Sokan felháborodtak a Nyerő Páros kiesői miatt – csalódtak a nézők

Újabb műsor miatt alakult ki feszültség: a Nyerő Páros első kiszavazása nagy port kavart.

2024. október 18., 16:36

Szerző:

Úgy tűnik, akárcsak Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor, most az RTL egy másik műsora is felzaklatta a nézők: a Nyerő Páros, illetve az első pár kiszavazása komoly felháborodást váltott ki – legalábbis az internetezők körében.

A Gyilkosság a kastélyban című műsor alatt is forrtak az indulatok, amikor egy-egy játékos kiesett, de mint arról a 168.hu is beszámolt, ott elsősorban a végjáték háborította fel a nézőket. Az utolsó, gyilkost alakító szereplő, Hevér Gábor kiesését sokan igazságtalannak tartották, és olyan mennyiségű hozzászólás érkezett emiatt, amit már a csatorna sem hagyhatott szó nélkül: maga a játékvezető, Árpa Attila is megszólalt az ügyben, sőt később Hevér Gábor is nyilatkozott, és mint mondta, úgy véli, a legerősebb versenyzők győztek.

Ám éppen csak lecsengett ez az ügy, most egy újabb döntés lepte meg a nézőket.

A Nyerő Páros sem az elképzelések szerint alakul

A 168.hu is megírta, hogy a Nyerő Páros idei évadának első kiesői Visváder-Palácsik Lilla és Visváder Tamás. A feladatokat követően ők jutottak a veszélyzónába Hujber Ferenc és párja, Krisztina mellett.

A többi játékos szavazat alapján végül nekik kellett hazamenniük. Az internetezők többsége azonban egyáltalán nem értett egyet a döntéssel. A hozzászólások között akadt olyan is, aki megjegyezte, hogy csak miattuk nézte a műsort, és ezután már nem érzi értelmét, hogy nyomon kövesse, hogyan alakul a Nyerő Páros.

Olyan rajongó is akadt, aki már most úgy vélte, hogy nekik kellett volna megnyerniük az egész műsort, de többen azt is megjegyezték, hogy Hujberék jóval gyengébben teljesítettek, és korántsem érdemelték meg a továbbjutást.

Mások szerint ők voltak a legszerethetőbb páros az összes versenyző között. Sokan fejezték ki sajnálatukat, és egyre többen vannak azok is, akik azt követelik a csatornától, hogy juttassák vissza Visváderéket a műsorba. Erre egyébként a szabályzat szerint van mód, korábban is volt már példa arra, hogy egy kiesett páros a műsor későbbi szakaszában végül ismét versenyezhetett.

Egyelőre nem csitulnak a kedélyek, de a csatorna egyelőre nem kommentálta az esetet.

(Kiemelt képünk forrása: RTL Sajtóklub)