Kutatás: elképesztő bajban a Fidesz

A legfrissebb kutatás szerint is komoly bajban van a Fidesz: a Publicus szerint a Tisza Párt már két százalékponttal vezet a kormánypártok előtt.

2024. október 24., 12:03

Szerző:

Mind a teljes népességben, mind a biztos szavazó pártválasztóknál megelőzte a Tisza Párt a Fideszt – derült ki a Publicus Intézet friss, reprezentatív, a Népszava megbízásából készült közvélemény-kutatásából. Eszerint a teljes népességben a Tisza 24, a Fidesz pedig 23 százalékon áll. A választási részvételüket biztosra ígérők és pártot is választók csoportjában pedig 39-37 százalék az arány Magyar Péter pártja javára.

Ami a többi pártot illeti, a Publicusnál csak a DK-t mérték valamivel a bejutási küszöb fölött, a teljes népességben 5, a biztos pártválasztóknál pedig 8 százalékra. Utóbbi kategóriában a Mi Hazánk és a Kutyapárt közelíti meg ezt 4-4 százalékkal, itt a Momentum és az MSZP 2-2, a Jobbik pedig 1 százalékot ért el. Érdekesség, hogy az LMP-t - amelynek főpolgármester-jelöltje, Vitézy Dávid körül a napokban botrány robbant ki Csárdi Antal nyilatkozatai és kilépése miatt, mivel azt mondta, hogy Ungár Péter pártelnök és Vitézy még a kampányban Rogánékkal egyeztetett - a Publicus Intézet a teljes népességben nulla, a biztos pártválasztók között pedig 1 százalékra mérte. A választási hajlandóság egyébként magas. A részvételüket biztosan vagy valószínűleg ígérők csoportja 82, illetve 6 százalékos a felmérés szerint. A válaszadók 70 százaléka mondta azt, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok, ennek ellenkezőjét viszont csak 28 százalék állítja. Ebben szerepe van annak is, hogy minden harmadik (32 százalék) fideszes is azt mondja, hogy nem elégedett az iránnyal.

Mint ismert, egy napon belül ez a második olyan közvélemény-kutatás, amely csaknem két évtized után nem a Fidesz előnyét mérte. A 21 Kutatóközpont által készített felmérésben a választásukat biztosra ígérő, pártot választani tudó szavazók között a Tisza 42, a Fidesz 40 százalékon áll.

Az ötszázalékos parlamenti küszöböt rajtuk kívül csak a Mi Hazánk tudná megugrani 5 százalékkal. Ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választást, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Demokratikus Koalíció 4–4 százalékot kapna. Igaz, a 21 Kutatóközpontnál a teljes népességen belül egy kicsivel továbbra is a Fidesz vezet: a kormánypártok támogatottsága ebben a kategóriában 29 százalék, a Tiszáé pedig 26. A kutatásból világosan kirajzolódnak generációs különbségek: a 65 évnél idősebbek közel fele, 46 százaléka fideszes, és csak 13 százalék tiszás. Eközben a fiatalok körében a Tisza Párt jelentősen előzi a Fideszt: Magyar Péter alakulata a 18–29 és a 30–39 évesek közötti korcsoportban 38, illetve 40 százalékon állnak, miközben a Fideszt csak 12 és 14 százalékuk támogatja. Iskolázottság alapján a diplomások között 38-22-re, az érettségizetteknél 31-20-ra vezet a Tisza, viszont a kormánypártok az alacsonyabb iskolázottságúaknál óriási különbséggel nyernének.

Már a világsajtó is a TISZA előretöréséről beszél

A nemzetközi sajtó is beszámolt Orbán Viktor miniszterelnök Millenárison tartott beszédéről. Valamint a Tisza Párt rendezvényéről, amelyen többek között Magyar Péter a szervezet vezetője szólalt fel – írja a Privátbankár.

Reuters és az AP hírügynökség is hosszabb tudósítást szentelt az magyarországi ünnepi eseményeknek. Mindkét összefoglaló hosszan idézi Orbán Viktor miniszterelnök október 23-i beszédének azt a részét, amely szerint az Európai Unió bábkormányt akar Magyarország élére állítani.

A külföldi beszámolók megemlítik, hogy Magyarország miniszterelnöke az elmúlt másfél évtizedben többször szembe került az EU-tagországok többi államának vezetőivel és az uniós intézményekkel. Legutóbb október elején egy az Európai Parlamentben lezajlott vitában azt állította, hogy az ukrajnai háború és migráció ügyében folytatott szuverén magyar politika elfogadhatatlan Brüsszelnek. Ezt elismételte a Millenáris Parkban is a nemzeti ünnepen tartott beszédében. A bábkormány Magyarországra erőltetésével kapcsolatos állítását nem támasztotta alá dokumentumok vagy uniós politikusok kijelentéseinek idézésével. Az Európai Bizottság szóvivője nem kommentálta a kormányfő beszédében elhangzottak a hírügynökségeknek.

További részletek itt.

(Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)

 

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.