Rézúrék
Holminak nevezték. Decemberben már befejezett a múlt idő. Kenedi János történészé meg Magyar Bálinté volt a lap alapításának ötlete. A szerkesztők huszonöt éve minden hétfő délután kettő és négy óra között összegyűltek Réz Pál alapító-főszerkesztő Dunára néző lakásán, kávét ittak, közben „Rézúr” anekdotázott Örkényről meg Déry Tiborról, akiket személyesen is ismert.
Kezdetben Rudi, a tacskó is „közbeszólt”, aztán „egy ember egy szavazat”-elv alapján döntöttek arról, hogy a beküldött művet közöljék-e vagy sem.
„Ha én szerkeszteném a lapot” – Radnóti Sándor a Literán azt írta, ezzel a mondattal voksoltak valami mellett vagy ellen. A néhai Domokos Mátyásé volt a kopirájt, ő felelt korábban a szépprózáért.
A rendszerváltozás izgalmában, 1989 októberében megjelent első Holmi Vörösmarty Mi baj? című versével indult: „Mi ok, hogy tégedet / Kell féltenem, / Mi kéne még neked, / Én nemzetem.” Meg Nagy Lajos Budapest Nagykávéház írásának részletével: „Mit kellene, mit lehetne itt tenni? Egyet. Csakis ezt az egyetlenegyet. Lapot kell indítani. Egy új lapot.”
„Rézúrék” szeme előtt mindig a hajdani Nyugat lebegett, nagyot akartak, várták a felfedezés izgalmát, hogy találkoznak remekművekkel, remélték, olyan lapjuk lesz, mint amilyen Osvátnak adatott. Neki mások mellett Adyja meg Kosztolányija volt, nekik meg többek között Tóth Krisztinájuk, Kántor Péterük, Garaczi Lászlójuk, Jónás Tamásuk, Grecsó Krisztiánuk.
Helyhiány miatt csak a megszűnés pillanatának szerkesztőit sorolhatjuk fel: Várady Szabolcs reszortja volt a vers, Radnótié a bírálat, az értekező próza, Závada Pálé a széppróza. A Holmiban megjelenni rang volt, pályakezdőknek jegy az irodalomba. Ősszel Réz Pál jelezte, vége. 84 éves, a szeme nem bírja, átadná a marsallbotot, de nem vette át senki.
Mert az már nem ugyanaz a Holmi lett volna.
P. A.
