utóbbin a hírek szerint a Jolsvai kollega is fellép, tompítva némileg az ünnep fényét. Kihagyhatatlan, annyit mondanék, szokott szervilizmusommal.
Nádas Sándor
