Jutalmat kapnak az árvíz elleni védekezésben részt vevő állami alkalmazottak

Nettó 200 ezer forint egyszeri pénzügyi jutalommal ismeri el a kormány az árvíz elleni védekezésben résztvevő állami alkalmazottak munkáját.

2024. október 23., 13:44

Szerző:

Nettó 200 ezer forint egyszeri pénzügyi jutalommal ismeri el a kormány az állami alkalmazottak munkáját, akik részt vettek a szeptemberi árvíz elleni védekezésben – ez áll a kedd este megjelent Magyar Közlönyben. Eszerint jutalmat önkéntesek nem kapnak, csak azok, akik a terepi védekezésben a helyszínen közvetlenül részt vettek, valamint akik azt közvetlenül irányították.

Az árvízi védekezést irányító négy miniszternek – a belügyminiszternek, az energiaügyi miniszternek, a honvédelmi miniszternek és a közigazgatási és területfejlesztési miniszternek – Orbán Viktor határozata szerint október 25-ig kell felmérnie, hogy a hozzájuk tartozó szerveknél kik jogosultak az összegre. 

A határozat ezen felül rendelkezik arról is, hogy az egyszeri juttatásokat a felmérést követően, a foglalkoztató állami szerven keresztül azonnal el kell utalni. Azt, hogy miből fedezik a jutalmakat, Varga Mihály pénzügyminiszternek október 31-ig kell megtalálnia. 

Több száz kilométeren zajlott az árvíz elleni védekezés

Ahogyan azt korábban a 168.hu is megírta, több mint hétszázötven kilométeren zajlott árvízi védekezés Magyarországon. Ebben a hétszázötven kilométerben volt állami és önkormányzati védvonal, a katasztrófavédelem elsősorban az utóbbin segítette az önkormányzatok védekezési munkáját. 

Kimaradunk az EU-s árvízkár-enyhítésből

Összesen 10 milliárd eurónyi forrást hívhatnak le az Európai Unió kohéziós alapjából az árvíz által sújtott országok, ám ezek között nem szerepel Magyarország neve, legalábbis ez derült ki Robert Fico korábbi tájékoztatójából. Az Új Szó beszámolója szerint a szlovák kormányfő azt követően állt a sajtó elé, hogy egy nappal korábban részt vett Wroclawban a miniszterelnökök és az Európai Bizottság találkozóján, ahol az árvízkárok volt a téma és megállapodás született arról, hogy Szlovákia egymilliárd Lengyelország ötmilliárd, Csehország kétmilliárd, Ausztria 500 millió, Románia pedig 1,5 milliárd eurót hívhat le az alapból.

„Az olyan speciális lehetőségek mellett, mint a szolidaritási alap, megvannak a standard európai alapok, köztük az úgynevezett kohéziós alap, amely az EU egyes régiói közötti különbségek kiegyenlítését célozza. Ebben a kohéziós alapban van egy bizonyos összeg Szlovákia számára” – mondta Fico.

Tájékoztatása szerint az EB olyan megoldást kínált, hogy a kohéziós alapból folyósított összeghez az árvízkárok felszámolásához nem lesz szükség állami önrészre, de arra sem, hogy az állam előfinanszírozza a konkrét projekteket, a pénzt közvetlenül az európai alapokból lehet meríteni. Wroclawban arról is eszmecserét folytattak, hogy a projektek csak árvízmegelőzésre vonatkoznak-e, vagy az árvíz okozta károk felszámolására is – írja a felvidéki lap alapján a Magyar Hang. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Balint Szentgallay / NurPhoto / NurPhoto via AFP)