Szepes Mária-díj a Vörös Oroszlán-előadásért

Szepes Mária -díjat adott idén először az írónőről elnevezett alapítvány : az elismerést a Vörös Oroszlán című regényből írt darab előadó, alkotói : Venczel Vera színésznő, Bodor Böbe rendező és Lőrinczi Attila dramaturg kapták.

2014. december 15., 17:18

A 2014. december 14-én, az író-tanító születésének 106. évfordulóján megalapított díjat az alapítvány közleménye szerint olyan személyek kaphatják majd , akik sokat tesznek embertársaikért, a kultúráért, a gyermekekért, a Földbolygó megbecsüléséért, s azért a szellemiségért, amelyet Szepes Mária képviselt, s egész életén át szolgált.

Az alapítvány Szepes Mária 2007-es halála előtt hét évvel alakult. Az írónő segítőiből, tanítványaiból állt fel a kuratórium . Az alapítvány célja , Szepes Mária műveinek még szélesebb körű megismertetése, s hogy továbbvigye az írónő által képviselt szellemiséget a kultúra, művészet, spiritualitás terén és továbbadja a pozitív gondolkodás hagyományát.

A most először odaítélt díjat a Vörös Oroszlán című regényből azonos címmel írt darab január 8-i, századik előadásán adják majd át a Vígszínházban.

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (1994) és középkeresztjével (1998) , valamint Arany János-díjjal (2001) elismert írónő legismertebb művei a Pöttyös Panni-sorozat, a Vörös Oroszlán, a Mindennapi élet mágiája.