Dürer-kerti kulturzsibi
A maga piaci valójából elemelve: múlt s jelen találkozása. Előbbi képviselője a stand eladói oldalán. Kuncsaftja mai forma, bár ifjúsága arctalan: sejteti pár szőke fürt, vádlin feszülő cejg, pink edzőcipő.
Arcát csak az árus látja, nézi is erősen: futó kíváncsiság fókuszában az antik üvegkorsó, vagy mélyebb emléket éleszt? Hétvégi móka a bámészkodás, vagy múltról való tudás fürkészi az üvegműves márkajelét? Érték-e még, s ad-e mértéket a jelenben, amit annak előtte a büszke iparos megmunkált?
Lehet, persze, nem mutat többet a kép, annyit csak: veszi-e, viszi-e?
Kevés pénzért cserél gazdát bakelit, porcelán, üvegtárgy, régi játék, miegymás. A maga valójából kiemelve: hétvégi agora, ahol talán némi gondolat is megpereg, vita csiszol eszmét. Múltról, jelenről. Itt még lehet. Brüsszel, Párizs blokkolták a nyitást, a piacok kényszerű csendben. Megeshet, persze, ez itt szimpla kirakodás csak. Nyit reggel, délutánra bezár.
Ellesett pillanat a képen. Ifjabb nőalak a középkorú asszony standjánál.
A vizslatott korsó mellett akad még kézközelben törékeny Jancsi és Juliska, lámpa masnis ernyőjével, réznek sejthető ezüstnemű, sok más, Kovács Kati és Komár László is fekete lemezeken, a többi dalnok nem felismerhető.
Akárha angyal szállt volna el felettük, szárnyát hátrahagyva. Angyaloknak teremhet másik, ha magukét angyali voltuktól ösztönözve fölajánlják a földieknek. Legyen nekik kapaszkodó, mikor ott lenn túl sok már a kétség.
Persze nem több ez, zsibvásári képzelgés.
Jelmez része a szárny, ember készítette, talán szívből is, nem csak ügyes kézzel. Thália fedele alatt lengedezett, táncosnő íves hátán, vagy, engedjük meg, akár esztrádnál mélyebb produkcióban. Akárhogy is, a maga módján – tollas ornamentikájával – szakrális darab. Amíg van gazdája, nem foszlik addig, hogy szemétre kerüljön. Bár a kutya sem tudhatja most, miként lesz majd.
Csak tartja szájában játékát, fogai közt a glóbusz, bámul a semmibe.
