2016. január 20., 13:13

A Jászai-díjas színésznők édesapja, Egri István színész-rendező a háború utáni évtizedek meghatározó színházi alakja volt. Édesanyjukat, Náray Terit ugyancsak erős tehetségű színészként jegyzi a honi színháztörténet. Lányaik esetében a színházi háttér predesztináció volt a pálya felé. Amely bárki számára lehet rögös, ám őket az otthonról kapott útravaló is segítette átjutni a huppanókon. Amúgy a maguk útját járják, nagy ritkán a színpadon is összetalálkozva. Most például a nagynéniket játsszák A kripliben, a tatabányai teátrumban.

2016. január 20., 12:06

A Kossuth-díjas Almási Éva azt mondta a 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorában, hogy sosem akart megfelelni senkinek. És ha valamely színház felé már gyomorgörccsel közeledett, akkor gyorsan eljött onnan. Akár évad közben is. Most éppen a nagymamaszerep a legfontosabb számára unokája mellett, miközben A nagymama címszerepét játssza a szolnoki Szigligeti Színházban. A beszélgetés szerkesztett változatát közöljük.

2016. január 20., 11:37

Régi történet ez, és annyi tanulság biztosan van benne, hogy Magyarországon a régi dolgok szinte csak tegnapiak. Ezzel együtt kijelentjük, hogy az események felidézésével a nők társadalmi hasznosításának épp most folyó, elmélyült vitájához nem kívánunk hozzászólni, mert minek. Mint látni fogjuk, eleink ezt már bölcsen, példás útmutatással elrendezték.

2016. január 19., 20:14

A maga piaci valójából elemelve: múlt s jelen találkozása. Előbbi képviselője a stand eladói oldalán. Kuncsaftja mai forma, bár ifjúsága arctalan: sejteti pár szőke fürt, vádlin feszülő cejg, pink edzőcipő.

2016. január 19., 09:43

A Kossuth-díjas építész-látványtervező, Rajk László dolgozott már Costa Gravasszal is. Amerikai szuperprodukcióknak is részese volt. Itthon a kétezres évektől állandó munkatársa Tarr Bélának. Nemes Jeles Lászlóval pedig a rendező pályakezdése óta működik együtt. Rajk László a látványtervezője a Saul fiának is, amely a cannes-i nagydíj után elnyerte a Golden Globe-ot, és bekerült az Oscar-versenybe is. Ugyanakkor a tervező a Golden Globe átadóján duplán örülhetett: art directora volt ugyanis a Ridley Scott rendezte Mentőexpedíciónak, amely a legjobb vígjáték díját kapta. Minderről a 168 Óra e heti számában beszél.

2016. január 19., 09:43

Tizennyolc év után újra filmet rendezett Kern András Kossuth-díjas színész. A Gondolj rám történetének alapja Vámos Miklós egyik novellája. A főszereplő, Dr. Borlai – akit Kern András maga alakít – egyszer csak megtudja, hogy halálos beteg. A legkedveltebb orvos ekkor úgy dönt, magára haragítja a szeretteit, hogy ne okozzon majd fájdalmat nekik, amikor el kell veszteniük őt. Mindebből abszurd helyzetek adódnak. A filmet a héten mutatják be a mozik. Kern András a 168 Óra e heti számában arról is beszél, hogyan készült a filmbeli orvos szerepére, és miért épp Vámos írását választotta a mozi alapjául.

2016. január 14., 20:36

Csütörtökön délután jelentették be a 2016-os Oscar-jelöléseket. A legjobb idegen nyelvű film kategória öt jelöltje közé bekerült a Saul fia is. Nemes Jeles László alkotása ezzel a kilencedik magyar nagyjátékfilm, amit Oscar-díjra jelöltek ebben a kategóriában. Utoljára huszonhét éve, Szabó István Hanussen című filmje került be a jelöltek közé. Oscart magyar film eddig egyetlen alkalommal érdemelt ki, 1981-ben Szabó István Mephistója.

2016. január 14., 16:48

Hatvankilenc éves korában elhunyt Alan Rickman világhírű brit színész, halálhírét ügynöke jelentette be csütörtökön. Családja tájékoztatása szerint a művész rákbeteg volt.

2016. január 14., 10:05

A nézőtér elsötétül, csend lesz, majd ismét, teljes fényében felizzik a Vígszínház mennyezeti csillárja, és a függöny mögül baljós kántálás hallatszik. A szokatlan, erős fény a közönség új arcát villantja fel. Itt nem lehet megbújni a sötétben, itt valami ellenünk készül.

2016. január 13., 10:55

Ha bárkinek kétsége van afelől, hogy Leonardo DiCaprio megérdemelte-e a Golden Globe-díjat, akkor nézze meg a Visszatérőt. Kevés olyan film van, amelyik ekkora erővel képes bemutatni az ember harcát a természettel és saját fajával is. Hugh Glass, miután csodával határos módon, épphogy túléli egy grizzly medve támadását, Fort Kiowába vándorol több mint 300 kilométeren keresztül, hogy megtalálja azokat, akik sorsára hagyták, és igazságot szolgáltasson. 2002-ben Michael Punke írt egy életrajzi regényt Hugh Glass történetéből; a film többé-kevésbé ezt történetet használta fel.

2016. január 12., 16:07

A civil bátorságról beszél a 168 Órának adott interjújában Pataki Ági. Az üzletasszony, filmproducer – aki a Forbes magazin listája szerint egyike a legbefolyásosabb magyar nőknek – folyamatosan segítette a bajba jutott menekülteket. Nem szeretné magát hősként feltüntetni, tettét csupán emberi gesztusnak nevezi. Úgy véli, akiben működik a közösségi együttérzés, az nem bírál, nem provokál, hanem cselekszik. „Civil kezdeményezésekben láncszemként megvan a helyem – mondja –, de egy politika pártban még láncszemként sem.”