Nyerő Páros: ez a pár búcsúzott másodjára a játékból

Újabb páros számára ért véget a Nyerő Páros, ők távoztak másodikként a játékból.

2024. október 23., 21:34

Szerző:

Beindult a játék a Nyerő Párosban, a sztárpárok pedig egyre kevesebben lesznek. Elsőként Visváder Tamás és Visváder-Palácsik Lilla távoztak a műsorban, ezen a héten pedig újabb két pár került a veszélyzónába.

Véget ért a Nyerő Páros ennek a párosnak

A Nyerő Páros 8. évada rendhagyó módon kezdődött, mivel a párok ebben a szezonban nem a villában találkoztak először. Egy rövid Balázs show keretein belül ismerhették meg egymást, ahol Sebestyén Balázs kérdéseket is tett fel, mint korábban a szembesítőshow-ban.

A megismerkedés után jött is az első játék, ami alapján kiosztották a szobákat, ezután már a megszokott módon folytatódott a Nyerő Páros. Végül a kör végén Visváder Tamás és Visváder-Palácsik Lilla, valamint Hujber Feri és Szőke Krisztina kerültek a veszélyzónába. A szavazás végül döntetlen lett, így a pénz alapján a Hujber Feri és Kriszti folytathatták a játékot.

A második játékhét a megszokott ütemben zajlott. Elsőként a férfiak játszottak, majd a nők, végül pedig jött a közös játék. Jauri és Dorina már a keddi játék után bekerültek a veszélyzónába, mivel elveszítették szinte az összes pénzüket. Bár kockáztattak, nem lett szerencséjük, és a szerdai játékban sem sikerült pénzt szerezniük.

A szerdai játékban a legrosszabbul Herceg Dávid és Herceg-Pál Bianka teljesítettek. Így végül ők kerültek a veszélyzónába Jauri és Dorina mellé. Mivel már csak 7 páros van versenyben, így nem lehetett szavazategyenlőség. A párosok végül úgy döntötted, hogy Jauri és Dorina maradhat a játékban, ők összesen 4 szavazatot kaptak. 

Herceg Dávid és Herceg-Pál Bianka egy szavazatot kaptak, Herceg Dávid elmondta a végén, hogy erre számítottak. Nem sikerült annyira szoros kapcsolatot kialakítani egyik párral sem, így ők távoztak másodikként. 

 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Instagram.com/nyeroparos)