Magyar Péter kétszer is visszautasította a közmédia meghívását

Kétszer is meghívta a közmédia Tisza Párt elnökét, hogy Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával vitázzon, ám Magyar Péter mindkét alkalommal visszautasította a lehetőséget az árvízhelyzetre hivatkozva.

2024. szeptember 18., 10:55

Szerző:

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke csütörtökön hivatalos lett volna a közmédia stúdiójába, ahol Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával kínáltak számára vitalehetőséget. A pártelnök kedden az árvízhelyzetre hivatkozva visszautasította az alkalmat, a televízió azonban hiába ajánlott már aznap este újabb időpontot, Magyar Péter ismét úgy döntött, hogy nem teszi tiszteletét a tévéstúdióban – írta meg az Index.

Az EP választások óta először kapott volna lehetőséget Magyar Péter

Az EP-választások óta egyszer sem szerepelhetett élő műsorban a köztévén az ellenzék legnagyobb pártjának vezetőjeként Magyar Péter, a közmédia váratlanul bejelentette, hogy meghívják a 48 perc című műsorba a miniszterelnök politikai igazgatójával, Orbán Balázzsal vitázni.  Magyar Péter a Facebookon reagált a meghívásra, azt írta, hogy a tévéstúdiók helyett inkább a gáton kellene találkozniuk Orbán Balázzsal.

„Egy ilyen, valódi veszélyhelyzetben a felelős politikusok az ország védelmét szervezik és abban aktívan is részt vesznek. Ilyenkor nem a propaganda adótokon kell okoskodni, hanem meg kell fogni a lapátnyél (és a munka) végét. Balázs, Várlak szeptember 19-én 17:00 és 18:00 óra között a Római-parton homokzsákot tölten" – invitálta a Tisza Párt elnöke Orbán Balázst, majd így folytatta: „Ha ragaszkodsz a nyakkendős, öltönyös eszmecseréhez a propaganda stúdiójában, akkor várd meg az árvíz levonultát” hozzátéve, hogy egyébként is „a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként nekem a főnököddel van megbeszélnivalóm a magyarok nevében”.

A második meghívást is visszautasította Magyar Péter

Kedd este a hirado.hu arról számolt be, hogy a 48 perc szerkesztősége egy, az árhullám várható levonulását követő új időpontot ajánlott a televíziós vitára, az invitálás ezúttal október 3., csütörtök este 20: 35-re szólt, az élő beszélgetés témája az előző meghívásnak megfelelően továbbra is Magyarország aktuális helyzete lett volna, azonban Magyar Péter akkor sem él a lehetőséggel.

Amint Magyar azt a Telexnek kifejtette: „Komolytalannak és szánalmasnak tartjuk a propagandatelevíziónak a súlyos árvízhelyzet közepén bemutatott újabb kutyakomédiáját. Valamiért 220 napig nem volt sürgős nekik a legnagyobb ellenzéki pártnak élő megszólalási lehetőséget adni, de most nyílt közleményben ajánlgatnak – természetesen nem a kormányoldaléhoz hasonlítható – megszólalási lehetőséget. A Tisza Pártnál jelenleg minden hadra fogható ember és önkéntes az árvízi védekezésben dolgozik és nem kívánunk napi szinten hazudozó és bűncselekményeket elkövető propagandisták játékához asszisztálni.”

A párt közleménye szerint „a TISZA Párt jelenleg 39%-on áll a közvélemény-kutatásokban, alig elmaradva az állampárttól. Ha a köztelevízióban szakemberek és nem propagandisták dolgoznának, akkor tudnák, hogy a TISZA Párt elnökének a FIDESZ elnökével/a miniszterelnökkel van megbeszélni valója, nem az állampártban és a kormányban semmilyen érdemi pozícióval nem rendelkező Orbán Balázzsal.”

 Magyar továbbra is várja a gátra Orbán Balázst: „Orbán Balázst továbbra is várja Magyar Péter pártelnök csütörtökön 17.00 órakor a Római-parton egy közös homokzsák töltésre, ami közben nyilvánosan meg tudnak beszélni minden hazánkat érintő kérdést. Reméljük a miniszterelnök politikai igazgatója nem lesz gyáva és/vagy lusta eljönni” – írta a párt a Telexnek.

(Kiemelt képünk forrása: Orbán Balázs hivatalos Facebook oldala)