Ördögi kör

– Minden krimiírónak azt javasolja, évente legalább egyszer olvassa el a Macbethet. Miért pont azt?

– Mert Macbeth tényleg elmeséli, mi az az erőszak. Elmondja, hogy a vér nem mosható le a kezünkről. Ha egy író gyilkossággal, az élet-halál kérdésével foglalkozik, az erőszak témáját nem lehet kizárólag szórakoztatásra használni, meg kell jeleníteni az erkölcsi szempontokat is. Hisz megölni valakit a lehető legszörnyűségesebb tett, mi pedig folyton ezzel foglalkozunk.

– Shakespeare számos, gyilkosságról szóló tragédiát írt.

– De a Macbeth nagy sorskérdések sorával foglalkozik. Miként őrjít meg valakit az erőszak? Hogyan tesz korrupttá a hatalom? Mik ennek a következményei? Az irodalomban a Macbeth a legjobb és legintenzívebb leírása ezeknek a folyamatoknak. Amikor a krimiíró kezd felszínessé válni, egy időre abba kell hagynia az írást, és kézbe kell vennie a Macbethet.

– Az ön történetei a rendőröknek, a politikusoknak és a pénzembereknek a hatalomhoz és a korrupcióhoz való viszonyát járják körül.

– Így igaz. Svédországot a világ egyik legkevésbé korrupt országának tekintik; nem alaptalanul. Ezzel együtt még nálunk is úgy tűnik, amint egy ember hatalmat kap, valami megváltozik benne. Ráadásul általában nem azok szerzik meg a hatalmat, akiknek kéne, az szinte mindig rossz kezekbe kerül.

– Miért?

– Ha valaki egész életében a hatalom megszerzésére törekszik, mindenképp a korrupció közelébe kerül. És általában olyanok jutnak a hatalom közelébe, akiket nem érdekelnek az emberek, érzéketlenek mások problémái iránt. Persze az emberek is egoistábbak lettek, sokkal inkább magukra és nem a közösség érdekeire koncentrálnak. Ez Svédországban is megváltoztatta a neoliberalizmus rendszerét, ráadásul a szociáldemokrata jóléti állam rendkívül gyorsan alakult át amerikanizált társadalommá. Svédország vált az amerikai termékek első számú tesztpiacává, mert az üzletemberek és a befektetők szerint ez az ország hasonlít leginkább Amerikára.

– Ez a változás hatott a politikusokra is?

– Igen, ők is sokkal egoistábbak lettek, és egyre több pénzt akarnak szerezni maguknak.

– Ma Magyarországon korrupciós botrány zajlik, adóhivatali főnökök, vállalatvezetők, politikusok, azaz a legfelsőbb körök is érintettek lehetnek.

– Igen, tudom, követem az eseményeket. A demokrácia ideája megfakult, már távolról sem jelent olyan sokat, mint korábban. Többek szerint posztdemokratikus rendszerben élünk. Csak a demokrácia formája és alakja maradt meg, a tartalma és eredeti koncepciója – miszerint mindenki egyenlő, azaz: egy ember egy szavazat – rég átalakult. Sajnos, ha egy politikus sokáig van hatalom közelében, szinte biztosan korrumpálódik. A visszaélések egyszerűen elkerülhetetlenek.

– Az ön szereplői is alaposan megváltoznak a hatalom nyomása alatt. Mi történik a személyiségükkel?

– Elveszítik a valóságérzékelésüket, és elhiszik, hogy iszonyúan fontos ember vált belőlük. Ez univerzális, nem magyar jelenség, most talán az egykori rendszerváltó Fidesz-vezetőkkel is ez történt. A hatalomban van valami, ami korrupttá teszi a benne lévőket, ezért a demokráciának kontrollálnia kell őket. Ha ez az ellenőrző funkció nem működik, a hatalom eszkalálódik.

– Ezt magyarázza el a krimijeiben?

– A Misterioso arról szól, hogy a társadalom felső köreiben a pénzügyi hatalom hogyan korrumpálja az embereket. Még ölnek is miatta. Mivel a bankok könnyen adnak hitelt, sokan eladósodnak, és hatalmas pénzügyi buborék alakul ki. Ezt a történetet sok évvel ezelőtt, a kilencvenes évek közepén írtam, amikor pénzügyi válság dúlt Svédországban. A Rossz vér című krimi pedig a politika és a hatalom kapcsolatáról szól. Arról, milyen könnyen lehet valakit háborúba küldeni úgy, hogy közben annak hosszú távú következményeivel nem foglalkoznak. Ahogy azzal sem, hogyan hat majd mindez a következő generációra.

– Hús-vér politikustól vette a mintát?

– Találkoztam párral, igen. És észreveszem, ha valamelyiknek tényleg komoly hatalom összpontosul a kezében.

– Miből veszi észre?

– Abból, hogy bár olyan, mintha beszélgetne, valójában nem figyel a vele szemben ülőre, csak a magáét fújja. Eltávolodik az emberektől, a továbblépés érdekében eladja, cserbenhagyja egykori barátait.

– A magyarországi tüntetéseken feltűnt civilek azt mondják: nem kérnek a jelenlegi politikusokból, nem akarják a közelükbe engedni őket. Csakhogy ők is kizárólag a politika színpadán tudják érvényesíteni az érdekeiket.

– Igen, ez a nagy ellentmondás. Ha belépnek a politikai erőterébe, a rendszer benyeli őket. Miközben a részének kell lenni ahhoz, hogy változtatni lehessen bármin is. Akkor viszont a korrupció is elkaphatja. Ördögi kör.

– Elismert újságíróként, irodalomkritikusként régóta cikkeket is publikál. Talán ezért, de a regényeiben a médiának rendkívül fontos szerepe jut, hiszen a rendőrség sok mindent elhallgat a nyilvánosság elől. A valóságban ön szerint hogyan működik a sajtó?

– A média, amely valóban a negyedik hatalmi ág, legyen szabad és megvesztegethetetlen. Tudom, Magyarországon sok a probléma, mert a hatalom igyekszik ellenőrizni sajtót, s ez az első, rendkívül rossz lépés a demokrácia ellen. Ugyanakkor a nyomtatott lapokat egyre kevesebben olvassák, nagy a visszaesés. A digitális világ felé haladunk, ahol csak a kattintások száma számít. Svédországban, ahol amúgy valóban szabad a média, talán az egyik legszabadabb a világon, és a közszolgálat is remekül működik, a nagy újságokat mégis csak a példányszám érdekli. Ez is egyfajta korrupció. A sajtót két fő veszély fenyegeti: ha meg akarják menteni attól, hogy tönkremenjen, kénytelen bulvárosodni, és sok újságírót el kell küldenie. Másrészt az a veszély, hogy az állam kontrollálja a sajtót.

– A médiát sokféleképpen lehet kordában tartani: a hirdetések visszatartásával, jogszabályokkal, adókkal, sorolhatnánk.

– Ráadásul a politikusok körül rengeteg sajtós dolgozik, ami szintén a média ellenőrzésének egyik formája. A politikusok tőlük tanulnak meg abszolút semmitmondó mondatokat formálni.

– Ahogy a rendőrség teszi ezt az ön történeteiben.

– Szükséges számukra, különben nem tudnának nyomozni. Meg kell gondolni, mit hoznak nyilvánosságra, mondjuk egy gyilkosság helyszínéről. Ez a mechanizmus működik a politikusokkal is. Használják a médiát. Persze nagy kérdés, jobb lenne-e a világunk, ha a sajtónak minden információ rendelkezésére állna. Nem lenne-e veszélyes? A természetes és naiv hozzáállás persze az, hogy semmi ne legyen titok. De a világ nem így működik, és az információt rosszul is lehet használni.