Akkora bajban van a Fidesz, mint húsz éve a szocik?

Szakértők szerint a tendenciák a 2006-os időkhöz hasonlítanak, amikor a szocialistákat megelőzte a Fidesz.

2024. október 25., 10:19

Szerző:

A teljes szavazókorú népességben is átvette a vezetést a Tisza Párt a Fidesz-KDNP-től, ezt mérte a Publicus Intézet. Nem sokkal később a Nézőpont Intézet is bemutatta friss közvélemény-kutatását, ami azonban magabiztos Fidesz-előnyt mért. Az ATV Híradónak nyilatkozó elemzők is óvatosságra intenek, ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy a tendenciák a 2006-os időkhöz hasonlítanak, amikor az MSZP elvesztette elsőségét – írja az atv.hu.

 

A szakértők szerint a a hibahatáron belül mért Tisza-előnyt akkor lehet valódi trendfordulónak tekinteni, ha egymást követő kutatások is hasonló eredményre jutnak. Ugyanakkor létezik olyan, már felnőtt generáció, amelynek tagjai most először láthatják a mérésekben, hogy azt nem feltétlen a Fidesz-KDNP vezeti.

Kálló Dániel, a Publicus elemzője kiemelte, hogy a kutatás szerint a lakosság 70 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban. Bár korábban is előfordult magas elégedetlenség, az adatok a 2006-os augusztusi, tehát még az őszödi beszédet megelőző közhangulathoz hasonlatosak.

Akkor a Medián 72 százalékos elégedetlenséget mért, illetve azon a nyáron szerezte meg – mint kiderült tartósan – a vezető helyet a még ellenzéki Fidesz. Ennyi év alatt sokat változott a mostani kormánypárt szavazóbázisa – erről már Szabó Andrea beszélt.

„Körülbelül 40 év az a határ, ami alatt már nem a Fidesznek van a nagyobb támogatottsága, és minél idősebb valaki, különösen 60 év fölött pedig egyértelműen, nagyságrendileg vezet a Fidesz. Tizennyolc évvel ezelőtt ez fordítva volt, tehát akkor azt láttuk, hogy az MSZP-nek volt 60 év felett nagyobb támogatottsága, és negyven év alatt volt a Fidesznek nagyobb támogatottsága, tehát pont reciproka volt a mostani időszaknak.

Kutatás: elképesztő bajban a Fidesz

A legfrissebb kutatás szerint is komoly bajban van a Fidesz: a Publicus szerint a Tisza Párt már két százalékponttal vezet a kormánypártok előtt.

Mind a teljes népességben, mind a biztos szavazó pártválasztóknál megelőzte a Tisza Párt a Fideszt – derült ki a Publicus Intézet friss, reprezentatív, a Népszava megbízásából készült közvélemény-kutatásából. Eszerint a teljes népességben a Tisza 24, a Fidesz pedig 23 százalékon áll. A választási részvételüket biztosra ígérők és pártot is választók csoportjában pedig 39-37 százalék az arány Magyar Péter pártja javára.

Ami a többi pártot illeti, a Publicusnál csak a DK-t mérték valamivel a bejutási küszöb fölött, a teljes népességben 5, a biztos pártválasztóknál pedig 8 százalékra. Utóbbi kategóriában a Mi Hazánk és a Kutyapárt közelíti meg ezt 4-4 százalékkal, itt a Momentum és az MSZP 2-2, a Jobbik pedig 1 százalékot ért el. Érdekesség, hogy az LMP-t - amelynek főpolgármester-jelöltje, Vitézy Dávid körül a napokban botrány robbant ki Csárdi Antal nyilatkozatai és kilépése miatt, mivel azt mondta, hogy Ungár Péter pártelnök és Vitézy még a kampányban Rogánékkal egyeztetett - a Publicus Intézet a teljes népességben nulla, a biztos pártválasztók között pedig 1 százalékra mérte. A választási hajlandóság egyébként magas. A részvételüket biztosan vagy valószínűleg ígérők csoportja 82, illetve 6 százalékos a felmérés szerint. A válaszadók 70 százaléka mondta azt, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok, ennek ellenkezőjét viszont csak 28 százalék állítja. Ebben szerepe van annak is, hogy minden harmadik (32 százalék) fideszes is azt mondja, hogy nem elégedett az iránnyal.

További részletek itt.

(Fotó: Pörneczi Bálint / AFP)