Egy évvel ezelőtt, 2015. január 14-én hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Andrassew Iván, a Népszava publicisztikai rovatának vezetője. Hatvankét éves volt. Író, költő, újságíró, publicista, polgárjogi aktivista, aki sokszor mondta: az újságíráshoz nem bátorság kell, hanem felelősségérzet.

„Végleges David Bowie nem létezik” – szerette mondani, ha a kategóriákban gondolkodó újságírók próbálták megfejteni sokarcúságának titkát. És valóban, zenéje, imázsa állandóan alakulóban volt, soha nem cövekelt le egyetlen stílusnál, egyetlen megjelenésnél sem. Voltak olyan figurái, amelyek híresebbek voltak, mint a többi – most minden bizonnyal sokan előveszik az űrhajós Tom őrnagyot és főleg a Cipolla-szerű Ziggy Stardustot – de azoknak sem vált soha foglyává.

A civil bátorságról beszél a csütörtökön megjelenő 168 Órának adott interjújában Pataki Ági. Az üzletasszony, filmproducer – aki a Forbes magazin listája szerint egyike a legbefolyásosabb magyar nőknek – folyamatosan segítette a bajba jutott menekülteket. „Civil kezdeményezésekben láncszemként megvan a helyem – mondja –, de egy politika pártban még láncszemként sem.”

Los Angelesben örök nyugalomra helyezték Lemmyt, a Motörhead együttes frontemberét. A zenészt barátai és tisztelői búcsúztatták, rajongói pedig interneten és klubokban nézték a temetési szertartást.

1945 októberében összeült a nürnbergi nemzetközi katonai törvényszék, hogy ítéletet mondjon a második világháború főbűnösei felett.

Szász Attila régóta várt, Félvilág című kosztümös thrillerjében egy fanatikusan vallásos nőt játszik. Bár Gryllus Dorka sokáig pap akart lenni, végül nemcsak itthon, hanem Németországban is elismert színésznő lett. Úgy véli: ma a menekültkérdés kapcsán egymással szemben álló pártok vitatkoznak azon, ki az igazi keresztény, miközben a jézusi tanítás radikális, abban nincs kitérő.

Több tucat filmszerepe közül valószínűleg mindenkinek a Casablanca feledhetetlen Ilsája jut először az eszébe. A szomorú mosolya. A finom rezdülései. Az eleganciája. A természetessége. Az eszköztelen színésznők közé tartozott, akik látszólag nem csináltak semmit, elég volt megjelenniük a filmvásznon, hogy meggyőzzék és elkápráztassák a közönséget. Ingrid Bergman az üde, természetes szépség divatját teremtette meg, és ezzel hódította és hódítja meg mind a mai napig a közönség szívét.

Keresgélem a vonásokat az arcképéhez. Keményszívű és -szavú volt, de érzelmes is, akárcsak sok novella- és regényalakja.

Amikor a huszonnyolc éves, szerény vagyonnal rendelkező Fahidi Dezsőnek a rokonság Pesten „véletlenül” bemutatta az eladósorban lévő vidéki lányt, Dezső nem értette, hogy mi történt vele. Mindig fegyelmezetten dolgozott, és világosan megmondta: őt nem érdekli egy falusi liba, akármennyi is a hozománya. De Irma fekete szemére nem számított...

Lívia néniről annyit tudtam akkoriban, hogy ő volt a Lívia néni: mindenki másnak pedig igazgatónő.

Vannak színházi mondások. Ilyen az is: „Udvaros Dorottya nélkül nem múlik el év.” Már majdnem kivétel lett 2015. De a Kossuth-díjas színésznő „hatvanas rockdívaként” – ő mondta ezt magáról – koncertezni kezdett ősszel, amikor megjelent új lemeze, a Majdnem valaki. Aztán jól tette a Nemzeti Színház, amelynek tagja, hogy november végén vendégjátékra hívta a kaposvári Csiky Gergely Színház Augusztus Oklahomában című előadását – vele a főszerepben. Olyan alakítás ez, amelyre világszínházakat lehetne alapozni. Mivel ez nálunk aligha menne, már azzal is megelégednénk, ha műsoron tartaná a Nemzeti a kaposvári produkciót. De másról is beszélgettünk Udvaros Dorottyával a Nemzetiben, az öltözőjében.