Négy ellenzéki pártot már lenullázott a Tisza - a Fidesz sarkában Magyar Péterék

Az IDEA Intézet legfrissebb kutatása szerint már 2 százalékpontra van a TISZA Párt a Fidesztől, miközben gyakorlatilag eltűnt a parlamenti ellenzék.

2024. október 16., 08:54

Szerző:

 

Szeptemberben nőtt a TISZA Párt támogatottsága, miközben a Fidesz-KDNP-é nem változott, így a hónap végére a TISZA-szavazók aránya már csak 2 százalékponttal maradt el a kormánypártokétól. Ha szeptember végén országgyűlési választásokat tartottak volna Magyarországon, akkor a DK és a Mi Hazánk is elérte volna a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, erre a kisebb pártok közül még az MKKP-nek lehetett volna némi esélye – derül ki az IDEA Intézet kutatásából.

A nyári EP-választás eredményei abból a szempontból nem jelentettek újdonságot, hogy a Fidesz-KDNP viszonylag magabiztosan győzött, ugyanakkor az nagy változást jelentett, hogy az újonnan megjelenő TISZA Párt egyértelműen a legnagyobb támogatottsággal rendelkező ellenzéki párttá vált. A választás utáni hónapokban a kormánypárti szavazók aránya lassan csökkent, miközben a TISZA támogatottsága ugyanilyen lassú ütemben növekedett. Az IDEA Intézet szeptember végén, október elején végzett kérdőíves felmérésének eredményei azt mutatják, Magyar Péter pártjának a nyári időszak után az őszi politikai szezon kezdete is meglehetősen jól sikerült: a TISZA támogatottsága emelkedett szeptemberben és már-már
elérte a kormánypártokét.

Ha szeptember végén, október elején parlamenti választásokra került volna sor Magyarországon, a Fidesz-KNDP-re a felnőtt népesség 28 százaléka szavazott volna, 26 százalék viszont a TISZA pártra adta volna le a voksát. Ez azt jelenti, hogy egy ősz eleji parlamenti választáson a kormánypártok a szavazatok 39 százalékát gyűjtötték volna be, miközben a TISZA hátránya a biztos szavazó, pártot választani tudók között is csak 2 százalékpont lett volna (37%). A TISZA támogatottsága szeptemberben a teljes népességben és a biztos szavazók körében is 3 százalékponttal növekedett, miközben ebben az időszakban a kormánypárti szavazók hányada nem változott – olvasható a kutatásban.

E két párton kívül az 5 százalékos parlamenti küszöböt a DK és a Mi Hazánk is elérte volna, a kisebb pártok közül egyedül az MKKP tudta stabilizálni valamelyest a helyzetét. Ezen kívül a Momentum, a 2RK, a Nép Pártján és a Mindenki Magyarországa Mozgalom szavazóinak aránya érte el az 1 százalékos szintet a teljes népességben, viszont négy jelenleg még parlamenti képviselőkkel rendelkező pártnak, az MSZP-nek, az LMP-nek és a Párbeszédnek és a Jobbiknak még ennél is kevesebb szavazója volt ősz legelején.

Nézőpont Intézet: kényelmes többséget szerezne a Fidesz

Talán nem okoz különösebb meglepetést: a Nézőpont Intézet szeptemberi kutatása már megnyugtató előnyt mért a kormánypártok számára.

A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi EP-választás óta, mely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson. A Tisza Párt 5 százalékpontot erősödött (35 százalék), plusztámogatói azonban nem új szavazók, hanem a többi ellenzéki párt korábbi támogatói. Az utóbbi három hónapban a Gyurcsány-koalíció (6 százalék), a Mi Hazánk (5 százalék) és a Momentum (3 százalék) tábora is gyengült – derül ki a kormányközeli Nézőpont Intézet kutatásából.

Mint írják: eseménydús politikai évadra számíthatunk, mely már a kezdetén is sok izgalommal szolgál. Három hónappal az EP-választás után érdemes a politikai verseny állását mélyebben elemezni, a Nézőpont Intézet szeptember 9. és 11. között, még az árvízhelyzet előtt készült közvélemény-kutatása alapján. Az alábbiakban négy tézist fogalmaztunk meg a szeptemberi politikai évadkezdés előtt.

1. A Fidesz megőrizte támogatottságát

A kormánypártok 45 százalékos támogatottsággal rendelkeznek azok körében, akik részt vennének egy most vasárnapi országgyűlési választáson, ami változatlan támogatói bázist jelent a júniusi európai parlamenti választáson elért eredményéhez képest. A teljes felnőtt népességben sincs változás: januárban és most is több mint minden harmadik (34 százalék) felnőtt mondta magát a kormánypárt szimpatizánsának. A „kiábrándult fideszesek” mítosza tehát valótlan a kutatási adatok szerint.

2. Magyar Péter pártja kannibalizálja az ellenzéki pártok szavazóit

A Tisza Párt ugyan 5 százalékponttal tudta növelni népszerűségét az EP-választás óta, de az aktív választók körében mért 35 százalékos eredménye jelentősen elmarad a kormánypártok támogatottságától. A Tisza Párt erősödése a többi ellenzéki párt gyengülésével járt, amely a Fidesz változatlan népszerűsége mellett nem meglepő következmény. Az EP-választáson a Tisza Párt mellett a többi ellenzéki párt még 25,6 százalékos szavazataránnyal büszkélkedhetett, a Nézőpont Intézet felmérése szerint ez ma már alig 20 százalék, azaz szavazóik ötödét kannibalizálta a Tisza Párt. 2-2 százalékpontot vesztett a Gyurcsány-koalíció (jelenleg 6 százalék) és a Mi Hazánk (jelenleg 5 százalék), és 1 százalékpontot a Momentum (jelenleg 3 százalék).

További részletek itt.

(Kiemelt kép: Magyar Péter Facebook-oldala)

 

2024. december 3., 14:22

Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnökével szemben bizalmi szavazást tartottak, miután az általa vezetett testület elfogadta a kormány új igazságügyi reformját. Amivel kapcsolatban egyébként a bírók egy jelentős része éles kritikát fogalmazott meg.