2014. november 16., 16:15

Megéri önnek mondjuk tíz kiló krumpli vagy három konzerv áráért néhány jó szót venni legnagyobb íróinktól, és ezzel Iványi Gáborék egyik iskoláját támogatni?

2014. november 15., 12:50

A korábbi engedély ideiglenes meghosszabításával működik jelenleg a népszerű budapesti közösségi rádió. Miután a korábbi frekvenciakérelmüket elutasító döntést a Tilos stábja egyelőre a hatóság további tájékoztatására vár.

2014. november 13., 15:10

Női nevekkel címzett novellák füzére – ez a Veszett paradicsom, Cserna-Szabó András legújabb kötete. A cím Sarkadi Imrére, sőt John Miltonra utal, de Cserna-Szabónál nem Lucifer és a lázadó angyalok küzdenek Istennel, hanem néhány földi halandó találja meg a Mindenhatót. Huszonhét történet férfi és nő tojáshéjon járkáló kapcsolatáról. Mert az író szerint minden párkapcsolat erről szól. Sőt az élet maga is. A beszélgetés tegező formájára pedig magyarázat: az író – újságírókolléga is.

2014. november 12., 12:30

Az idén tizenötödik alkalommal osztották ki Bécsben a színházi teljesítményekért odaítélt Nestroy-díjakat. Rangos színházi szakemberek mérlegelnek és döntenek, a díjkiosztó ünnepség pedig nevezetes esemény, műsorral, moderátorral. A díjazott színészek és előadások zöme Magyarországon kevéssé ismert, az idén azonban három magyar vonatkozása is volt a díjkiosztásnak.

2014. november 12., 11:27

November 20-ig látogatható a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az amszterdami Anne Frank Ház 2010-ben indult, írást és olvasást népszerűsítő vándorkiállítása, az Olvass és írj Anne Frankkal!

2014. november 11., 10:59

„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” – írja az Anna Karenina bevezető mondatában Tolsztoj. Mai rohanó, kapcsolatromboló, egymásra alig figyelő világunkban igazi csoda, ha egy boldog – és nem csak annak látszó – családot talál az ember. A Kultúrmorzsák vendégei a fenti gondolat jegyében Lakatos Ágnes és Csuhaj-Barna Tibor, valamint lányaik, Rebeka és Kincső.

2014. november 10., 17:30

Minden érdekli, aminek a kultúra területén súlya van.

2014. november 8., 21:31

Kevés könyv gyakorolt rám ilyen elementáris hatást az utóbbi időben (az utóbbi húsz évben, mondjuk), mint Jiří Weil regénye, a Mendelssohn a tetőn.

2014. november 8., 17:22

A Bányavidék című drámatrilógiájával berobbant a magyar irodalmi és színházi életbe. Egy képzeletbeli erdélyi kis faluban, a rendszerváltás után játszódó, egymáshoz csak a helyszín révén kapcsolódó színművek a közeli bánya bezárása miatt talajt veszített emberek önpusztító életének bemutatásával porig rombolják a jobboldal által kedvelt Erdély-illúziókat. A mesteri dramaturgia, a kiválóan adagolt ízes humor, az egyedi nyelv a színházak kedvencévé avatta a Marosvásárhely mellett élő drámaírót.

2014. november 7., 17:57

A múlt héten mutatták be az Örkény István Könyvesboltban Ungváry Rudolf új kötetét. A láthatatlan valóság – A fasisztoid mutáció a mai Magyarországon című tanulmánykönyv szerzője a 168 Órának elmondta: ameddig demokrácia van, addig valamilyen megváltozott formában a fasisztoid magatartás mindig visszatérhet. Hiszen, mint Ungváry Rudolf kifejtette, a demokrácia sok szempontból a világ „legrosszabb rendszere”.

2014. november 7., 17:23

Manapság minden, képkeretező meg papírbolt, amelyben képző-művészeti jellegű naptárak is kaphatók, rögtön Nemzeti Galériának nevezi magát.