Az új KRESZ megváltoztatja az indexelés szabályait – a sebességhatárok is módosulnak

Hónapok óta dolgoznak az KRESZ megújításán, amely jelentős változásokat hoz majd.

2024. október 25., 12:08

Szerző:

Hosszú évekkel ezelőtt felmerült az igény, hogy a KRESZ szabályait a mai kor igényeihez igazítsák, már csak azért is, mert időközben olyan új járművek is megjelentek, mint például az elektromos rollerek. A Vezess.hu cikke szerint jelentős változásokra számíthat mindenki, ha valóban bevezetik az új szabályokat a jövő év folyamán, ahogyan azt ígérik.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium több hónappal ezelőtt öt munkacsoportot bízott meg azzal, hogy kidolgozzák az új közlekedési szabályzat alappillérjeit, és a munkában részt vesz a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, valamint egyéb szakértők és a rendőrség segítségét is igénybe veszik.

Néhány információ már kiszivárgott arról, hogy milyen módosításokat terveznek. Ezek egy része nemcsak az autósokat, hanem a közlekedés többi résztvevőjét is érintik. Ahogyan arról a 168.hu is beszámolt, a kerékpárosoknak is meg kell ismerkedniük néhány új szabállyal, de a jogosítvánnyal kapcsolatban is újdonságokra lehet számítani.

Az új KRESZ megváltoztatja a berögzült szokásokat is

Nemrégiben újabb tájékoztatót tartottak arról, hogy milyen változtatásokról tárgyalnak jelenleg a szakmai szervezetek. Többek között Fülöp Ágnes nyugalmazott bíró ismertette az új tervezet részleteit.

Ezek közül az egyik az indexelésre vonatkozik. Fontos újítás lesz, hogy az irányjelzést már az adott művelet megkezdése előtt legalább 2 másodperccel ki kell tenni. Bizonyos helyzetekben ez nem tud majd megvalósulni, például egy körforgalom esetén, de alapelvként ezt szeretnék bevezetni.

A sebességhatárok is módosulni fognak: az autópályákon a 130 km/h továbbra is megmarad, de egyes útszakaszokon az útkezelő dönthet majd arról, hogy engedélyezi-e a 140 km/h-s sebességet. Lakott területen kívül 90 km/h-s sebességet engedélyeznének az autóbuszok, tehergépkocsik és járműszerelvények számára, de egyéb járművek esetében is az eddiginél gyorsabb haladást engedélyeznének a lakott területeken kívül.

A vészvillogó használatát egyértelműsítenék, balesetmegelőzés céljából alkalmazható továbbra is, ám egyéb okból, például egy szabálytalan parkolás miatt nem. A rövid dudálás szintén alkalmazható, ha annak célja a figyelemfelhívás egy balesetveszély esetén.

A biztonsági öv használatát és a felelősségi köröket is egyértelműsítik, különösen a 14 év alatt gyermekek esetében. Az ő esetükben a felügyeletre alkalmas kísérő felelőssége lesz a gyerekek biztonsági övének használata, így például egy iskola kirándulás esetén a pedagógus hatáskörébe tartozik ez a kérdés. Amennyiben ilyen személy nem tartózkodik a járműben, akkor a vezető felelőssége, hogy mindenki be legyen kötve.

A jövőben az idősebb sofőrök is a tanulóvezetőkéhez hasonló matricával láthatnák el a gépkocsijukat, amit ugyan nem lesz kötelező használni, de esélyt ad arra, hogy például jelezze ezzel a sofőr másoknak, hogy miért halad lassabban, ha úgy érzi, nem tökéletesek a vezetési képességei.

A jelenlegi tervek szerint 2025. március 31-ig készül el az új KRESZ tervezete, amely már beterjeszthető formába kerül, ám ez minden valószínűség szerint még az elfogadást követően is csak hónapokkal később lép majd hatályba.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)